Egyéb kategória

Emberelőnyben kapott ki a DVSC, Felcsúton döntetlent játszott a Fradi

A szerdán a Mezőkövesd ellen kupadöntőt vívó Honvéd 2018. augusztus 25. óta először tudta legyőzni a Debrecent, amelytől azóta két döntetlen mellett kétszer kikapott. Pisont István ötödik alkalommal irányította a kispestieket, és először nyert csapatával. A DVSC a bajnoki szezonban 13. idegenbeli találkozóján kilencedik alkalommal maradt alul, vendégként ennél rosszabb mérlege csak a sereghajtó Kaposvárnak van. A hétszeres bajnokcsapat így továbbra is a forró zónában maradt, egy pontra van a már kieső helyen álló Pakstól.…

Continue reading

Egyéb kategória

Visszavonult, edzőnek állt Zsók Levente

A brassói egyesület pénteken nyilvánosságra hozta azon játékosok névsorát, akikkel már sikerült megegyezniük a 2020/21-es idényre. Amint arról beszámoltunk, a keret legnagyobb érdekessége Radim Valchar – ha nehezen is, de a sárga-kékeknek sikerült leigazolniuk a kiváló képességű cseh-román támadót. Az elsőként bejelentett 14 játékos között nem szerepelt Zsók Levente neve, a csíkszeredai csatáré, aki az elmúlt tíz évben Brassóban jégkorongozott, és ezalatt három román bajnokságot, illetve két Román Kupát nyert a csapattal. Mint kiderült, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Nyert és előzött a Leverkusen; Szoboszlai remekelt a kupadöntőben

Sallai Roland ezúttal 66 percet kapott edzőjétől. A Freiburg magyar szélsője jó teljesítményt nyújtott, az első félidő végén kis híján gólpasszt adott, de remek indítása után a ziccerben meglépő Lucas Höler nem találta el a kaput. A mérkőzés egyetlen gólját Kai Havertz szerezte, a Leverkusen legértékesebb játékosa a védők bizonytalanságát kihasználva talált be az 54. percben. A fiatal támadó-középpályásnak ez már az ötödik gólja a német bajnokság újraindulása óta. A mostani bajnoki idényben 11-nél jár,…

Continue reading

Egyéb kategória

Kiütéses vendéggyőzelem a forduló nyitómeccsén

Több mint két és fél hónap elteltével újra nézők előtt játszottak mérkőzést a magyar élvonalban. A bajnokság két utolsó helyezettjének kaposvári találkozója teljesen egyoldalú volt, és nagyon korán eldőlt. Nem kellett sokat várni a vezető találatra, a vendégek már a 6. percben gólt szereztek, a gólkirályi címre pályázó Radó András köszönt be elsőként. A ZTE lényegében félóra alatt megnyerte a meccset, hiszen még további négyszer vette be a házigazdák kapuját. A második játékrész is zalaegerszegi…

Continue reading

Egyéb kategória

Köztisztasági szolgáltatás nélkül maradhat Marosvásárhely

Marosvásárhelyen évtizedek óta a Salubriserv vállalat takarít, szedi össze és szállítja el a szemetet és télen a hóeltakarításért és csúszásmentesítésért felel. Jelenleg a vállalat jogi felszámolás alatt van, a várossal kötött szerződése június 15-én jár le, s  akkor szolgáltató nélkül marad a város. Mint ismert Maros megye több övezetre van osztva és a köztisztasági szolgáltatást végző cégeket a megyei Maros Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás által meghirdetett versenytárgyaláson választották,választják ki. A társulás ügyvezető igazgatója, Tóth Andrea…

Continue reading

Egyéb kategória

A háromszéki végzős diákok 90 százaléka részt vesz a felkészítőkön

Kiss Imre főtanfelügyelő rámutatott, a 2033 nyolcadik osztályba szereplő diák közül 1878 vehet részt a képességvizsgán, őket összesen 320 tanár készíti fel. Hetven iskolában élőben zajlanak majd az órák, mindössze két tanintézet – a Kovászna városi Avram Iancu Általános Iskola és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium – döntött az online felkészítők mellett. A megye 36 tanintézetében a részvétel 100 százalékos. A tizenkettedik osztály nappali tagozatain 48 osztályban 1100 diák tanul, közülük 835 közvetlenül, élőben vesz…

Continue reading

Egyéb kategória

Megnyerte a 228. derbit, már kilenc pont a Fradi előnye

Korán előnybe került a Fradi, a 7. percben a mérkőzés első helyzetéből megszerezte a vezetést: gyors és szép összjáték végén Boli 19 méterről, középről lőtt a jobb alsóba. A hazaiak egyre inkább átvették a mérkőzés irányítását, és a 26. percben közel voltak az egyenlítéshez, ám Simon távoli lövése a keresztlécen csattant. A szünet előtt is könnyen egyenlíthetett volna az Újpest, ám előbb Onowo ollózása ment kevéssel mellé, majd egy kavarodás végén a gólvonalról mentett a…

Continue reading

Egyéb kategória

Bundesliga: Gulácsiék megint ikszeltek otthon

A lipcsei csapat az előző fordulóban nagyon meggyőző játékkal, öt góllal tömte ki idegenben a Mainzot, de a hétközi fordulóban ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött meg, mint két körrel korábban a Freiburg ellen: a BL-negyeddöntős alakulat csak döntetlenre volt képes hazai pályán, ezúttal a Hertha BSC-vel szemben. A fővárosi kék-fehérek már a kilencedik percben bevették Gulácsi Péter kapuját, egy szögletnél az üresen hagyott Marko Grujic talált be könnyedén. Hasonló módon válaszolt a túloldalon a házigazda, amely…

Continue reading