Egyéb kategória

Antal Árpád utcára hívná a székelyeket Johannis kijelentései miatt – ha nem lenne koronavírus

Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön online sajtótájékoztatón kifejtette, ha nem lenne a járványhelyzet, válaszként utcára szólítaná az embereket. „Nem is lenne szükség felkérésre, maguktól is az utcára vonulnának, hiszen az államelnök nyilatkozata a magyarok és sok román körében is felháborodást váltott ki” – szögezte le a polgármester. Köszönetet mondott azoknak a románoknak, akik „felszisszentek” a nyilatkozattól és azoknak a véleményformálóknak, akik leírták, hogy jogállamban elfogadhatatlan ez a szintű nacionalizmus és cinizmus. „Legyen világos, ez az ország nem…

Continue reading

Egyéb kategória

Kilencvenéves bácsit kísértek haza a csendőrök

A csendőrök a nála lévő személyiben szereplő címre kísérték és „átadták” aggódó feleségének. Mint a csendőrségtől kapott tájékoztatásból kiderült, az idős férfi szerdán délután a háziorvosánál volt, és onnan már nem tudott hazamenni, órákig bolyongott a lakónegyedében. Az elmúlt huszonnégy órában a rendőrök és katonák, illetve csendőrök 1335 személyt igazoltattak és 885 személygépkocsit állítottak meg, a prefektúra közleménye a kirótt büntetések összértékét viszont nem közölte. Csütörtök délutánig Maros megyében 434 személynek lett pozitív a koronavírustesztje,…

Continue reading

Egyéb kategória

Statisztika: a férfiakra jóval veszélyesebb a koronavírusos megbetegedés

Az Országos Közegészségügyi Intézetnek a koronavírus-fertőzések számának alakulásáról, az elhalálozásokról, a korcsoportonkénti és nemek szerinti megoszlásról kedden közzétett statisztikai jelentése szerint a múlt kedden közölt 64,3 százalékhoz képest egy tizeddel, azaz 64,4 százalékra emelkedett a COVID-19-ben elhunytak körében a férfiak aránya Romániában. A betegség halálos kimenetelű lefolyását illetően a férfiak még fokozottabb veszélyeztetettségéről árulkodik az igazolt fertőzöttek nemek szerinti megoszlásáról szóló adat. Eszerint ugyanis kevesebb az igazolt fertőzött a férfiak körében, ami arról árulkodik, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Fakitermelésből hátramaradt rönkök gyulladtak ki, közel húsz hektáron pusztított a tűz

A Maros megyei tűzoltóság tizennégy hivatásos tűzoltója, tizenöt felsőrépai önkéntes tűzoltó és két hegyimentő csapat érkezett Dédabisztrára, ahol mintegy húsz hektárnyi terület borult lángba kedden este. A Maros menti településhez közeli erdőben egy fakitermelés után hátramaradt rönkök gyulladtak ki.  A helyszínre érkezett a tűzoltóság helikoptere is a lángba borult terület feltérképezésére. A tűzoltóknak este nyolc óra körül sikerült megfékezniük a tűz továbbterjedését, a tűzfészkek eloltásán dolgoznak – jelentette a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Continue reading

Egyéb kategória

A járványhelyzet ellenére is magas az autóvásárlási kedv Romániában

Évek óta problémát jelent Romániában a külföldről behozott használt autók forgalomba helyezésének magas száma, a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) friss adatai pedig azt mutatják, hogy a jelenlegi járványhelyzet sem sokat változtatott ezen. Az új autók piaca viszont Európa-szerte megsínylette az elmúlt időszakot. Románia nem áll rosszul Az APIA adatai szerint január és március között 108 080 használt autót írattak forgalomba az országban, ami mindössze kétszázalékos csökkenést jelent a korábbi év hasonló időszakában jegyzett 110…

Continue reading

Egyéb kategória

Távozik a magyar hokisok kapitánya

„Megbeszéltük vele, hogy nem újítjuk meg a szerződését. Eredményes lehetett volna az együttműködésünk, de sok szerencsétlen körülmény befolyásolta ezt, hiszen a három világbajnokságból csak egyen tudott ott lenni. Az olimpiai selejtezős továbbjutás siker, és 2018-ban is mindössze néhány másodpercen múlott a feljutás, még ha nem is a legjobb játékot nyújtotta akkor a válogatott” – mondta Vas Márton általános igazgató. Jarmo Tolvanen 2017 nyarán vette át a férfiválogatott irányítását. Első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon…

Continue reading

Egyéb kategória

Vesztegzári mindennapjaikba avatott be Székely Kinga Réka unitárius lelkész és nagycsaládos édesanya

„A járvány világméretű elterjedésének kihirdetése valami ősi félelmet szólaltatott meg bennem. A Paradicsomból való kiűzetésnek félelmét, eltaszítottságot éreztem, s mint minden hívő ember, én is azt kérdeztem a mindenható Istentől, miért? Biblikus történetek jutottak eszembe: Bábel tornya, Noé bárkája, Jób és Ninive eseményei. Noha nem szeretem a bosszúálló Istent, lelkem mélyén éreztem, ha azt keresnénk, miért kell Isten megbüntessen minket, embereket, bőven találnánk rá okot. Tönkre tettük a folyóvizeket? Megszennyeztük a levegőt? Létrehoztuk a föld…

Continue reading

Egyéb kategória

Több ezer facsemetét ültettek a Madarasi Hargitán

A Madarasi Hargitán lévő egyik széldöntéses terület kitakarítása előzte meg az SZKE mostani projektjét, amely során 650 köbméter fát termeltek ki és osztották szét tagjaiknak – emlékeztetett Lőrincz Csaba, az egyesület alelnöke. Mint mondta, eközben sikeresen pályáztak 21 ezer lucfenyő csemete megvásárlásáért a Mihai Eminescu Alapítvány programjában, így kezdődhetett el az elmúlt hét elején az újraerdősítés. Az óvintézkedéseket betartva Az előző évekhez képest a facsemeték elültetését nehezítette, hogy a járványügyi helyzet miatt nem tudták egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Székelyföldi roma közösségek problémái a koronavírus-járvány idején

A Csíkszeredában élő roma közösségek egyelőre tiszteletben tartják a kijárási tilalomra vonatkozó előírásokat, ám ez a jövőben megváltozhat, mivel a korlátozások miatt jelentős anyagi nehézségekkel küszködnek – tudtuk meg Jancsi Sándortól, a Petőfi Sándor, a Márton Áron és a Tavasz utcákban élő roma közösségek képviselőjétől, akinek saját területei mellett a teljes városra és a csíkszéki településekre is rálátása van. Mint mondta, nagy a szegénység a romák körében, mivel a kijárási tilalom miatt sem dolgozni, sem…

Continue reading

Egyéb kategória

A sepsiszentgyörgyi kórházban tett látogatást Nelu Tătaru egészségügyi miniszter

Nelu Tătaru a sepsiszentgyörgyi kórházban tett látogatást szombaton. Ez az egyetlen egészségügyi intézmény a megyében, amelyben koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak. A miniszter megerősítette, hogy május 15-étől lazítani fognak a korlátozásokon, de az azonosított fertőzöttek száma egyelőre még növekvőben van. Ezért egyelőre azt tartja célravezetőnek, hogy a tiltásokat lassan, fokozatosan oldják fel – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.  Arról is beszámolt, hogy jelenleg 70 olyan laboratórium van, ahol valós idejű PCR-készülékekkel lehet kimutatni a koronavírust, de ezek nem…

Continue reading