Egyéb kategória

Új betonhidat építenek Lövétén, emiatt forgalomváltozásra kell számítani

Noha általában csak csörgedezik a lövétei Somsarjú patak, nagyobb esőzésekkor rendszerint megárad és medréből kitérve vízzel árasztja el a környékbeli házakat, illetve udvarokat és mezőgazdasági területeket. A problémákat korábban az okozta, hogy meglehetősen kis áteresztóképességű – két átereszből összeállított – híd épült a 132-es megyei úton, amely az esőzésekkor folyamatosan eldugult a víz által szállított hordaléktól, így a patak az átkelőn átbukva károkat okozott. Az árvizek megfékezése érdekében, a lakók panaszait meghallgatva, többször is kérte…

Continue reading

Egyéb kategória

A kánikulában tilos a tűzgyújtás szabadtéren

{L1} A Maros megyei Bekecs sóváradi részén kellett tüzet oltaniuk a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóknak a hétvégén, majd másnap ugyanott, valószínűleg egy parázs lobbanhatott lángra – magyarázta a Székelyhonnak Kacsó István tűzoltóparancsnok, aki elmondta, nagyon megerőltető volt a feladat, hiszen a nehéz terepen a kánikulával és a vízhiánnyal is meg kellett küzdeniük, ráadásul a szél is nehezítette az oltást, ezért csak kézi szerszámokat tudtak használni. A kánikulában sok a dolguk a tűzoltóknak, nem annyira az emberi…

Continue reading

Egyéb kategória

Az aszálykár már borítékolható, csak a mértéke nem ismert még

A csapadékhiány okozta terméskár mértékét egyelőre csak a száraztakarmány, azaz a széna esetében lehet megállapítani, a termesztett növénykultúrák esetében csak a betakarítás idején készíthető pontosabb felmérés. Az elmúlt néhány hét időjárása döntő fontosságú volt a termést illetően, hiszen amint azt a hónap első felében lapunknak elmondta a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, ha egy-két héten belül lesznek kiadós esők, megúszhatja a megye mezőgazdasága a szárazság okozta károkat. Jelentősebb mennyiségű csapadék azonban azóta sem volt, „és…

Continue reading

Egyéb kategória

Visszatérő probléma a marosvásárhelyi Víkendtelepen

Azzal a panasszal kereste meg szerkesztőségünket olvasónk, hogy vasárnap délután a marosvásárhelyi Víkenden több személy is ruhában fürdött, akik között voltak, akik nem viseltek karkötőt. Szerinte ruhásan nem higiénikus a medencékben fürödni, ha vannak olyan strandolók, akik nem tartják tiszteletben az alapvető higiéniai szabályokat, és fehérneműben, valamint pólóban fürdenek. Egyfajta magyarázat Az ügyben megkerestük a Víkendtelep igazgatóját, Mátyás Leventét, aki lapunknak elmondta, sok az érzékeny bőrű gyerek és felnőtt, ezért vannak, akik az úszásra kifejlesztett pólóban fürdenek,…

Continue reading

Egyéb kategória

Az emberek „ki voltak éhezve Tusványosra” – számokban az idei tábor

Több kisebb összetűzés is történt ebben az évben a tusványosozók között, főként pénteken és szombaton – tudtuk meg a Tusványost biztosító Dakota Security ügyvezető igazgatójától, András Róberttől. Mint részletezte, ezekben az esetekben szóváltásokra, lökdösődésekre és egy-két pofon elcsattanására kell gondolni, de számottevő incidensre nem volt példa. „Megtörtént, hogy szét kellett választani a konfliktusba kerülőket, de ilyenkor megtettük ezt és kivezettük őket a tábor területéről. Kedden hajnalban két csoport került összetűzésbe, szerdán nem történt rendzavarás, és…

Continue reading

Egyéb kategória

Közelgő válság: magukra maradnak a vállalkozók?

Kozma Erika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az alapítvány gazdasági programjáról számolt be. „A magyar kormány támogatásával azt a gazdaságfejlesztési stratégiát alakítjuk ki, amelynek a célja, hogy Románia 16 megyéjére vetítve egy komplex gazdaságfejlesztési programot tudjunk megvalósítani, amelynek köszönhetően fenntartható gazdasági fejlődés jön létre. Kifejezetten két gazdasági ágazatra koncentrálunk, a mezőgazdaságra és a turizmusra. Beigazolódott, hogy igazunk van: a két ágazat ugyanis egymást egészíti ki és teszi fenntarthatóvá.” A Külgazdasági és Külügyminisztérium intézményeként a CED…

Continue reading

Egyéb kategória

Bölöni László: a politika maradjon távol a futballtól!

A 108-szoros román válogatott, BEK-győztes egykori kiváló labdarúgó a Székelyhon TV-nek elmondta, megkönnyebbült, amikor az év elején sikertelenül zárultak a román labdarúgó-válogatott kapitányi tisztségéért folytatott tárgyalások. Ennek eleget tenni csak csodák folytán tudtam volna – jelentette ki az erdélyi származású szakember, aki kifejtette a véleményét a magyar futballválogatott sikereiről, további esélyeiről is, ugyanakkor sarkos véleményt fogalmazott meg annak kapcsán, hogy a román pártoknak és az UEFA-nak sem tetszett, hogy a Székelyföld utánpótlás-válogatottjával kívánták felavatni a…

Continue reading

Egyéb kategória

Kifütyülték az MSZP-t, felborzolt kedélyek a kormánypárt és az ellenzék tusványosi kerekasztal-beszélgetésén

A vitában Kocsis Máté, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője, Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese, Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője és Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője volt jelen. A párbeszédet Stumpf András, a Válasz Online újságíró-szerkesztője moderálta. Első ízben több vád is megfogalmazódott az ellenzék oldaláról a jelenlegi kormány döntéshozatalával kapcsolatban. Az LMP országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet a vízhasználat és gazdálkodás problémájára, mivel…

Continue reading

Egyéb kategória

Tusványos: mennyire hatékony a 2022-es népszámlálás?

A panelbeszélgetésen részt vett Kapitány Balázs, a Népességtudományi Kutatóintézet demográfusa, Barna Gergő szociológus, az Erdélystat vezető munkatársa és Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa. A beszélgetést Illyés Gergely politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet moderálta. A román médiában a népszámlálás úgy jelenik meg, hogy vagy félig kudarc lesz, vagy félig siker – kezdte a beszélgetést Barna Gergő szociológus, egyben hangsúlyozva, hogy aki még nem regisztrált a népszámláláson, az minél hamarabb tegye meg. Mint mondta, az összeírás három szakaszban…

Continue reading