Hónap: 2021 december
Január 1-jétől nő a minimálbér, a nyugdíjpont értéke és a gyermekpénz, de drágul az üzemanyag és az áram
A bruttó minimálbér 2022-ben 2550 lejre nő, ami 10,8 százalékos növekedést jelent 2021-hez viszonyítva. A nyugdíjpont értéke 10 százalékkal 1586 lejre, a minimálnyugdíj pedig 1000 lejre emelkedik. Nő a gyermeknevelési pótlék is, az úgynevezett gyermekpénz összege januártól kétéves korig – fogyatékkal élő gyerekek esetében hároméves korig – 600 lej lesz. A két évesnél nagyobb gyerekeknek 18 éves korukig, illetve a középiskolai tanulmányaik befejezéséig (legtöbb 26 éves korukig) 243 lej jár jövő év elejétől. A jövedéki adó jövőre az…
A megszokottnál melegebb hőmérséklettel köszönt be az új év
Iris Ţiţineanu az Agerpresnek elmondta, pénteken az ország nagy részében a sokéves átlagnál melegebb lesz, a délnyugati régiókban pedig szokatlanul magas hőmérsékleti értékek várhatók. Esőre az északnyugati, helyenként a nyugati, illetve elszórtan a többi országrészben lehet számítani. A hegyekben pénteken esni fog, ami hóolvadást okoz, a magaslatokon – elsősorban az északi hegyvonulatokban – vegyes csapadék várható. Az északnyugati régiókban a lehulló csapadék mennyisége helyenként elérheti a 10-15 litert négyzetméterenként, a déli, délkeleti síkságokon pedig a reggeli órákban és…
Szorosabbra fűzi az együttműködést a hegyimentőkkel a csíkszeredai önkormányzat
Mint tájékoztatnak, a szerződés értelmében Csíkszereda évi 200 ezer lejjel járul hozzá az egyesület tevékenységéhez. Ebből az összegből segítség- és elsősegélynyújtást, a turistautakon végzett járőrözést, illetve olyan megelőző tevékenységeket folytathat az egyesület, mint például a turistajelzések felújítása, hegymászó útvonalak karbantartása vagy oktatóprogramok szervezése gyermekek számára. Az egyesület kötelékébe tartozó 13 szakképesített hegyimentő a Csíkszereda közigazgatási területén található kijelölt turistaösvényeken és sípályákon fejtheti ki tevékenységét, tagjai számára pedig biztosítania kell az egyesületnek a megfelelő egyéni és mentőfelszerelést, a…
Maros és Hargita megye is élen az állattartási támogatások összértékét tekintve
Már zajlik az európai uniós állattenyésztési támogatások kifizetése Romániában, és az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) adatai szerint két székelyföldi megye meglehetősen nagy összegeket kap a haszonállatok száma alapján történt igénylések után. Országos viszonylatban a legnagyobb összértékben a Maros megyei állattenyésztők számára folyósít támogatásokat az APIA, a harmadik helyen pedig Hargita megye áll. Az állattenyésztők számára a törzskönyvezett, termelésellenőrzés alatt álló húsmarhák, fejőstehenek, bivalyok, juhok és kecskék tartására folyósítja a támogatásokat az APIA…
Mivel enyhe a tél, nem állt le a vezetékcsere Háromszéken
Sepsiszentgyörgy egyik legfontosabb útvonalán, a Csíkszereda felől bejövő Csíki utcán cserélik a vezetékeket. A szenyvízhálózatot teljesen, összesen 2033 méteren kell kicserélni, az ivóvízhálózat jelentős részét már korábban felújították, most 535 méter vezetéket cserélnek. A teljes munkálat 197 új csatlakozó és 57 akna cseréjét is jelenti. A tervek szerint haladnak, a munkálat felét elvégezték, reményeik szerint áprilisig befejezik, azután kezdődhet az aszfaltozás. Úgy dolgoznak, hogy a fontos útszakaszt nem zárják le teljesen a forgalom elől. Kozsokár…
Napirenden a sorompó lezárása a csíkszeredai sétálóutcánál
Októberben fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület azt a szabályzatot, amely meghatározza, milyen feltételekkel és időszakban lehet autóval behajtani a Petőfi Sándor utca gyalogosok számára fenntartott részébe. Ezt viszont még nem alkalmazzák, az utcafelújítás során a Lejtő utca felső végére felszerelt automata sorompó még nem üzemel. Kérdésünkre Bors Béla alpolgármester azt mondta, a beüzemelést meg kell előznie a behajtási engedélyek kiadásának, illetve a szabályzatról szóló értesítések kiküldésének az érintettek számára – ide tartoznak a sétálóutca és…
Ahol nem nulláról, hanem mínusz egyről kell indulni a vállalkozásfejlesztéssel
{L1} Szomorú a helyzet Gyergyóban a fiatalok körében a vállalkozási kedv terén – ezt a következtetést vonta le Barabás Csaba, az Arbor Vállalkozások Szövetsége vezetője. Az elmúlt hetekben számos középiskolással és főiskolás fiatallal beszélt, és azt tapasztalta, hogy a korosztályhoz tartozók jelentős része szinte semmit sem tud arról, hogy miről is szól egy cég, és hogy miként is lehetne vállalkozást indítani. Vannak, akiknek még az sem tiszta, hogy mi a különbség a számla és a…
Szerencsétlenségek a karácsonyi ünnepek alatt
A korábbi évekhez képest valamivel nyugodtabb volt a karácsonyi időszak Hargita megyében, kevesebb szerencsétlenség és szabálysértés történt az elmúlt napokban a térségben, ám így is több esetben volt szükség a bevetési egységek segítségére. A részletekről a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat illetékeseit kérdeztük. Három baleset Többször volt szükség a rendőrség közbelépésre december 24–26. között, ám igazán kirívó esetek nem történtek – mutatott rá megkeresésünkre Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint részletezte, az…