Októberben fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület azt a szabályzatot, amely meghatározza, milyen feltételekkel és időszakban lehet autóval behajtani a Petőfi Sándor utca gyalogosok számára fenntartott részébe. Ezt viszont még nem alkalmazzák, az utcafelújítás során a Lejtő utca felső végére felszerelt automata sorompó még nem üzemel.
Kérdésünkre Bors Béla alpolgármester azt mondta, a beüzemelést meg kell előznie a behajtási engedélyek kiadásának, illetve a szabályzatról szóló értesítések kiküldésének az érintettek számára – ide tartoznak a sétálóutca és a Lejtő utca lakói, valamint az ott működő üzletek, vendéglátóhelyek és más cégek.
Az értesítéseket a napokban küldik ki, a belépési engedélyeket pedig januártól lehet igényelni a városházán
– vázolta az elöljáró, aki úgy látja, hogy az autóval történő behajtást szabályozó rendszernek legkésőbb február 1-jétől működnie kellene.
A tanácsi határozattal elfogadott szabályzat szerint a sétálóutcába csak a behajtási engedéllyel rendelkező, 3,5 tonnánál nem nagyobb tömegű gépjárművek hajthatnak be. A sétálóutcában működő vendéglátóhelyek és üzletek ellátása érdekében reggel 6 és 9 óra között biztosítanak bejutást az áruszállító autóknak – ebben az időszakban a sorompó nyitva lesz, de csak az engedéllyel rendelkezőknek van joguk behajtani.
A rendszámfelismerő kamerával ellátott sorompó még kártya, illetve kód használatával is nyitható
más időszakokban, így a sétálóutcai és Lejtő utcai lakók, illetve az ott vállalkozásokat működtetők számára biztosít majd akadálytalan bejutást, akik autóikkal nem parkolhatnak az utcában, csak az udvarokon. A kóddal történő beléptetési lehetőséget a rend- és katasztrófavédelmi szervek, a mentőszolgálat és a közszolgáltatásokat végző cégek gépjárműveinek vezetői vehetik majd igénybe.