Egyéb kategória

Jókai Mór négyszer járt Székelyföldön

1849 augusztusában ugyan megfordult Aradon és Nagyszalontán, ám ez akkoriban nem számított Erdélynek: a Király-hágón 1853-ban kelt át első ízben, holott első, témájukban ide kapcsolódó regényei, az Erdély aranykora és a Török világ Magyarországon már azelőtt megjelentek, 1852-ben, illetve 1853 elején. Jókai már első, ide vezető útja során eljutott Székelyföldre, egészen a parajdi sóbányáig, a homoródalmási barlanghoz, a Szent Anna-tó környékére, Bálványosvárhoz, jelentősen hozzájárulva ezek népszerűsítéséhez. Bár utána még tizenegy alkalommal járt a ma Romániához…

Continue reading

Egyéb kategória

Tűz ütött ki egy garázsban, egy 66 éves nő pánikrohamot kapott

Mintegy 120 négyzetméteren terjedtek szét a lángok egy marosfői garázsban – közölte a Hargita megyei tűzoltóság kedden este. A helyszínre a gyergyószentmiklósi tűzoltóság három csapata vonult ki, két tűzoltóautóval és egy SMURD-egységgel. Az égő garázsban egy személygépkocsi és egy robogó volt. A tüzet behatárolták, jelenleg is folyik az oltás. Az eset miatt egy 66 éves nő egészségügyi ellátásra szorult, pánikrohamot kapott – tudtuk meg.

Continue reading

Egyéb kategória

Letartóztatták az orotvai gyilkosság gyanúsítottját

Az elmúlt hétvégén, szombaton derült fény az Orotván történt esetre, ahol egy elszenesedett holttestet találtak, az elhunyt a gyanú szerint gyilkosság áldozata lett. Az ügyészség emberölés gyanújával indított vizsgálatot, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, az áldozat minden kétséget kizáró azonosítása érdekében pedig DNS-vizsgálat eredményeire várnak. Az emberöléssel gyanúsított P. Zoltánt a Hargita Megyei Törvényszék 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte, megalapozatlannak minősítve és elutasítva a férfi ügyvédje által indítványozott házi őrizetet, vagy hatósági felügyeletet. A kényszerintézkedésre…

Continue reading

Egyéb kategória

Elvitte a DNA az alelnököt

Közleményben ad majd választ – felelte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bukaresti sajtósa, amikor a részletekről érdeklődtünk. Várhatóan órákon belül megkapjuk a dokumentumot. Úgy tudjuk, az alelnököt kedden hallgatták ki Marosvásárhelyen az ügyészek, az esti órákban pedig 24 órás őrizetbe vételt rendeltek el ellene. Szerdán már a letartóztatását kezdeményezték Csíkszeredában a Hargita Megyei Törvényszéken. Az egyelőre nem részletezett ügyben ugyancsak letartóztatást kértek Kurkó Andrásra, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció felfüggesztett helyettes vezetője ellen.