Egyéb kategória

A meséknek mindenféle élethelyzetre tanácsuk és megoldásuk van

Ha eleinte csak Székelyföldre szorítkoztak a mesefesztivál eseményei, a tizedik alkalommal már Bukaresttől Budapestig lehet bekapcsolódni a mesevilágba. A tizedik évébe lépő rendezvény meghívott mesemondói idén Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Szatmár, Bihar, Arad megyékben, Bukarestben és Budapesten bűvölik el az érdeklődőket, hiszen a szervezők kiemelt célcsoportként tartják számon a kamaszokat és a családokat. A szeptember 25-október 5-e között zajló Holnemvolt Mesefesztivált az itt élő oktató-nevelő szakma, az értelmiségiek, a szülők és a vállalkozók igénye hívta…

Continue reading

Egyéb kategória

Több mint egy hónap késéssel, de érkezik az állami tízórai az iskolákba

A módosításokat a 2025/775-ös kormányhatározat rögzíti, amely szeptember 25-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A program célja továbbra is az, hogy a gyerekek egészségesen táplálkozzanak, és rendszeresen hozzájussanak friss élelmiszerekhez. Az új döntés értelmében emelkedik a napi adagokra szánt összeg: a gyümölcs és zöldség támogatása 80 banira nőtt (korábban 70 bani volt); a tej és tejtermékeké 1,18 lejre (korábban 1,11 lej volt); a pékáruké pedig 76 banira (korábban 65 bani volt). Fontos változás ugyanakkor, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Csak vállalt névvel lehet panaszt emelni a helyi rendőrségre Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhelyen új online felület áll a lakosság rendelkezésére, amelyen keresztül bárki jelezheti a helyi rendőrség tevékenységével kapcsolatos panaszait, észrevételeit. Mint megtudtuk, a rendszer célja, hogy a visszajelzések hivatalos csatornán keresztül, átlátható módon jussanak el az illetékesekhez. A bejelentő használata egyszerű: minden megadott mezőt ki kell tölteni, és rövid időn belül a polgármester vagy az alpolgármester által kijelölt személy felveszi a kapcsolatot a panaszossal. Ő kéri be a szükséges dokumentumokat – például fotót, videót vagy jegyzőkönyvet…

Continue reading

Egyéb kategória

Közösségben az időskor is ünneplésre adhat okot

Lehetetlen egyszerre egy helyre összehozni a Diakónia Idősgondozó Szolgálatát igénybe vevő időseket, de a szervezet nem mond le arról, hogy egy szép közösségi ünnepet szervezzen számukra. Sok szervezőmunka és egyeztetés után találták meg a megfelelő helyszíneket, Kovászna megyén belül négy kisrégióban is sor kerül a kapcsolódó rendezvényekre: szeptember 30-án Illyefalvára hívják, illetve szállítják a Sepsiszentgyörgyön és a sepsiszéki községekben élő időseket a kultúrotthonban a 13 órakor kezdődő ünnepségre, melynek szervezésében partnerre találtak a helyi önkormányzatban…

Continue reading

Egyéb kategória

Székely ízek és fantáziadús reformsütemények a Kürtőskalács-fesztiválon

Hetedjére is tartogatott meglepetéseket a háromszékiek legédesebb fesztiválja, ahol a dorongos sütemények legkülönbözőbb változatait kínálták a közönségnek. A sepsiszentgyörgyi Kürtőskalács-fesztiválon hagyományos és egzotikus ízek találkoztak, ínycsiklandó látványosságok készültek, ráadásul rekord is született. Megdőlt a magyar rekord A fesztivállal egybekötött vásári forgatagban több mint 120 árus kínálta a portékáit, kézműves termékeket és házi finomságokat egyaránt. Ám a hétvége főszereplője ezúttal a kürtőskalács volt, a hagyományos édes csemege, amit mézes kenyér és kakaós kávé kíséretében szolgáltak fel…

