Egyéb kategória

Tömegközlekedési járműveket ellenőriztek a rendőrök

Mint a Maros megyei rendőrség sajtószóvivője, Aurica Sabău elmondta: hétfőn korán reggel, 6 óra 30 perctől kezdték az ellenőrzést a rendőrök Marosvásárhelyen, a város Koronka felőli bejáratánál. Zömében távolsági és városi buszokat, mikrobuszokat állítottak meg. A sofőrök és az autók iratainak ellenőrzése után, szemügyre vették a járművek állapotát is, és ellenőrzitek, hogy a gépkocsivezető fogyasztott-e szeszes italt.  A hétfő reggeli ellenőrzés során négy esetben róttak ki pénzbírságot, ezek összértéke 6200 lej. Bírságoltak a lejárt műszaki vizsgálat,…

Continue reading

Egyéb kategória

Megszólítják a futás iránt érdeklődőket

Néhány nap múlva zárul a nevezés a csíkszeredai futóversenyre, a rendezvény második kiadására már több mint hétszázan jelentkeztek – számolt be Korodi Attila csíkszeredai polgármester hétfői sajtótájékoztatóján Miklós Edit főszervező jelenlétében. A versenyen maratoni, félmaratoni távra, négy fős maratoni váltóra, hét kilométeres éjszakai terepfutásra, két és fél kilométeres családi futásra és egy öt kilométeres távra is be lehet nevezni a rendezvény weboldalán. Az idei fesztiválon sokkal szélesebb körben, gyakorlatilag mindenkit meg szeretnénk szólítani, aki a…

Continue reading

Egyéb kategória

Látványos munkálatok több gyergyószéki iskolában

{L1} A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskolánál kívülről is látható, hogy felújítás zajlik: a római katolikus egyház tulajdonában lévő épület a magyar kormány támogatásával újul meg, jelenleg a külső festése zajlik. Az épületben a fűtéshálózattal dolgoznak még – mondta el Siklódi Piroska iskolaigazgató. „Még nem vagyunk készen, de mindenképpen arra törekszünk, hogy az iskolakezdésre minden jelenleg zajló munkával végezzenek a szakemberek, és rendben elkezdődhessen itt az új tanév. Nagyon remélem, hogy így is lesz” – tekintett…

Continue reading

Egyéb kategória

Mi történt az ivókutakkal Székelyudvarhelyen?

Visszaemlékezések szerint legalább harminc ivókút ékesítette egykor Székelyudvarhely utcáit, amelyek a monarchia, majd a szocializmus emlékét őrizték a városlakók számára. Jelenleg egy működik a város területén, a Kossuth Lajos utcában, amelynek fogyasztási költségeit a helyi önkormányzat fizeti. Rég volt… Az Osztrák–Magyar Monarchia idején üzembe helyezett kutak mára feledésbe merültek, a szocializmus alatt többet kicseréltek, illetve további kutakat is elhelyeztek a város területén, utóbbiak a helyi Gábor Áron Termelési Szövetkezet egykori vasöntödéjében készültek – árulkodnak a…

Continue reading

Egyéb kategória

Hepehupás útszakaszt javítanak ki Patakfalva határában

Folyamatosan mozog a talaj a 131-es megyei út Árvátfalva és a Kénosi-tető közötti szakaszán, ezért hepehupás részek alakultak ki több helyszínen. Ezek többségét rendbehozatta az utóbbi években Hargita Megye Tanácsa, ám jelentős gondok voltak Patakfalva határában is, az ottani rongálódás kijavítása nemrég kezdődött el. Bíró Barna Botond, az intézmény alelnöke lapunknak elmondta, hogy a munkát nyári karbantartásként kezelik: a kivitelező megerősíti az útalapot, majd újra is aszfaltozza azt. A javítás időszakában félpályás útlezárás van érvényben,…

Continue reading

Egyéb kategória

Betört egy ingatlanba, ahonnan a biztonsági kamerát is eltulajdonította

Betörés miatt riasztották a napokban a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség bűnügyi osztályát. A nyomozás során megállapították, hogy egy 52 éves marosvásárhelyi férfi a gyanú szerint betört egy ingatlanba, ahonnan eltulajdonított 14 ezer lejt, 500 eurót, a házból a felszerelt térfigyelő kamerát, illetve más tárgyakat. A gyanúsítottat 24 órás őrizetbe vették, majd a bíróság 30 napra előzetes letartóztatást rendelt el ellene.

Continue reading

Egyéb kategória

Nehéz időpontot foglalni a járóbeteg-szakrendelésekre a csíkszeredai kórházban

{L1} Felháborítónak tartják a háziorvosok, hogy a betegek csak online kérhetnek előjegyzést a csíkszeredai kórház járóbeteg rendelőintézetébe. Lapunknak Szabó-Soós Klára, a Hargita megyei háziorvosok egyesületének elnöke jelezte, hogy bár ezt nem hirdette meg a kórház, a páciensek csak online tudnak időpontot foglalni, a személyes megkeresést nem fogadják, a néhány hónappal ezelőtt megadott telefonszámokat pedig hiába hívják a betegek, nem válaszol senki. Csorbul a betegek joga? „Több páciensem jelezte, hogy nem tud előjegyzést kérni. Előfordult, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Emelkedni fognak egyes közalkalmazotti fizetések, de nem sokkal

Ez előírja, hogy minden olyan közalkalmazottnak, aki még nem érte el a bértörvényben 2022-re előirányzott fizetést, az utóbbi összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének egynegyedével növelik meg a bérét augusztus elsejétől – írja az Agerpres hírügynökség. A 2022. januárja és júliusa között alkalmazott személyzet fizetését a bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2022 júliusi fizetésük különbségének egynegyedével növelnék. A sürgősségi rendelet-tervezet augusztus 6-án közzétett első változata a fentiekkel szemben még azt írta elő, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Évek óta nem volt ilyen magas az ózonszennyezés Csíkszeredában, mint idén

{L1} A korábbi évektől eltérően idén meglehetősen megnőtt a talajközeli ózon koncentrációja Csíkszereda levegőjében. Az elmúlt két évben például a hargitai megyeszékhelyen egy alkalommal sem lépte át a köbméterenkénti 120 mikrogrammos határértéket a szennyezés a levegőben, ehhez képest idén már 20 alkalommal is magasabbat mértek ennél. A januári–júliusi időszakban az ózon indikátor mobil átlaga 20 esetben lépte túl a megengedett határértéket a Tudor lakótelepi levegőminőséget mérő állomásnál: a köbméterenkénti 120 mikrogrammos koncentrációt, valamint öt esetben…

Continue reading

Egyéb kategória

Bűnüldöző nagyüzemet tartottak a rendőrök a hosszú hétvégén

Az említett időszakban közel 3900 bűncselekmény miatt indítottak eljárást, de a közrendháborítás terén nem jegyeztek rendkívüli súlyosságú eseményeket. Az erőszakos bűncselekmények száma is csökkenést mutat a korábbi három év hasonló időszakához mérten – számolt be Dajbog az Agerpres tudósítása szerint. A hosszú hétvégén 37 súlyos közlekedési baleset következett be országos szinten, kétszer kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A közlekedésrendészet munkatársai 3146 gépkocsivezető jogosítványát vették el, és több mint 1000 gépjámű forgalmi engedélyét vonták be. Az ellenőrzések során…

Continue reading