Egyéb kategória

A lélek belső erejének fontossága – a történelmi egyházak főpásztorainak pünkösdi üzenetei

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének pünkösdi üzenete „A pünkösd a lélek ünnepe. De mi az a lélek? Akaratlanul is egy láthatatlan belső erőre gondolunk, valami titokzatos felsőbbrendű dologra, amelyből tudás, ösztönzés és hatalom sugárzik. Valami, ami titokban irányítja és kormányozza a világot és minket, embereket. Minden ember hisz egy kicsit a lélekben. A barátság, a szeretet, a kötelességtudat, önmagunk, az öröm, a szépség stb. – mindez lélek. Tagadhatatlanul jelen van, beszél hozzánk, munkálkodik…

Continue reading

Egyéb kategória

Antal Árpád az Országos Önkormányzati Tanács új elnöke

Négy év parlamenti és 13 év önkormányzati tapasztalattal a hátam mögött bízom abban, hogy sikerül hálózatba szervezni az önkormányzatban jelen lévő tudást – fogalmazott Antal Árpád a szerkesztőségünknek is elküldött közlemény szerint. Rámutatott: egy proaktív együttműködésben hisz, és úgy gondolja, hogy nagyon fontos, hogy az önkormányzati, a parlamenti munka és kormányzati munka kéz a kézben együtt haladjon, hiszen csak így lehet versenyképessé tenni a magyar településeket és Erdélyt. Az Országos Önkormányzati Tanács (OÖT) az RMDSZ…

Continue reading

Egyéb kategória

Hiába utasították el korábban az útszélesítést, a prefektus mégis erőlteti a tervet

Marosvásárhely határától a repülőtérig kétsávos úton lehet közlekedni, és mivel a gépkocsiforgalom nagyon zsúfolt (több százan dolgoznak a fent említett útvonal mentén fekvő ipari parkokban), szinte egész nap forgalmi dugóra lehet számítani. Az alig több mint tizenöt kilométeres szakaszt reggel fél nyolckor több, mint 40 perc alatt lehet megtenni, s a délutáni órákban is mindössze lépésben halad az autós forgalom. Ez nemcsak a megnövekvő gépkocsiforgalomnak tudható be, hanem annak is, hogy Marosvásárhelynek nincs elkerülőútja, így…

Continue reading

Egyéb kategória

Vállalkozói inkubátorházat létesítenének Gyergyószentmiklóson

Partnerségi szerződést köt Gyergyószentmiklós önkormányzata Hargita Megye Tanácsával, azzal a céllal, hogy közösen hozzanak létre vállalkozói inkubátorházat – erről döntött a város képviselőtestülete csütörtök délutáni ülésén. Amint azt Csergő Tibor polgármester előterjesztésében elhangzott, az egykori öntöde kihasználatlanul álló irodaházának felső (városközponthoz közelebb fekvő) szárnyában kaphatnak helyet a vállalkozások irodái. A beruházást európai uniós források felhasználásával szeretnék megvalósítani. Az unió (amennyiben pozitívan bírálja el a két önkormányzat igénylését) a szükséges pénz felét fedezné, a másik felét kell előteremtse…

Continue reading

Egyéb kategória

eMAG Seller Credit (x)

Az eMAG Seller Credit programja azoknak szól, akik az eMAG Marketplace által nyújtott lehetőségeket akarják maximalizálni – ezen a programon keresztül támogatjuk a viszonteladóinkat abban, hogy befektethessenek készleteik növelésébe, legyen szó akár a meglévő termékkészletről, vagy új termékekbe történő befektetésről. Egy ilyen hitelkonstrukció abban segíti a viszonteladókat, hogy több alapanyagot vagy terméket vásárolhassanak, így számukra kedvezőbb alkupozícióba kerülnek, ezáltal nő a versenyképességük és exponenciális növekedésnek indul vállalkozásuk.  Eddig több mint 1000 viszonteladó jelentkezését fogadtuk el,…

