Egyéb kategória

Legendás magyar előadók mozgatták meg a tusványosi közönséget pénteken

Az esőkabátot bőrdzseki, a gumicsizmát acélbetétes bakancs váltotta péntek este Tusványoson. Már napközben sem volt szükség vízálló öltözékre, az esőfelhők elvonultak, és a nap is kisütött. A nap folyamán változatlanul színes program várta a táborba látogatókat: panelbeszélgetések, viták és tematikus előadások, de különböző foglalkozások közül is javában lehetett válogatni. A bejárattól nem messze állomásozó Rádió Gaga Duma Dubájától például egész nap nyereményekkel távozhattak az érdeklődők, akik különböző feladatokat hajtottak végre. Emellett a rádió műsorvezetőivel is…

Continue reading

Egyéb kategória

Magyarországnak nem érdeke a blokkosodás, Románia a mainstreamhez igazodott

Tusványos a béke szigete, és azért gondoljuk, hogy jobb pályán vagyunk, mert a világ jobb lesz, ha béke lesz – vezette fel a beszélgetést Szilágyi Zsolt, a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumi tagja, aki Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját a csata előtti és utáni helyzetről kérdezte. Zajlik a békemisszió – ismertette Orbán Balázs, majd hozzátette, az első eredmények már körvonalazódnak, hiszen eddig Európában és a nyugati világon belül nem nagyon voltak hallható békepárti hangok,…

Continue reading

Egyéb kategória

Szabó Balázs Bandája megalapozta a fergeteges esti hangulatot, Ákos pedig feltette a pontot az i-re Tusványoson

A koncertek előtt sokan a MIT-sátorban élvezhették a valódi Tusványos-élményt, ahol olyan híres előadók zenéjét játszották, mint a Bagossy Brothers Company, vagy éppen Azahriah. A többi sátor sem kellett azonban lehúzza a rolót, hiszen az egész fesztivál területén alig volt olyan asztal, ahol ne ültek volna. Fiatalok és idősebbek egyaránt megfordultak a csütörtöki napon, sokan kihasználták a Tusványos nyújtotta lehetőségeket. Az előadások nagy népszerűségnek örvendtek, a chillzone-ok kacagástól voltak hangosak, a foodtruck-ok előtt sorok kígyóztak,…

Continue reading

Egyéb kategória

Tiszteletbeli huszárrá fogadták Orbán Viktort Tusványoson

A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett videó tanúsága szerint huszáros fogadtatásban részesült. Orbán Viktort Mihály József, szentegyházi huszárkapitány köszöntötte, aki elmondta, hogy mivel „honszeretetből és a magyar nemzet irányításából kitűnőt kapott”, ezért tiszteletbeli tagnak veszik fel (a szentegyházi huszáregyesülethez, szerk. megj.). A miniszterelnök ennek megerősítéseként egy huszárcsákót kapott ajándékba az őt fogadó küldöttségtől, majd együtt fotózkodott az őt köszöntőkkel.

Continue reading

Egyéb kategória

Zengett az ég, szakadt az eső, de a Tusványos töretlenül pörgött tovább

A szerdai Blahalouisiana és Bagossy Brothers Company koncertjével erősen rajtolt a Tusványos, az esőfelhők azonban nem kímélték a tábort, szerda délutánra már ömlött a víz az utakon, a nagyszínpad előtti téren kisebb tó alakult ki, a sárral pedig kizárólag gumicsizmában lehetett megbirkózni. Az eső miatt kérdéses volt, hogyan alakul az este, de némi szerencsével és egy jó adag kitartással végül sikerült megtartani a programra tűzött koncerteket. A szervezők eltakarították a nézőtéren felgyülemlett vizet, előkészítették a…

Continue reading

Egyéb kategória

A székelyföldi fociakadémia felébresztette az alvó óriásokat

– Évek óta jelen van az FK Csíkszereda az átigazolási piacon – gondoljunk csak az argentin Juan Bauzára, a magyarcsügési Marius Corbura, vagy a csíki Gyenge Szilárdra. A büszkeségen túl ezeknek a játékosoknak az eligazolása mit hoz a labdarúgóklub konyhájára? – Messziről kezdem a történetet, hogy be tudjunk tekinteni ennek a területnek a mélyébe. Közhely, hogy a futballban sok pénz van, azt azonban kevesebben hangoztatják, hogy a sok pénznek nagy a vonzereje is – ezt…

Continue reading

Egyéb kategória

Nyolcvan éve történt: az utolsó országzászló-avatás

A maroshévízi születésű Urmánczy Nándor (1868–1940) földbirtokos, országgyűlési képviselő által kezdeményezett országzászló-állítás 1928-ig vezethető vissza, amikor is augusztus 20-án a budapesti Szabadság téren az 1921-ben ugyancsak neki köszönhetően felállított (és 1945-ben eltávolított), az elszakított országrészeket jelképező, neves szobrászok által alkotott szoborcsoport központi részén felszentelték a nemzet határokon átívelő egybetartozása eszméjének első ilyen szimbólumát. Az elkövetkezendő bő tíz év során mintegy 700 magyarországi település követte a példát, az 1940-es évek elején pedig már több mint ezer…

Continue reading

Egyéb kategória

Tusványosról indult, tízéves születésnapját is itt ünnepelheti a Bagossy Brothers Company

2014-ben először lépett fel a Bagossy Brothers Company, méghozzá a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor színpadán. A zenekar tagjai ma is élénken emlékeznek az alkalomra, amelyről úgy vélik, kétségkívül meghatározó része volt a karrierjüknek, a találkozón többek között erről is meséltek. A Blahalouisiana tagjai ezzel szemben az együttes eddigi életére, annak változásaira emlékeztek vissza, és a jövőbeni terveiket is előrevetítették. Az erdélyi közönség nagy kedvenceivel a Rádió GaGa műsorvezetői beszélgettek. Élmény a tusványosi koncert „Szerintem…

Continue reading

Egyéb kategória

Év végéig be kell fejezni a közösségi központ építését

A csíki községen átvezető E578-as jelzésű út mellett, az egykori munkásszálló helyén áll a közösségi szolgáltató központnak szánt kétszintes épület, amelynek falai és tetőszerkezete tavaly készült el, és a nyílászárókat is beszerelték. Azóta viszont csak visszafogott ütemben zajlik a munka, mert az önkormányzat által a költségek növekedése miatt a beruházás befejezéséhez igényelt bankhitelt még nem tudták igénybe venni. Péter Lukács csicsói polgármester szerint a bank időben és kedvezően bírálta el a hiteligénylést, a szerződést nemrég…

Continue reading

Egyéb kategória

Bagossyék sem hagyják ki az Egyfesztet

A Bagossy Brothers Company tavaly tízéves születésnapját ünnepelte a gyergyószentmiklósi Egyfeszten, és a közel tízezres közönség előtt zajló koncertjük csak egy volt azokból a programokból, amivel ők színesítették az eseménysort. Akkor jött létre a Hegyilevegő udvar, aminek ők a házigazdái, és ez idén is fontos, várhatóan népszerű része lesz az augusztus 1. és 4. között zajló fesztiválnak. „Idén is olyan programokat hozunk a Hegyilevegő udvarba, amelyek kötődnek a zenekarhoz. Mindenki tudja, hogy nagy szurkolói vagyunk…

Continue reading