Egyéb kategória

Május elsején nyílik Sepsiszentgyörgy új skateparkja

A Szemerja negyedi, Szabó Kati Sportcsarnok szomszédságában épült parkról még 2020-ban döntött a városi tanács, megnyitását eredetileg tavaly szeptember végére tervezték. Az önkormányzat nemrégiben jelezte, hogy a pálya teljes felszerelését csak most sikerült befejezni, így a tervezettnél több mint fél évvel később vehetik birtokukba azt az extrém sportok kedvelői. A hivatalos megnyitót szerdán 11 órakor tartják, a régóta várt alkalomra helyi és távolabbról érkező profi gördeszkások és kerékpárosok is érkeznek, akik ismertetik a létesítményben felszerelt…

Continue reading

Egyéb kategória

Harmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar szemmel című fotópályázatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság

Az idei felhívás az együttműködő nemzet éve tematikus évhez kapcsolódik – tartalmazza a közlemény. Közösségi oldalán közzétett videójában Potápi Árpád János, az államtitkárság vezetője úgy fogalmazott: a felhívás célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok szemén keresztül mutassanak be különböző témákat, élethelyzeteket. Hozzátette: „az együttműködés kapcsolataink építőeleme, legyen szó akár a családról, akár a közösségekről vagy a nemzetről. Idén ezért három kategóriában – család, helyi közösségek és nemzet kategóriában – várjuk a fényképeket…

Continue reading

Egyéb kategória

Így ünnepelték a Tánc világnapját Csíkszeredában

Április 29. a Tánc Nemzetközi Napja ennek megünnepléséből pedig Csíkszereda sem maradt ki. A már hagyománnyá vált háromnapos eseménysorozat fő attrakciója a hétfői programok voltak, melyek között az érdeklődők workshopokon vehettek részt a Tóth Larisa táncstúdióban, egy táncszínházi előadást is láthattak, majd a Csíki Játékszín előtti teret táncparketté varázsolva különböző előadásokban és közös táncban vehettek részt. „A tánc mindenkié” – hirdeti a táncnapi eseménysorozat, ami be is bizonyosodott a csíkszeredai ünneplés során. A színház előtti…

Continue reading

Egyéb kategória

Számos veszélyt rejt, ha túl korán adunk okostelefont a gyermekünk kezébe

Bevezetőjében az előadó a jelenség tudományos hátterét ismertette, különböző kutatási eredmények alapján. Mint elhangzott, 2010 után az okostelefonok és a közösségi média elterjedésével a tinédzserek körében jelentősen emelkedett a depresszió és a szorongás, ebből adódóan pedig az önbántalmazás gyakorisága. Ezzel egyidőben romlani kezdtek a gyerekek PISA-teszteken elért eredményei, és csökkent az élettel való elégedettségük is. A kutatások megállapították, hogy az okoseszközök és közösségimédia-applikációk túlzott használata negatív hatással van a fiatalkorúak érzelmi- és agyi fejlődésére, ugyanakkor…

Continue reading

Egyéb kategória

Földcsuszamlások miatt leállnak az aszfaltozással Siklód és Etéd között

Négy éve vágott bele Hargita Megye Tanácsa a 135-ös megyei út Siklód és Etéd közötti szakaszának korszerűsítésébe, ahol az útburkolat és a sáncok megépítése mellett a kapubejárók és a mellékutcák bejáratainak rendbetételére is szükség volt. Összesen két híd felújítása és további három újjáépítése szerepelt a tervekben. Külső forrás híján saját költségvetését használva kezdte el az akkor 30 millió lej értékűre becsült beruházást a megyei önkormányzat. Mi valósult meg? A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy az…

Continue reading

Egyéb kategória

Városnéző séta Soós Zoltán polgármesterrel

Április 29-én ünneplik a város napját, hiszen Bethlen Gábor fejedelem 1616. április 29-én kelt kiváltságlevelével szabad királyi város rangra emelte Marosvásárhelyt. Ebből az alkalomból Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, partnerségben a Visit Maros Egyesülettel városnéző sétát szervez Szecessziós épületek, avagy Bernády György városa címmel. A séta egy olyan rendezvénysorozat része, amely Marosvásárhely megismerését segíti elő, kiemelve a város kulturális és épített örökségét. A vasárnapi, tematikus vezetés során a szecessziós épületek kerülnek a középpontba, amelyek az egykori polgármester,…

Continue reading

Egyéb kategória

A visszaállamosítás célkeresztjébe került a papolci közbirtokosság

A szóban forgó területet a 2005/247-es törvény alapján 2005-ben szolgáltatták vissza a papolci közbirtokosságnak. Ezt megelőzően a 2001/1-es törvény alapján is visszaadtak 2200 hektár erdőt, de a birtokjog megszerzését ez esetben csak perrel tudta elérni a közbirtokosság. A pénzügyminisztérium azért vitatja a 2005-ben visszaszolgáltatott, Papolc és Kommandó körzetében lévő erdők, legelők tulajdonjogát, mert szerintük a két világháború között ezt a területet kisajátította az állam. A közbirtokosság dokumentumaiból az ugyan kitűnik, hogy 1925-ben el volt indítva…

Continue reading

Egyéb kategória

Két útkereszteződésben aszfaltoznak szombattól Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi városháza közösségi oldalán figyelmezteti a gépkocsivezetőket, hogy két fontos útkereszteződésben kezdik meg az aszfaltozást szombaton. Mindkét útkereszteződés a Dózsa György utca felújításával függ össze, az egyik a főtér elején van: a Dózsa György utca és a Hosszú utca kereszteződése, a másik pedig a Dózsa György utca és a Kövesdomb közötti útkereszteződés. A gépkocsiforgalom mindkét helyen korlátozva lesz, ezért arra kérik a sofőröket, hogy fokozottan figyeljék a közúti táblákat és jelzéseket. A marosvásárhelyi polgármesteri…

Continue reading