Egyéb kategória

Beomlott a föld egy régi sóbányánál Rónaszéken – videóval

A hírt Orosz Krisztofer Levente, az RMDSZ máramarosszigeti szervezetének elnöke, Máramarossziget alpolgármestere is megerősítette Facebook-oldalán. „Már öt házat kilakoltattak. Uram irgalmazz!” – fogalmaz az elöljáró. A helyszínről Rudolf Stauder alprefektus osztott meg néhány információt, amelyek szerint a lakosság védelmét célzó intézkedéseken túl korlátozták a gépjárműforgalmat is a 186A megyei úton. „A térségben egy régi bányajárat található, abból az időből, amikor itt még sókitermelés zajlott. A talajomlás még aktív és terjed, jelenlegi állás szerint nagyjából 150…

Continue reading

Egyéb kategória

Máris kikezdték a kommentelők a biztonságinak nevezett furcsa sávelválasztókat

Forgalombiztonsági intézkedéseket vezetett be a 11-es országút Kézdivásárhely és Kézdisárfalva közötti szakaszán a brassói regionális útügyi igazgatóság a Kovászna megyei rendőrséggel közösen: sebességkorlátozást vezettek be, 70 km/órára csökkentve a megengedett sebességet, valamint forgalmisáv-elválasztó oszlopokat szereltek fel az úttest közepén. És éppen ez utóbbiakra fakadt ki az „internet népe”. Az útügyi igazgatóság posztja alatt többen elégedetlenségüket fejezték ki, miszerint könnyen ledönthetők (az egyik hozzászóló szerint máris kár keletkezett bennük), illetve van aki azért aggódik, hogy a…

Continue reading

Egyéb kategória

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea

A város bejáratánál fogadták Sebestyén Tímeát a Szent Anna gyermekotthonban élő gyerekek vasárnap délután. Július 5-én vágott neki az egri Dobó-térről a 16 napos futásnak, és az előre tervezett időpontban célba is ért. Nagyon sok élmény, impulzus érte a 16 nap alatt, számos ismeretlen ember segítette az útján. Különleges lelki és fizikai utazás volt ez, néha szakadó esőben, viharban, vagy erős napsütésben. Az utolsó, 63 kilométeres szakaszon, a Libánon medvékkel is találkozott – mesélte a…

Continue reading

Egyéb kategória

Falba ütköztek, de sikerrel zárták magashegyi expedíciójukat a székely hegymászók

Az öttagú expedíció, melynek három tagja (Dan Egri, Radu Merdari, Rareș Georgescu) marosvásárhelyi volt, kettő pedig sepsiszentgyörgyi, július 16-án érkezett haza a kéthetes kenyai expedícióról. Az egyesület az elmúlt években jelentős eredményeket könyvelhetett el a magashegyi mászás terén, tagjai meghódították Afrika legmagasabb csúcsát, a Kilimandzsárót, a 6962 magas argentínai Aconcagua-t, az alaszkai McKinley-t, az antarktiszi Mount Vinson-t, és csak egy vihar akadályozta meg őket abban, hogy felérjenek a 8201 méter magas Cho Oyu-ra. A biztos…

Continue reading

Egyéb kategória

Megbecsüljük-e a környékünkön levő természetes fürdőhelyeket?

A háromszéki strandolási lehetőségek nem sokat változtak a tavalyihoz képest: az erdővidékiek továbbra is csak Uzonkafürdő kis medencéjében, a sepsiszékiek a megyeközpont strandján vészelhetik át a nyári hőséget. A kézdivásárhelyi Fortyogófürdő medencéi üresek, viszont az uszoda építése szépen halad. Baróton ugyanakkor idén sem prioritás a strand felújítása, mert jelenleg ennél fontosabb beruházások kötik le az önkormányzatot – erősítette meg az alpolgármester. A Rétyi-tóban idén még biztosan nem lehet megmártózni, és egyelőre a sepsikörőspataki bányató helyzete…

Continue reading

Egyéb kategória

Szikladarabok zuhantak egy nőre a Bucsecs-hegységben, mentőhelikoptert is riasztottak

A brassói Salvamont a Facebook-oldalán közölte, hogy turista többszörös sérülést szenvedett, de eszméleténél van. A helyszínre érkező két hegyimentő megvizsgálta és nyakrögzítővel látta el, majd mentőhelikoptert hívtak az elszállításához. A nő egy háromfős csoport tagjaként túrázott a Bucsecs-hegységben. A kirándulók a Pietrele-völgyben haladtak, amikor a hegyoldalról levált két szikladarab az áldozatra zuhant.

Continue reading

Egyéb kategória

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

A vadászok és gazdák együttműködése akár harmonikus is lehetne, és a legtöbb esetben az is, hiszen a terményt dézsmáló vad elejtése mindkét félnek kedvez. Ám egészen fura helyzetek is kialakulhatnak: vasárnap este a Gelence és Hilib közötti határban is, legalábbis B. R. elmesélése szerint, amit alább foglalunk össze. Panaszosunk három barátját kísérte el az említett helyszínre, akik ott többhektáros földparcellákkal bírnak. Nemrég vették körbe villanypásztorral a kukoricásaikat, miután a medvék és a szarvasok rengetek kárt…

Continue reading

Egyéb kategória

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban

A kancellária vezetője elmondta, hogy jelenleg az intézményben összesen 176 poszt van, ezek közül 15 betöltetlen. A tisztségviselők (a miniszterelnök, a kancellária vezetője, államtanácsosok, államtitkárok, valamint kabinetjeik tagjai) száma 77. Jurca tájékoztatása szerint az intézményben 105 posztot szüntetnek meg. A karcsúsítás a tisztségviselőket is érinti. Eszerint az államtanácsosok száma 16-ról 11-re, az államtitkároké 5-ről 4-re, a tanácsadóké 42-ről 14-re csökken. Ez azt jelenti, hogy ezentúl államtanácsosok és az államtitkárok kabinetjében egy tanácsos fog dolgozni, nem…

Continue reading

Egyéb kategória

Miért éri meg minél gyorsabban napelemeket telepíteni?

Mindezt súlyosbítják a román állam költségvetési megszorításai: a forgalmi adó általános emelése mellett több, eddig kedvezményes áfakulcs hatálya alá eső termék és szolgáltatás esetén drasztikusan nő az adóteher, köztük a napelemrendszerek esetében is, amelyek szerepe éppen most, az áramdrágulást megtapasztalva értékelődik fel igazán. A napelemes rendszerekre jelenleg érvényes 9%-os kedvezményes áfa (TVA) a kormány döntése értelmében augusztus 1-től 21%-ra emelkedik. Az energiatároló akkumulátorok áfája eközben 19%-ról szintén 21%-ra nő (a szigetüzemű rendszereknél az áfa még…

Continue reading

Egyéb kategória

Tizenévesek randalíroztak a marosvásárhelyi Víkendtelepen

A marosvásárhelyi rendőrség bűnügyi nyomozói öt fiatalt – 17 és 19 év közöttieket – vett őrizetbe testi sértés, lopás és a közrend megzavarása miatt indított bűnügyi eljárás részeként. A Maros megyei rendőrség sajtóosztályának közleményéből kiderül, hogy a fiatalok július 4-én követtek el erőszakos cselekményeket, valamint lopást a marosvásárhelyi Víkendtelep területén. A hatóságok július 17-én öt házkutatást tartottak, amelyek során bizonyítékokat foglaltak le, és előállították a gyanúsítottakat, azaz három 17 éves és két 19 éves fiatalt,…

Continue reading