Egyéb kategória

Soha nem volt új cipőjük, talán most kaphatnak

A Divers Egyesület két éve csatlakozott a Zurli Alapítvány kezdeményezéséhez, amely új cipő adományozására biztatja a segítőkész embereket, hogy azok a gyermekek, akiknek nincs vagy tönkrement a lábbelijük, és soha nem volt új cipőjük – mindig használtat viseltek –, legalább egy évben egyszer kapjanak új cipőt. Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke a Székelyhonnak elmondta, noha lehet olcsón is új cipőt kapni, ők a marosvásárhelyi egyesületnél nem ragaszkodnak ahhoz, hogy teljesen újonnan vásárolt legyen, csupán ahhoz, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Látványos, innovatív játszótereket terveznek Sepsiszentgyörgyön

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, a leglátványosabb az Erzsébet parkban található új játszótér lesz, ezt úgy alakítják ki, hogy beépítik a terület adottságait, a teraszos megoldást, így beterveztek két csőcsúszdát, egy széles csúszdát, egy végtelenített csúszdát és egy kisgyerek csúszdát, de lesz trambulin és különböző mászókák is. A létesítmény nemcsak a gyerekeknek, hanem a fiataloknak és a szülőknek is kínál majd tereket, a fogyatékkal élők számára is biztosítanak lehetőséget a használatra. A projekt értéke 1,2 millió…

Continue reading

Egyéb kategória

Elkészült a székelykeresztúri kisvágóhíd, de ki fogja működtetni?

{L1} A környéken nevelt jószágok húsának helyi értékesítése érdekében fogott bele a székelykeresztúri önkormányzat egy kisvágóhíd építésébe. Az akkor 3,1 millió lejre becsült költségek közel felét Hargita Megye Tanácsa biztosította, a többit saját forrásaiból teremtette elő a kisváros. A három évig tartó munka eredményeként mára elkészült a kisvágóhíd, továbbá, ha bonyodalmak árán is, de a közművesítés is megtörtént, amelyet hivatalosan is átvett a városvezetés – jelezte megkeresésünkre Koncz Hunor János székelykeresztúri polgármester, hozzátéve, már csak…

Continue reading

Egyéb kategória

A Gordon-tetőn is felcsillant a fény

Közel kétszáz ember imádkozott és énekelte a magyar, valamint a székely himnuszt idén, a székely autonómia napján, a Farkaslaka fellett magasodó Gordon-tetőn. Az őrtűz meggyújtására a Szűz Mária szobornál került sor, amit a szervező Lófő Lovascsapat lobbantott lángra. Mint az eseményen elhangzott: Sokan panaszkodnak, hogy az élet nem könnyű, régebb sem volt az, ám aki az egységhez tartozik, abban nem lehet kétség. Az őrtűz mellett Tamási Áron életútjáról is megemlékeztek az egybegyűltek, majd közösen mondták el…

Continue reading

Egyéb kategória

Ezért lehet alacsony jelenleg az igazolt Covid-esetek száma Hargita megyében

Noha az egészségügyi minisztériumban korábban abban bíztak, hogy októberben megkezdődhet a koronavírus omikron variánsa elleni oltóanyagok beadása országszerte, egyelőre még nem érkezett Romániába az új oltóanyagból. Semmilyen hivatalos hírt nem kaptak a szaktárcától az új oltóanyaggal kapcsolatban, nem tudni, hogy mikor lesz az elérhető – közölte érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy egyelőre a már meglévő oltások beadását is nehézkes megszervezni. Kellemetlen, mert egyre nehezebb azoknak a…

Continue reading

Egyéb kategória

Ráirányították a figyelmet az egyszülős családok nehézségeire

A gyerekeiket egyedül nevelő szülők problémái, nehézségei, lehetőségei voltak előtérben az első alkalommal megszervezett Együtt egymásért! – egyszülős családkonferencián, amelyet a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi és háromszéki egyedülálló szülők klubjai szerveztek Csíkszeredában szombaton. A találkozót a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének székházában tartották, a megnyitón pedig elsőként Lőrincz Aranka, Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának a konzulja köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nagy Anna, a magyarországi Egyszülős Központ vezetője mutatta be tevékenységüket Nem csonka, csak egyszülős című előadásában. Ezt követően a…

Continue reading

Egyéb kategória

Fizetésemelés: nem adnak annyival többet, mint amennyivel a pénzünk kevesebbet ér

Az intézmény 2022–2026-os időszakra vonatkozó őszi prognózisa szerint a következő négy évben évente átlagban 9,1 százalékos lesz a bruttó átlagbér növekedése, ugyanakkor az átlagos reálkereset is növekedni fog, évente átlagban 3,9 százalékkal. Jövőre 1,7 százalékkal, 2024-ben pedig 4,7 százalékkal emelkedik az átlagos reálbér a CNSP becslése szerint. Az idei év augusztusában 6307 lej volt az országos bruttó átlagbér, 10,7 százalékkal több mint az előző év azonos hónapjában. A nettó átlagbér az inflációnál kisebb arányban, 11,5…

Continue reading

Egyéb kategória

Amikor a magyar a székellyel angolul kommunikálna: így küldött meghívót Zugló önkormányzata Csíkcsicsónak

„Csíkcsicsó (románul Ciceu) falu a romániai Hargita megyében, 2004-től önálló község. A háromezres lélekszámú, szinte teljes egészében magyar lakosságú település Csíkszeredától 5 km-re északra, a Szépvíz-patak Oltba torkollásánál fekszik. Kerületünk 2011-ben, Zugló születésnapja alkalmából írta alá Csíkcsicsóval a testvérvárosi együttműködési szerződést. A delegációk évenkénti látogatása mellett fő cél a kulturális kapcsolatok erősítése” – ezt írja a zuglói önkormányzat honlapján a testvértelepüléseiket ismertető oldalon. Azonban a szinte teljes egészében magyar lakosságú településnek a jelenlegi zuglói önkormányzat…

Continue reading

Egyéb kategória

Rolleres balesetek – külön kategória, mert már annyian vannak az utakon

{L1} Marosvásárhelyen már két cég elektromos rollereit lehet bérelni, és egyre többen közlekednek ezzel a városban. Az érvényben lévő jogszabályok szerint az elektromos, de a hagyományos hajtányokkal is csak kerékpárutakon lehet közlekedni, illetve ezek hiányában a 14 évnél idősebbek az utakon haladhatnak. Fontos, hogy a közlekedési eszközöket megfelelően felszereljék, és az sem mellékes tudnivaló, hogy 16 éves korig a rollerezőnek védősisakot kell viselnie. Balesetek országszerte Az országos statisztikai adatok szerint az elmúlt négy évben csaknem…

Continue reading

Egyéb kategória

Szinte mindenből fogyaszthatnánk helyit

A multicégek piacgazdaságával minden kisvállalkozónak nehéz felvennie a harcot, a sorból pedig az úgynevezett füvesemberek sem maradnak ki. A gyógynövénygyűjtők és helyi termelők megsegítésére, illetve képzésére kezdeményezett projekt által a székelyföldi gyógynövényeket és az azokból született készítményeket szeretnék népszerűsíteni, hogy méltó helyet tudjanak elfoglalni a piacon. A harminc hónap alatt film is készült több székelyföldi gyógynövénytermesztő munkásságát követve, amelyben Macalik Ernő biológus, Csibi Imre orotvai gyógyító és Pálfalvi Pál botanikus életművéből mutatnak be szemelvényeket – magyarázta a programot…

Continue reading