Continue reading

Egyéb kategória

Hamarosan eldől, ki lesz a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója

Május 17-én délután volt a jelentkezési dossziék benyújtásának határideje, és a következő kép napban nézték át a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársai, hogy a dokumentációk formailag megfelelnek-e az elvárásnak. Ezt követően szerdán közölték ki, hogy hány kandidátus dossziéját fogadta el a humánerőforrás-iroda. Elekes újrázna A menedzseri pályázatokat május 20–28. között bírálja el az erre kinevezett bizottság, majd ezután következnek az interjúk, azaz a szóbeli meghallgatások június 2–7. között. A szóbeli vizsgát követő huszonnégy órán belül lesz köztes eredmény, amelyet…

Continue reading

Egyéb kategória

Megalázó a betegnyugdíjasoknak bizonyítgatni a végleges sérülést

Megalázónak, ugyanakkor költségesnek nevezte a bukaresti bizottság előtti kötelező megjelenést Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület ügyvezető elnöke, akit több olyan betegnyugdíjas is felkeresett, akinek teher a fővárosba utazni, ráadásul a kísérő számára szállásról is kell gondoskodnia. „Egy látássérült vagy amputált végtagú ember, de bármilyen más betegségben szenvedő sem tud megtenni egy ekkora utat kísérő nélkül” – fogalmazott Sajó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegnyugdíjast, ahhoz, hogy a bizottság előtt bebizonyíthassa, hogy továbbra…

Continue reading

Egyéb kategória

Székely Tündérország örökös követe – Benedek Elekre emlékező kiállítás nyílt Székelyudvarhelyen

A kiállítás egy nagyon szoros összefogás eredménye, hiszen a Petőfi Irodalmi Múzeumtól a Csángó Néprajzi Múzeumon át a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumig, illetve a debreceni bábszínházig mindenhonnan nagy örömmel bocsátották a rendelkezésükre a kiállítási tárgyakat. Ezek – mint például a kalamáris, tehát az íróasztali tintatartó, az abakusz (golyós számológép), a korabeli iskolai pad, vagy a palatábla – már a délelőtti tárlatvezetésen nagy sikert arattak a gyerekek körében, de meglepetésére, a legnagyobb érdeklődést az itatós párna…

Continue reading

Egyéb kategória

Várják az önkéntesek jelentkezését a csíksomlyói búcsúra

Ha már idén lehetőség nyílt a csíksomlyói pünkösdi búcsú megszervezésére, fontos, hogy zökkenőmentesen, a járványügyi szabályok tiszteletben tartásával lehessen lebonyolítani, ehhez pedig önkéntesekre van szükség – mutatott rá érdeklődésünkre Miklós Edit. A polgármesteri hivatalnál sportszakmai tanácsadóként dolgozó olimpiai 7. helyezett, visszavonult alpesi síző, jelenleg önkénteskoordinátor szerint azonban eddig alacsony volt az érdeklődés. A nyeregben segédkeznek majd Mint kifejtette, a hétvégi esemény zökkenőmentes lebonyolításához legkevesebb 200 önkéntesre lenne szükségük, de eddig csak mintegy ötvenen jelentkeztek. Fő…

Continue reading

Egyéb kategória

Füstmérgezés egy csíkszeredai lakásban

Lakásból kitóduló füst miatt riasztották a tűzoltókat Csíkszeredában, hétfőn, az esti órákban. Mint a Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatásából kiderül, egy csíkszeredai lakásból füst tódult ki, a riasztás nyomán pedig három egységük (két tűzoltóegység két esetkocsival, valamint egy rohammentő-egység) vonult a helyszínre. A lakásban egy eszméletlen személyt találtak, aki belélegezte a gáztűzhelyen égő étel füstjét. A kiérkező rohammentő és mentőegységek sikeresen újjáélesztették az eszméletlen személyt. A tűzoltóság későbbi tájékoztatásából kiderült, hogy a füstmérgezést szenvedett, 45 éves…

Continue reading