Egyéb kategória

Kelemen Hunor: közös kudarc a székelyudvarhelyi helyzet

Hamarosan be fogja mutatni a székelyudvarhelyi RMDSZ „azt a koncepciót, azt a stratégiát és azt a jövőképet”, amelyet az önkormányzati választások után meg szeretne valósítani – jelentette ki egy hétfői sajtótájékoztatón Derzsi László, a párt polgármesterjelöltje, aki szerint ki kell mozdítani a várost a jelenlegi stagnáló helyzetből. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy újonnan összeállított csapatukkal meg tudják győzni a székelyudvarhelyieket, hogy képesek mindezt megtenni. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke támogatásáról biztosította Derzsit és az önkormányzati…

Continue reading

Egyéb kategória

Alibec elsüllyesztette az FCSB-t

A felsőházi rájátszás ötödik fordulóját záró mérkőzésen, hétfőn este a negyedik Astra a bajnoki álmoktól egyre távolabb kerülő FCSB-t fogadta. Az első fél órában a vendégeknek jött ki jobban a lépés, előbb Ovidiu Popescu bombázott a rövid sarokba, majd egy szép rövidpasszos játék végén Denis Man lőtt 12 méterről a hálóba. A hazai reményeket nem sokkal később Denis Alibec hozta vissza, amikor Radunovic távoli ívelését fejelte hat méterről, senkitől sem zavartatva a hálóba. A szünetet…

Continue reading

Egyéb kategória

A gyergyói és maroshévízi kórházakba is beutalhatnak koronavírusos betegeket

Minisztériumi rendeletben nyilvánította Covid-háttérkórházzá a gyergyószentmiklósi, illetve a maroshévízi kórházat Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A szabályozás szerint hét megyében módosították a Covid-háttérkórházakra vonatkozó korábbi besorolásokat, ezen megyék egyike Hargita megye. Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megyei népegészségügyi igazgatóság kezdeményezésére született meg a gyergyószentmiklósi, illetve a maroshévízi kórházra vonatkozó döntés. A kezdeményezés azonban nem a koronavírus-fertőzések számának a növekedése miatt történt. „Azért kerültek fel a Covid-háttérkórházak listájára, mert…

Continue reading

Egyéb kategória

Kapaszkodott, otthon mégis kikapott a Kolozsvári CFR

Bizonyára telt ház előtt rendezték volna a Kolozsvári CFR és az U Craiova meccset a román fociélvonalban, de ez a találkozó is zárt kapus volt. A play-off felsőházának ötödik játéknapjához tartozó párharc nagyban eldönthette volna a bajnoki aranyat: a hazaiak négypontos előnyben voltak a kezdő sípszókor. Az U indított jobban: a 9. percben Koljic egyéni akció után, húszról lőtte ki a bal alsót, ezzel megszerezte a vendégeknek a vezetést abban a stadionban, ahol a kincses…

Continue reading

Egyéb kategória

Emberhátrányban harcolt ki pontot a Sepsi OSK

Három nappal azt követően, hogy hengerelt a Román Kupa elődöntőjében, a Sepsi OSK a Konstancai Viitorult fogadta a bajnokság alsóházi rangadóján. A múlt hétvégi, bukaresti győzelemmel a székelyföldi csapat eltávolodott a veszélyzónától, de ahogy arra Leo Grozavu vezetőedző is figyelmeztetett, játékosainak még nem szabad hátradőlni. A sepsiszentgyörgyi stadionban hamar góllá érett a vendégek fölénye, egy szabadrúgás után Rivaldinho fejesénél Nicolae Carnat karjára pattant a labda a tizenhatosban, a csapatkapitány Gabriel Iancu jól elvégzett tizenegyese pedig…

Continue reading

Egyéb kategória

Hamisak a koronavírus-fertőzés körüli, haszonszerzéssel kapcsolatos híresztelések

Úgy tűnik, se vége, se hossza a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreknek, a közösségi oldalakon rengeteg önjelölt „szakember” osztja meg véleményét a témában. A mostanában látott leggyakoribb felvetések a pénz körül forognak: sokan állítják, hogy egy bizonyos összeget kaphat valaki azért, ha fertőzöttnek vallja magát (így növelve az esetek számát), mások szerint a családtagok is pénzhez juthatnak abban az esetben, ha beleegyeznek, hogy elhunyt szerettük halálokaként a koronavírus-fertőzést jelöljék meg. Ugyanakkor sokan a kórházakat gyanúsítják azzal, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem sikerült a visszaállamosítás: az örökösöké marad az árkosi Szentkereszty-kastély

A legfelsőbb bíróság elfogadta az örökösök fellebbezését a Galaci Táblabíróság tavaly novemberi döntése ellen, amely elrendelte a jogerős visszaszolgáltatás felülvizsgálatát. A bíróság honlapján közzétett végleges ítéletben ugyanakkor több mint 30 ezer lejes perköltség visszafizetésére kötelezik a pert indító Árkosi Kulturális Központot. A legfelsőbb bíróság helyreállította a törvényességet. Csak politikai befolyásra születhetett volna más ítélet. A Galaci Táblabíróság döntésének semmi köze nem volt a jogrendhez – mondta el lapunknak Kincses Előd, az örökösök ügyvédje. Hozzátette: hosszadalmas,…

Continue reading

Egyéb kategória

Sétálóutca kevesebb autóval, sorompó is készül a csíkszeredai Lejtő utcában

Több sikertelen közbeszerzési eljárás és kényszerű halogatás után májusban kezdődött el a csíkszeredai Petőfi Sándor utca alsó, sétálóutcává alakított részéhez csatlakozó Lejtő utca felújítása. A kis utca átalakítása azért is fontos, mert évek óta itt lehet akadálytalanul bejutni az elvileg gyalogosok számára fenntartott utcarészbe, és ezt sokan ki is használják. A munkálat nemcsak új kockaköves burkolat kialakításával, és az eddig hiányzó esővíz-elvezető hálózat építésével jár, hanem új behajtásgátló eszközök telepítésével is. A kiviteli terv szerint…

Continue reading

Egyéb kategória

Nehéz betartatni a kötelező maszkviselést a kisboltokban

A bevásárlóközpontok, áruházak bejáratainál biztonsági őrök ellenőrzik az arcmaszk viselésére vonatkozó kötelezettség betartását a vásárlók körében, a kisebb üzletekben viszont erre nincs lehetőség, mivel sok esetben csak egyetlen eladó dolgozik. A szabályok így szinte maguktól lazulnak – a rendszeresen visszajáró, ismerős vásárlók közül sokan gondolják úgy, hogy ott nincs szükségük maszkra, van, aki elfelejti magával hozni ezt. Ilyen körülmények között nem egyszerű az eladók helyzete, sokszor hiába figyelmeztetik a vásárlókat, azok pedig különböző ürügyekkel magyarázkodnak.…

Continue reading

Egyéb kategória

A Chelsea bajnokká avatta a Liverpoolt

Jürgen Klopp csapata szerdán átmasírozott a Crystal Palace alakulatán, így karnyújtásnyira került az angol bajnoki címtől, amelyre az LFC drukkerei az 1989/1990-es szezon óta vártak. A vörösöket a Chelsea segíthette az első hely bebiztosításához, a londoni Kékek a Manchester City elleni pontszerzéssel teljesíthették be a bajnokavatást. Ez bekövetkezett, Frank Lampard tanítványai 2–1-re legyőzték a Stamford Bridge-re látogató ellenfelüket. A rangadón Christian Pulisic ellentámadásból lőtte előnybe a hazaiakat az első félidő végén. A szünet után Kevin…

Continue reading