Egyéb kategória

Sulyok Tamás: ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres

Az államfő azt mondta, az elmúlt időszakban az vált szokássá, hogy a köztársasági elnök az év kezdőnapján fogalmazza meg a nemzetnek szóló üzenetét, azonban a megszokott hagyományt kissé átformálva „nem az év eleji derű mámorában, hanem a karácsony meghitt örömében” szól a magyarokhoz. Karácsonyt az év azon időszakának nevezte, amikor azok az emberek is közösséget keresnek másokkal, akik egyébként az esztendő többi részében erre nem annyira fogékonyak. Az államfő hangsúlyozta, hogy az ünnepek jelentős és…

Continue reading

Egyéb kategória

Fiatalok közé hajtott egy ittas sofőr, gyilkossági kísérlet miatt indul ellene eljárás

Az Argeş megyei rendőrség csütörtöki közleménye szerint felmerült a gyanú, hogy az ittas állapotban levő 20 éves fiatalember szándékosan ütötte el a hat fiatalt, akikkel együtt egy házibulin vett részt, majd elhagyta a baleset helyszínét. A rendőrség röviddel azután elfogta a fiatalt, akiről kiderült, hogy Ştefan cel Mare településen lakik, és az alkohol mellett vélhetően kábítószert is fogyasztott – írja az Agerpres. Az alkoholszonda ugyanis 0,40 mg/l-t meghaladó légalkoholszintet mutatott ki nála, és a drogteszt…

Continue reading

Egyéb kategória

Legyünk a reménység zarándokai! – a Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Jézus Krisztus születését angyali híradás készíti elő. Az angyal Szent Józsefnek is megjelenik álmában és bátorítja, hogy ne féljen magához venni Máriát, mert a benne megfogant élet a Szentlélektől van. Ekkor hangzik el az Emmánuel, azaz „velünk az Isten”. Ez egy rendkívüli, természetfeletti, azaz nem természetes üzenet, hiszen Isten joggal lehetne sokkal inkább távol tőlünk. A választott nép életében Isten számtalanszor megmutatta, hogy velük van akkor is, amikor nem szolgálnak rá, vagy egyszerűen elfordulnak tőle.…

Continue reading

Egyéb kategória

A betlehemi út – Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének pásztorlevele

Az evangélium karácsonyi történetei elénkbe tárják, hogy hogyan találjuk meg a megszületett Úr Jézus Krisztust. Két jel mutat a jászolbölcső felé: az egyik az égen, a fényes üstökös csillag ragyogó útja, a mennyei jel. A másik jel a földön van: a gyermek keresésére indult pásztorok lábnyoma. Akik a pásztorok nyomában jártak, széles utat tapostak Betlehem sziklás dombjain, egészen a sziklába vájt istállóig. Ez a betlehemi út. Az ige alapján ma azokra figyelünk, akik előttünk jártak…

Continue reading

Egyéb kategória

Szeretetből épült házban várják idén az angyalt

A Szovátához tartozó Szakadátban él az öt testvér, akik idén nyáron veszítették el édesanyjukat, aki szívinfarktust kapott. Két éve pedig édesapjuk is meghalt tüdőfibrózisban. A gyerekek közül Károly és Zoltán hivatalosan már elérték a felnőttkort, de speciális igényűek, ezért nem tudják egyedül ellátni három kiskorú testvérüket: a 17 éves Istvánt, a 15 éves Annamáriát és a mosolygó szemű 12 éves Csongort – ezt rokonuktól, Vasile Todorantól tudjuk meg, aki azóta gyámjuk lett. Bár még hátra…

Continue reading

Egyéb kategória

Kéthetes előrejelzés: nincs kilátás fehér szilveszterre

Erdélyben a nappali hőmérsékleti csúcsértékek átlaga a kezdeti 5-6 Celsius-fokról 1-2 Celsius-fokra csökken december 27-ig, az év végéig 2 Celsius-fok körül stabilizálódik, majd január első napjaiban 2 és 4 fok között váltakozik – ismerteti az előrejelzést az Agerpres. Az éjszakai minimumok átlaga december 26-ig mínusz 1 és 1 fok között alakul, január első napjaiban mínusz 6 fokra csökken, majd jövő hét végéig mínusz 3 fokra emelkedik. A régióban december 26-ig, majd január 3. után lehet…

Continue reading

Egyéb kategória

Megszavazták, beiktatták: új kormánya van Romániának

A kabinet beiktatását 240 törvényhozó támogatta, 143-an ellene szavaztak – ismertette a szavazás eredményét Daniel Suciu szociáldemokrata párti képviselő. A két ház együttes ülésén 450 törvényhozó volt jelen és közülük 383-an szavaztak. A POT és az SOS Romania szélsőséges pártok képviselői nem szavazták meg az új kormány beiktatását. Megjelent hétfő este a Hivatalos Közlönyben a Marcel Ciolacu vezette új kormány kinevezéséről szóló rendelet. Klaus Iohannis államfő ezt azt követően írta alá, hogy a parlament bizalmat…

Continue reading

Egyéb kategória

Aláírta a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL és az RMDSZ

„Politikai megállapodást kötöttünk. A megállapodás mindegyik aláírója megértette a román állampolgárok üzenetét a parlamenti választásokkor” – jelentette ki Ciolacu az Agerpres beszámolója szerint. A PSD elnöke szerint a koalíció céljai közé tartozik Románia pozíciójának megvédése Európában és a NATO-ban, valamint a nemzeti identitás védelme. Eme politikai megállapodás minden aláírója megértette a román állampolgároknak a választásokkor kifejezett üzenetét, és úgy gondolom, hogy a mi feladatunk elsősorban a demokratikus értékek, valamint Románia Európában és a NATO-ban betöltött…

Continue reading

Egyéb kategória

Területet és ingatlanokat vásárolt az újszékelyi önkormányzat Alsóboldogfalván

Egy nagyjából ötvenáras területet, illetve a rajta lévő egykori Gagyi-kúriát, egy nagy raktárépületet, régi kovácsműhelyt és egy üvegházat is megvásárolt az újszékelyi önkormányzat Alsóboldogfalván – tudtuk meg Szabó Ottó újszékelyi polgármestertől. Mint mondta, a telek és az ingatlanok korábban a Domus Alapítvány tulajdonában voltak, az eladási szerződés aláírásakor pedig úgy egyeztek meg, hogy öt részletben kell törleszteniük a 347 ezer eurós vételárat. A pénzt helyi forrásból kell előteremteniük, de jócskán besegít az önkormányzatnak Hargita Megye…

Continue reading