Egyéb kategória

Csak idő kérdése volt, hogy több Hargita megyei tanintézetben is bevezessék az elektronikus osztálynaplót

Már tavaly is pozitívak voltak a visszajelzések az e-naplóval kapcsolatban, hasznosnak találták a kezdeményezést mind a tanárok, mind a szülők és a diákok. Ebben a tanévben újabb négy Hargita megyei iskola vállalta, hogy kísérleti jelleggel bevezeti a digitális naplót, köztük a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium. Markó Ilona, a főgimnázium igazgatója megkeresésünkre elmondta: a nyár folyamán azon dolgoztak, hogy megtalálják a számukra megfelelő alkalmazást és szolgáltatót az elektronikus napló működtetéséhez, és úgy érzi, ez sikerült. Így…

Continue reading

Egyéb kategória

Halálos balesettől mentes napot tűztek ki célul az európai rendőrök

Az éjféltől éjfélig tartó akció keretében megyeszerte ellenőrizték, illetve ellenőrzik az autóvezetőket a rendőrök, irataikat vizsgálják át, alkohol- és drogteszteket végeznek, illetve informálják őket az ún. Anasztázia-törvényben (2023/213) rögzített változásokról. A nap első részében Hargita megyei közlekedésrendészekkel együtt sebességmérést is végeztek, délig 45 esetben tapasztaltak e téren szabálysértést egyetlen ponton, a 11-es és 12-es országutak kereszteződésében, Kökös bejáratánál. Ez év első nyolc hónapjában összesen 26 súlyos baleset történt a megyében (12-vel kevesebb, mint a tavalyi…

Continue reading

Egyéb kategória

Több utcát lezártak, egyre nehezebb a közlekedés az útfelújítások miatt Székelyudvarhelyen

Négy éve nyert támogatást az Európai Uniótól a tizennyolc utca felújítását tartalmazó mobilitási tervének megvalósítására a székelyudvarhelyi önkormányzat. A 40 millió lej értékű beruházás megkezdését augusztus végén jelentették be a polgármesteri hivatal munkatársai, akkor közölve, hogy hamarosan öt utcában kezdődnek el a munkálatok. Korlátozások vannak érvényben Félsávos útlezárás van érvényben a Céhek utcában a munkálatok miatt, azaz csak a Bethlen negyedből a Bethlenfalvi út irányába közlekedhetnek az autósok. Jelenleg csak járdafelújítás zajlik a helyszínen, de…

Continue reading

Egyéb kategória

Gazdag programmal készülnek a Csíkszéki Gazdanapokra

Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg a Csíkszéki Gazdanapokat, amelyet a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ udvarán tartanak vasárnap – adta hírül a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete közleményében. A rendezvényen nemcsak a kulturális, lovas és gyerekprogramokon lesz hangsúly, hanem a jótékonyságon is, ugyanis a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programon belül az alcsíki gazdák adományait ugyancsak ezen az eseményen adják át. „Igyekszünk, hogy minden évben egy gazdag eseményt adhassunk a gazdáknak, családjuknak, ahol szakmailag is fejlődhetnek.…

Continue reading

Egyéb kategória

Legkevesebb kétezer medvének nem jut élőhely az országban – de inkább kétszer ennyinek

Nem tolongtak a civil egyesületek a miniszteri rendelet alapján elvégzendő munkáért, így az említett szervezet gyakorlatilag versenytárs nélkül nyerte meg a feladatot a közbeszerzésen. Ennek eredményétől azt várják, hogy valami változzon a szakpolitikában, ugyanis eddig semmi látható eredménye nem volt a védett fajok kutatására szánt óriási anyagi támogatásoknak. A Buzău megyei vadász- és sporthorgász egyesülettel egy konzorciumba társult munkacsoport 300 fővel végzi a terepmunkát mintegy 5 millió hektáron: a bodzavásáriak a medvés élőhelyek 40%-át, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Ezúttal a csíkszeredai Patak utcában bukkant fel egy medve

Ezúttal a Taploca, Rét és Forrás utcák által közrezárt Patak utcában jelezték medve jelenlétét, a hatóságok pedig a már-már megszokottnak számító Ro-Alert vészhelyzeti üzenetben figyelmeztették a lakosságot, hogy kerüljék el a környéket, maradjanak otthonaikban, ne fotózzák és ne etessék a vadállatot. Péntek reggel egyébként a mostani helyszíntől nem messze, a Venczel József Szakközépiskola udvarára tévedt egy medve, miközben a tanintézetben már diákok tartózkodtak, így az önkormányzattal szerződésben álló vadásztársaság vadásza egy állatorvos és a polgármesteri…

Continue reading

Egyéb kategória

Egészségügyi termékbemutató? Nem biztos, hogy jó ötlet elmenni

Több székelyudvarhelyit is ismeretlenek hívtak fel telefonon az elmúlt hetekben, egy egészségügyi központ képviselőként bemutatkozva, és arról érdeklődtek, hogy az illető betöltötte-e már az 50. életévét. Igen válasz esetén egy székelyudvarhelyi egészségügyi termékbemutatón való részvételre próbálták rábeszélni, számolt be lapunknak az egyik érintett, akiben utólag merült fel a kérdés, hogy miként lehet az érintett vállalkozásnak adatbázisa székelyudvarhelyi telefonszámokról. A témával kapcsolatban, illetve arról, hogy mit tanácsolnak az ilyen rendezvényeken való részvételre vonatkozóan, megkérdeztük a Hargita…

Continue reading

Egyéb kategória

Tamás Sándor marad a háromszéki RMDSZ-elnök

A tisztújító küldöttgyűlést a sepsiszentgyörgyi dohánygyárban tartották pénteken. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az est házigazdájaként üdvözölte a küldötteket. „Néhány hónapja Temesváron, az RMDSZ 16. kongresszusán mondtam, hogy Románia mindig jobb irányba tart, amikor a szövetség is részt vesz, amikor mi is részt veszünk a kormányzásban. Még mindig ugyanígy gondolom! Habár a bukaresti pozíciónk megváltozott, amíg ott voltunk, számos nagyszerű projektet indítottunk el – elég, ha csak a bölcsődeépítésre, a kovásznai wellness-központra, iskolák, kórházak felújítására, illetve…

Continue reading