Continue reading

Egyéb kategória

Jön a csapadék és a hideg: megvan, hogy melyik éjszaka havazhat

Az ország legtöbb régiójában csapadékra lehet számítani, sőt hétfőre Románia szinte teljes területére kiterjed az esős idő – nyilatkozta vasárnap a Digi24 televíziónak Mihai Timu, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa. Erdélyben és a hegyekben mérsékelt mennyiségű csapadékra lehet számítani, négyzetméterenként mintegy 15 literre. Az esővel együtt ugyanakkor hideg levegő is érkezik észak-kelet irányból, ezért keddre virradóan havas esőre, havazásra is számítani lehet, sőt az 1800 méter feletti területeken néhány centis hóréteg is lerakódhat, különösen a…

Continue reading

Egyéb kategória

Bizonytalanság a munkaerőpiacon: sokan a koruk, mások az AI miatt aggódnak

A közvélemény-kutatás eredményeit kiértékelő elemzés ugyanakkor aláhúzza: a romániai munkaerőpiacon az életkor egyaránt jelenthet előnyt és hátrányt. Utóbbi szempontjából sok munkavállaló érzi úgy, hogy az életkora hatással van az elhelyezkedési esélyeire: a válaszadók 20 százaléka említette, hogy kora miatt fennáll az elbocsátás kockázata. A legnagyobb félelem azonban továbbra is az alacsonyabb bér (a válaszok 54 százaléka) és a munkahely elvesztése (49%) a jelenlegi gazdasági helyzet miatt – csak ezek után következik a technológiai fejlődés hatása.…

Continue reading

Egyéb kategória

Bolojan Marosvásárhelyen: a SMURD bizonyítja, hogy a közszféra is jól működhet

Ilie Bolojan miniszterelnök szombaton a SMURD megalakulásának 35. évfordulóján méltatta a rohammentő-szolgálatot, amely szerinte példaértékűen működik, és más rendszerek számára is mintát adhat. Bolojan személyes élményt is felidézett: több mint húsz éve Segesvár környékén egy súlyos baleset után a SMURD marosvásárhelyi csapata sietett a segítségére. „Amikor a te vagy a családtagjaid élete múlik rajta, érzed, mit jelent a hivatás iránti elkötelezettség” – idézte a miniszterelnököt az Agerpes hírügynökség. A kormányfő hangsúlyozta, a SMURD mindig megbízhatóan…

Continue reading

Egyéb kategória

Epidemiológus: a kórházi fertőzések megelőzhetőek lehetnének

A szakértőnek azt követően kérték ki a véleményét, hogy a Iași megyei egészségügyi igazgatóság pénteken bejelentette, járványügyi vizsgálatot indított a iași-i Sfânta Maria Gyermekkórházban, miután az elmúlt napokban hat csecsemő meghalt a Serratia Marcescens nevű baktériummal való megfertőződés miatt. „Általában véve ezek a helyzetek mind megelőzhetők. Éppen ezért minden kórházban létezik felügyeleti és ellenőrzési rendszer: hogy csökkentsék ezeknek a fertőzéseknek a kockázatát. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy a nozokomiális fertőzéseket nullára tudjuk csökkenteni. Ha egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Telekkönyvi hiányosság akadályozza a marosvásárhelyi színház felújítását

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületét 52 évvel ezelőtt avatták fel és azóta semmi jelentős felújítás, tatarozás nem történt benne. Nincs hőszigetelve, ezért jelentősek a fűtésszámlái, de ütött-kopott minden berendezése. Gond az is, hogy az itt használt színházi technika is nagyon elavult. A marosvásárhelyi színház a kulturális minisztériumhoz tartozik, ezért onnan reméli a felújításhoz szükséges pénzalapokat. Az elmúlt évek során többször volt próbálkozás, hogy nekifogjanak a külső-belső tatarozásnak, két kulturális miniszter is volt a helyszínen, tájékozódni.…

Continue reading