Egyéb kategória

Halálos balesettel végződött a hajnali autózás

A baróti városi rendőrkapitányságot a 112-es segélyhívó számon szombatra virradóan riasztották a közúti baleset helyszínére, Bardocra, a 42-es és 41-es községi utak kereszteződéséhez. Mint a hatósági közleményben írják, a balesetező gépjárművet egy 23 éves férfi vezette, aki elvesztette uralmát az autója fölött, a gépkocsi először egy hídfőnek ütközött, majd egy épületnek csapódott. A baleset következtében egy 21 éves női utas életét vesztette, míg a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, valamint további két – egy 19 és…

Continue reading

Egyéb kategória

Petőfire emlékeztek Székelykeresztúron

„Sokat jelent nekünk, székelykeresztúriaknak ez a nap, mart városunk történetének azon nagy és meghatározó történelmi pillanatai közé tartozik, amelyre az idők végezetéig emlékezni fogunk. 1849. július 30-án Székelykeresztúrra érkezett, és – bár akkor még senki nem láthatta előre, de – itt töltötte utolsó éjszakáját a magyar nemzet legnagyobb költője, a szabadságharc egyik vezéralakja, Petőfi Sándor” – emlékeztetett Koncz Hunor János helyi polgármester. Ezután felelevenítette a fehéregyházi csata eseményeit, majd a költő eltűnésének körülményeit. „Bár nem…

Continue reading

Egyéb kategória

Több mint 80 ezerrel csökkent egy év alatt a nyugdíjasok száma Romániában

{L1} Március végén 4 813 753-ra volt tehető a nyugdíjasok száma Romániában, ez 30 319-cel kevesebb, mint a tavaly év végén, és 80 904 fővel kevesebb 2021 hasonló időszakához képest – derül ki a munkaügyi minisztérium friss összesítéséből. Elgondolkodtató adatok Eszerint az első negyedév végén a társadalombiztosítási rendszerhez tartozó nyugdíjasok megközelítőleg 4,610 millióan voltak, ami a nyugdíjasok 95,79 százalékának felel meg (a fennmaradó 202 868 személy mezőgazdasági nyugdíjas). Tavaly március végéhez képest idén a harmadik…

Continue reading

Egyéb kategória

Lelassult a forgalom Korondon

A lakók kértek segítséget korábban a korondi önkormányzattól, hiszen a mellékutcák leaszfaltozását követően sokan gyorsan hajtottak járműveikkel, veszélyeztetve a gyalogosokat, biciklizőket és rollerezőket. Két éve végezte el a község vezetősége a forgalomlassító elemek elhelyezéséhez szükséges felméréseket, majd a helyi önkormányzat is jóváhagyta tavaly a kivitelezést. Némileg elhúzódott az engedélyek beszerzése, ugyanakkor a hatóságokkal is egyeztetni kellett, ezért tolódott idénre az építkezés. Katona Mihály korondi polgármester lapunknak korábban elmondta, a tervek szerint egyelőre csak azokban az…

Continue reading

Egyéb kategória

Székelyudvarhelyen ünnepelte a román himnusz napját a Calea Neamului

Nagyjából ötvenen – túlnyomó többségben gyerekek – érkeztek Székelyudvarhelyre a Calea Neamului (Nemzet Útja) román nacionalista szervezet felhívására pénteken a román himnusz napját ünnepelni. A jelenlévők a Kossuth Lajos utcai ortodox templomnál gyülekeztek, majd román zászlókat lengetve, énekelve indultak el a város központjában lévő Milleniumi-emlékoszlophoz. Útközben Romániát éltették és náluk volt a Tusványosról már ismert „Ceva este etern: Transilvania pământ românesc!” (Van, ami örök: Erdély román föld!) feliratú bannerük is. Ezt függesztették ki az emlékműre,…

Continue reading

Egyéb kategória

Öt személy sérült meg egy autóbalesetben

Közúti baleset történt a Gyergyóholló községhez tartozó Hollósarka közelében pénteken délután, öt személy könnyebb sérüléseket szenvedett – adta hírül gyorsjelentésében a Hargita megyei tűzoltóság. Két személygépkocsi ütközött össze a 15-ös országúton a Hargita megyei Hollósarka közelében. A helyszínre kiszállt a rohammentőszolgálat (SMURD) egy esetkocsival, illetve a Hargita Megyei Mentőszolgálat borszéki egysége is egy mentőautóval. Mint a helyszínen kiderült, a baleset során öt személy szenvedett enyhébb sérüléseket, helyszíni ellátásukat követően mindannyiukat kórházba kellett szállítani orvosi vizsgálatra,…

Continue reading

Egyéb kategória

A közúti balesetek okozói között szép számban vannak kerékpárosok is

Egy korábbi statisztika adatai szerint a közúti balesetek okozói között szép számban szerepelnek a forgalmi szabályokat nem ismerő kerékpározók is. Ebből kiindulva kezdeményezte a Marosszéki Közösségi Alapítvány azt a projektjét, amelybe több európai uniós országot is bevonva a kerékpározást, annak szabályait oktatná 5-8. osztályos tanulóknak és azok tanárainak. Romániában hiányos a kerékpáros kultúra A Safe4Cycle elnevezésű projekt során a kezdeményezők trénereket oktattak, hogy miként adják tovább a biciklizés elméleti és gyakorlati tudnivalóit a pedagógusoknak. A…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem fogadták el a polgármester előterjesztését, menesztenék a Monturist vezetőjét

Már korábban hallani lehetett a városban, hogy Török Csaba, a Gyergyószentmiklós gyilkostói területeit hasznosító Monturist Kft. ügyvezetője az önkormányzat értesítése nélkül, saját maga számára vásárolta meg a cég 2,5 százalékos tulajdonrészét, amelyet eredetileg a felszámolás alatt álló GO Rt. birtokolt. Erről azonban hivatalos formában csak most értesült a képviselőtestület. Ez abból a javaslatból derült ki, amelyet az ügyvezető nyújtott be a tanács számára, hogy az augusztus 12-re összehívott tulajdonosi közgyűlésen elfogadtassa más, általa indítványozott napirendi…

Continue reading

Egyéb kategória

Sikerült eloltani a tüzet Gyergyóvárhegyen

Alina Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője arról számolt be, hogy a tűzoltók öt nap küzdelem után oltották el a száraz növényzetben pusztító lángokat.  Annak érdekében, hogy nehogy ismét kigyulladjon a száraz növényzet, a tuskók és faforgács, az előttünk álló éjszakán a a maroshévízi erdészet munkatársai és a gyergyóvárhegyi tűzoltók felügyelik a területet. Mint arról beszámoltunk, a tűz szombaton ütött ki, egyhektáros területet emésztve fel mielőtt eloltották; vasárnap viszont ismét felizzott, és tíz hektáron terjedt el a tűz, a közelben lévő…

Continue reading

Egyéb kategória

Még hatezer csíkszeredait kellene megszámolni

Az alpolgármestertől megtudtuk, hogy a lakókat kilenc összeíró pontnál fogadják a következő négy napban. A városházán, a volt Postabank épületében működő ügyfélközpontban és a Csiba-erdőalji iskolában naponta 10 és 18 óra között, az RMDSZ-székházban (Mihai Eminescu utca 2/A), Hargita Megye Tanácsának iktatójában és a Magyar Ügyek Házában (Gál Sándor utca 8.) 8 és 16 óra között várják az érdeklőket, továbbá a Kájoni János Megyei Könyvtárban 8 és 16 óra, pénteken 8 és 14 óra között, a…

Continue reading