Egyéb kategória

Veszélyben az ingyenes diákbérletek

Az egyik Hargita megyei busztársaság vezetője – a többi érintett tömegközlekedési cég nevében is beszélve – azzal a panasszal kereste meg a Székelyhont, hogy több mint két hónapra visszamenőleg nem fizették ki számukra az ingázó diákok ingyenes bérleteit. Mint magyarázta, szeptember eleje óta, amióta megjelent a jogszabály, amely biztosítja az ingázó tanulók térítésmentes utazását, megháromszorozódott az utasok száma, legalábbis azokon az útvonalakon, amelyen az ő cége biztosítja a buszjáratokat. Ők több mint 650 diákbérletet állítottak…

Continue reading

Egyéb kategória

„Barótnak külön miniszterelnökre lenne szüksége”

A jelenlévők többek között azt taglalták hosszasabban, hogy mindenekelőtt meg kellene végre határozni, kik a barótiak, valójában mit akarnak, hol a helyük a világban, a megyében és így tovább. Abban a megyében, mely – Simon Attila vállalkozó megállapítása szerint – mostohagyermekként bánik Baróttal, márpedig anyagi támogatás hiányában a fiatalok elmennek a városból. Benedek Huszár János polgármester ezzel szemben derűlátó hangnemet ütött meg. Mint mondta, a barótiaknak bízniuk kell abban, hogy 2024-ben több útszakasz is megújul…

Continue reading

Egyéb kategória

A lakosság biztonsága érdekében tevékenykednek szilveszterkor a belügyi dolgozók

Gabriela Dinu, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a rendőrök az ünnepi időszakban is szolgálatban lesznek annak érdekében, hogy mindenki biztonságban köszönthesse az új évet. A közrendészet az utcai bűnözés megelőzése érdekében fog fellépni, különös tekintettel a turisztikai övezetekre, a nagyobb tömeget vonzó nyilvános rendezvényekre, valamint az ünnepi vásárok helyszíneire. Az ebben az időszakban szolgálatot teljesítő rendőrök másik prioritása a forgalom áramlásának és biztonságának biztosítása a közutakon, különösen azokon a helyeken és azokban az időszakokban,…

Continue reading

Egyéb kategória

Megszólaltak a vadászkürtök Etéden

Regisztrációval, illetve a vadászathoz szükséges engedélyek kibocsátásával kezdődött a szerda reggel az etédi kultúrotthonban, amelynek udvarán a sorra érkező, terepszínű ruhákba öltözött férfiak üdvözölték egymást, és kávét szürcsölgetve beszélgettek az elmúlt időszak történéseiről. Román, magyar, de még német nyelvű mondatokra is felfigyelhetett a hallgató: a barátság és a vadászat szeretete kötötte össze a jelenlévőket. Amikor összefognak a közösség érdekében A bürokratikus munkát követően a közeli futballpályára vonult át a társaság, ahol a magyarországi hagyományokat követve…

Continue reading

Egyéb kategória

Így néz ki a tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezése

A jogszabály szerint a közoktatásban 2024-ben 19,4 és 20,5 százalék között nőnek a fizetések, az igazgatók és aligazgató bruttó bére pedig átlagban több mint 36 százalékkal emelkedik. A felsőoktatásban 15 és 21 százalék közötti béremelés lesz, az adminisztratív személyzet fizetése 15 százalékkal nő. A kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Ligia Deca oktatási miniszter elmondta, hogy a közoktatásban dolgozók bére első lépésben január elsejétől emelkedik mintegy 13 százalékkal. A felsőfokú végzettségű kezdő tanárok fizetése 12,6 százalékkal nő jövő…

Continue reading

Egyéb kategória

Tarolnak a Székely Mikó végzősei: öt sikeres tanuló vehette át a kiválósági ösztöndíjat

Az év utolsó tanácsülésével egybekötött díjátadón idén is öt kiváló teljesítményű diákot emeltek ki, akik egyenként 5000 lejes pénzbeli elismeréssel, oklevéllel és egy csokor virággal térhettek haza. „Nagyon büszkék vagyunk rátok, arra, hogy ilyen kimagasló eredményeket értetek el. Az, hogy mindegyikőtök a Székely Mikó Kollégiumban tanul, azt jelzi, hogy mind az oktatók, mind pedig a diákok kiváló munkát végeznek, és ezért külön gratulálunk” – dicsérte a kiemelkedő fiatalokat Antal Árpád polgármester. A díjazottak egyike Miklós…

Continue reading