Egyéb kategória

74 millió lejt fordítanak idén a beruházásokra Gyergyószentmiklóson

A Batthyány Ignác szakközépiskola bentlakásának hőszigeteléseIdén összesen 74 millió lejt irányoz elő Gyergyószentmiklós költségvetése beruházásokra. A teljes beruházási lista több mint felét teszik ki a közszolgáltatások fejlesztésére fordítandó összegek. Így az

ivóvízhálózaton folyamatban lévő bővítési és modernizálási munkálatokra idén 10,5 millió lejt fordíthatnak, míg a csatornahálózaton zajló hasonló munkálatok ellenértékeként 8,7 millió lejt fognak kifizetni.

A gyilkostói víz- és csatornahálózat kiépítésének újraindításához és folytatásához ebben az évben 11,5 milliót költenek.

Fejlesztik a hálózatokat

Ebben az évben három millió lejt használnak fel abból a 15-ből amit az idén irányzott elő a kormány a gyergyószentmiklósi fűtéshálózat bővítésére, korszerűsítésére.

A gázhálózat kiépítése is egy régóta várt fejlesztés lenne: idén erre a célra 80 ezer lejt szán a városvezetés, amiből hatástanulmány és terv készül.

A beruházási listán még számos, a közszolgáltatásokhoz kötődő fejlesztéseket érintő kisebb értékű tétel található, ezekből többnyire szintén terveket, hatástanulmányokat készíttetnek.

Amíg ezek a pénzek a „föld alá” kerülnek, azaz víz- és csatornavezetékek és hasonlók készülnek, a felszín fölött lesz látható egy másik fontos közszolgáltatás, a közvilágítás modernizálása, amelynek idei költsége 5,2 millió lejt tesz ki.

Az infrastrukturális fejlesztésekre fordítható összegekhez viszonyítva hatalmasnak tűnik az a 7,03 lejes tétel, amit arra fordítanak, hogy a távoktatást biztosítani lehessen,

és nem kevés az az 1,6 millió lej sem, amit arra kell költeni, hogy a pandémia alatt kötelezővé váló előírásoknak megfeleljenek. Ezekre a forrásokat teljes egészében biztosítja az állam.

Befejezik, használatba adják

Amint Csergő Tibor András polgármester hangsúlyozta, ebben az évben az a prioritás, hogy mindenképpen legyen pénz azokra a beruházásokra, amelyeket le lehet zárni, azaz amelyek idénre jutottak el arra a szintre, hogy befejezhetik, átadhatják őket.

Legfontosabbak ezek közül a „teherforgalmi út”, vagyis a Dózsa György, Békény és Halász utca teljes felújítása, és most fejezik be a Rózsa és Építő utcák modernizálását is. Ezekre 3,68, illetve 2,74 millió lejt fizetnek ki.

Ősszel visszaköltözhetnek a gyerekek a Csodavilág napközibe, és ha a járványügyi rendelkezések megengedik, az uszoda is megnyílik. A Tarisznyás Márton Múzeum is visszaköltözhet a felújított otthonába, erre 2,1 millió lejt szánnak.

Utak tervezése, kórház, iskolák, kultúrház

Régóta esedékes a kultúrház felújítása is, most ez is megkezdődhet. A terv szerint 2,5 millió lej értékű munkálatot végeznek el itt ebben az évben, és befejezik a Batthyány Ignác Szakközépiskola bentlakásának hőszigetelést is, amire 2,1 millió lejt szánnak. Javításokra, eszközvásárlásra minden iskola kap még kisebb mértékű finanszírozást. Jelentős beruházás lenne a Fogarasy Mihály középiskola bentlakásának és tornatermének felújítása is (az összköltség közel 6 millió), de idén egyelőre nem különítettek el pénzt erre, ahogy a mentőállomás fejlesztésére sem, ahová még 1,2 millió lej kellene.

A beruházási listában kiemelkedő még az a 6,6 millió lej, ami a poliklinika (járóbeteg-rendelőintézet) felújításának és korszerű eszközökkel való ellátásának a fedezete, és egy másik finanszírozás révén további 2 millió lej érkezik ugyanide.

A régi kórház épületében rekuperációs központot szeretne létrehozni az új városvezetés, ehhez a megvalósíthatósági tanulmány készül el az idén, ami 200 ezer lejbe kerül.

Gyergyószentmiklós örök problémája az utak állapota. 770 ezer lejt szánnak arra, hogy a városi közlekedés átszervezését jelentő mobilitási terv megvalósításának első lépéseként idén elkészüljön a Testvériség sugárút teljes szakaszának felújítási terve.

Terv készül még a Makkos és Temető utca rendbetételére is, erre 50 ezer lejt szánnak, ahogy a szárhegyi út és az Állomás utca közti elkerülőút hatástanulmányaira is.

Több nagyon fontos fejlesztés, amelyekre korábban pályázatot nyert az önkormányzat (például a főtér modernizálása, vagy a tömbházak hőszigetelési programja), most nem került be a beruházási listába. Erre majd visszatérnek, amint megtörténik az erre vonatkozó finanszírozási szerződések aláírása.

Fontosabb beruházások
Az ívóvízhálózat bővítése és modernizálása 10,5 millió lej
A csatornahálózat bővítése és modernizálása 8,7 millió lej
A gyilkostói víz- és csatornahálózat kiépítése 11,5 millió lej
A közvilágítás felújítása 5,2 millió lej
A Dózsa György, Békény és Halász utcák felújítása 3,68 millió lej
A Rózsa és Építő utcák modernizálása 2,74 millió lej
A Tarisznyás Márton Múzeum felújítása 2,1 millió lej
A művelődési ház hőszigetelése 2,5 millió lej
A Batthyány Ignác szakközépiskola bentlakásának hőszigetelése 2,1 millió lej
A poliklinika felújítás és kórházi eszközök beszerzése 6,6 millió lej