Egyéb kategória

Pert veszített a csíkszeredai önkormányzat, a felperes és a városháza is megszólalt

A történet 2022 decemberében kezdődött, amikor a csíkszeredai városháza újabb licitet írt ki a város közigazgatási területéhez tartozó 168 hektáros külterület, 838 parcella telekkönyvezésére. Mivel a kataszteri hivatal egy országos program keretében ehhez támogatást biztosít, amelyet a városnak kell igényelnie, a telkek tulajdonosai számára a folyamat nem kerül pénzbe – az elmúlt években több ilyen munkálatot végeztetett a városháza. Maga a licit egyszerűsített eljárással, ajánlatkéréssel történt, az ajánlatokat a jelentkező cégek elektronikus levélben juttatták el…

Continue reading

Egyéb kategória

A látványos körtánc mellett a hagyományos faluképet is bemutatták a salamonosok

A középiskola hagyományőrző napja már nem csak a Salamonosokról szól, kinőtte a gimnázium falait, igazi gyergyóikum lett, aminek híre külföldre is eljutott, multikulturális programmá vált – fogalmazott Ferenczi Attila igazgató a megnyitón. Ezt követően az iskola volt igazgatója, Szilágyi Ferenc emlékét idézték fel, akinek fia ifj. Szilágyi Ferenc két tölgyfacsemetét ajándékozott az intézménynek, amit az udvaron ültettek el. Ezt követően megszólalt a nóta, és az iskola bejáratánál körtáncba fonódott a több száz fiatal. Lélekmelegítő látvány…

Continue reading

Egyéb kategória

Már nem tudják elkölteni a törvénytelenül szerzett rengeteg pénzt az orvhalászok

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak több más személy segítségével a mezőzáhi horgásztóból loptak el halakat olyan monofil hálókkal, amelyeknek birtoklása és használata tilos – derül ki a Maros megyei rendőrség sajtóközleményéből. Azt is megállapították, hogy a gyanúsítottak március és április között mintegy 2500 kilogramm különböző fajtájú halat fogtak ki a tóból, amelyek értéke mintegy 36 ezer lej. A házkutatások során a rendőrök további vizsgálat céljából azonosítottak és lefoglaltak: 28 067 lejt, egy engedélyköteles,…

Continue reading

Egyéb kategória

A tudomány érdekes oldalát hozta el ismét a Heuréka program Székelyudvarhelyre

Összesen tizenkét projektet mutattak be a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) programján, a Heuréka hetedik kiadásán szerda délután. A záróeseményt idén új helyszínen, az Agora Business Center termeiben látogathatták meg az érdeklődők, ahol lehetőség nyílt több területen is ismereteket, élményeket, tapasztalatokat szerezni. Idén a tucatnyi projekt összesen mintegy 107 ezer lej érékben kapott támogatást, amelyből megvalósíthatták elképzeléseiket, álmaikat a nevező csapatok. Minden Heuréka projekt és próbálkozás arról szól, hogy valami újat próbáljatok ki, valami újnak a…

Continue reading

Egyéb kategória

Egy évbe telt, de mostanra legalább elkezdett működni a lejárt gyógyszerek átvétele

A lejárt szavatosságú és/vagy fel nem használt gyógyszereket begyűjtését egy tavaly hozott törvénymódosítás szabályozza, amely kimondja, hogy a magán- és állami kórházak kötelesek tárolókat létrehozni, ahova a lakosság elhelyezheti ezeket a veszélyes hulladéknak minősülő készítményeket. A törvény értelmében ezeket a helyeket a kórházak már idén január elsejétől ki kellett volna alakítsák, de arra hivatkozva, hogy nem jelent meg az alkalmazási módszertan, sok helyen még nem tették meg. A módszertan április tizedikén jelent meg, és előírja,…

Continue reading

Egyéb kategória

Tavasszal tudnak leginkább dolgozni – vallotta be Dragomán György és Szabó T. Anna Sepsiszentgyörgyön

Dragomán György Marosvásárhelyen, Szabó T. Anna Kolozsváron született, kitelepülésük után Szombathelyen találkoztak egymással tizenéves korukban. Azóta termékeny szakmai éveket tudhatnak maguk mögött, Dragomán íróként, műfordítóként, Szabó T. Anna költőként, esszéíróként, műfordítóként dolgozik. A mai magyar irodalomban meghatározó munkássággal rendelkező meghívottakat Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója mutatta be, mint akiket minden, amivel foglalkoznak, az alkotás felé irányít. Ennek megfelelően a meghívottak a beszélgetést is olyan formában építették fel, mintha csak egymással beszélgetnének…

Continue reading

Egyéb kategória

Az új funkciót kapó könyvtárak révén sok vidéki közösségben válik elérhetőbbé a digitális világ

Szinte minden könyvtárnak közösségi térként és információs központként is kellene működnie, nem csak gyűjtemények helyeként. A közösségi és informáló funkciót bővíti ki az a projekt, amelyet Maros Megye Tanácsa nemrég fogadott el az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében. A projekt dokumentációját már leadta a Maros Megyei Könyvtár, azonban már kétszer meghosszabbították a leadási határidőt, így július 31-ig várni kell az elbírálással, mert addig még érkezhetnek újabb pályázatok – tudtuk meg a részleteket Monica Avramtól, az…

Continue reading

Egyéb kategória

Újra megszólal a csengettyű a szárhegyi felszegi iskolánál

Tavaly a felszegi iskola és az alszegi orvosi rendelő hőszigetelésére nyert támogatást Gyergyószárhegy önkormányzata az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből, és a kivitelezi munkálatok már közel állnak a befejezéshez. Az iskola épületében most is oktatás zajlik, így ott csak hétvégenként, illetve a vakációk idején dolgoztak a szakemberek, az 1,5 millió lej értékű beruházás ennek ellenére jól halad, várhatóan nyárra el is készülnek vele. Amint Danguly Ervin polgármester lapunknak elmondta, ez a munkálat több lett egyszerű…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem akart fizetni, részegen elhajtott, csendőrök vették üldözőbe

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak vasárnap délután a Hargita megyei Gyilkostó településen, ahol egy vendéglátó egységben egy férfi alkoholfogyasztás után fizetés nélkül akart távozni. Miután a helyszínre riasztott csendőrök meggyőzték arról, hogy fizesse ki a fogyasztását, a férfi nem sokkal ezután tárcsázta az 112-es sürgősségi hívószámot, hogy két személy nem engedi elhagyni az egységet. Azt azért elismerte, hogy alkohol befolyása alatt áll, sőt azt is, hogy tulajdonképpen nem tudja, hogy éppen hol van. Ezt követően távozott…

Continue reading