Három tantárgyat – a román, a magyar és az angol nyelvet – leszámítva semmilyen tantárgyból nincsenek tankönyvei a nyolcadikos diákoknak, ugyanis az előző évekhez hasonlóan idén sem készültek el tanévkezdésre az új tantervre áttérő évfolyamok könyvei.
Idén döntő többségükben a nyolcadikos diákok tankönyvei hiányoznak, a könyvkésés leginkább a magyar, illetve más kisebbségi nyelveken tanuló diákokat érinti.
Ők az az áldozatgenerációnak nevezett évfolyam, amely gyakorlatilag előkészítő osztály óta minden tanévet tankönyvek nélkül kezd, és úgy tűnik, már így is fejezik be az általános iskolát.
Ez egyébként az egyik oka annak, hogy a tankönyvek késése idén a szokásosnál is komolyabb problémát jelent: ugyanis a nyolcadikos diákok tankönyvek nélkül kell megkezdjék a felkészülést a képességfelmérő vizsgára. Az idei tanév ráadásul teljesen rendhagyó a koronavírus-járvány miatt is, a hibrid, illetve online oktatást pedig a legkevésbé sem könnyíti meg az, hogy a cikluszáró évfolyamnak még tankönyvei sincsenek.
„Könnyebb elmondanom azt, hogy mi érkezett meg. Ami megjött, az az angol, román és a magyar tankönyv, illetve a román nyelvű nyolcadikos tankönyveknek most van folyamatban a megrendelése. Hogy a magyar nyelvű tankönyvek mikor kerülnek sorra, azt nem tudni” – vázolta a helyzetet Demeter Melinda, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség tankönyvekért felelős munkatársa, megjegyezve,
a tankönyvhiány még normális iskolai oktatás mellett is gondot jelent, az online oktatásban viszont még több nehézség adódik ez miatt.
A pedagógusoknál megvannak a tankönyvminták, illetve megkapták a képességvizsgára készülő évfolyam oktatását szabályozó tantervet, ezek alapján akár online is el tudja küldeni diákjainak a feladatlapokat, azt viszont már nem kérheti, hogy az adott leckének, feladatnak olvassanak utána a tankönyvben.
A tankönyvhiány azokban a nyolcadik osztályokban nehezíti meg leginkább a tananyag leadását a pedagógusok számára, amelyek hibrid vagy online oktatásra kényszerülnek. „Nem lévén tankönyv, nem elég, hogy csak óravázlatot készítsen a tanár, hanem az új tananyagot tankönyvszerűen kell leadja. Tehát a tanárnak a munkáját nehezíti meg a legjobban, de ugyanakkor a diákét is” – vélekedik Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a székelyföldi területi alelnöke.
Meglátása szerint ahhoz, hogy a hibrid és online oktatásban megfelelően áthidalható legyen a tankönyvhiány-probléma, az osztálytermek jó minőségű képet és hangot közvetítő digitális eszközökkel kellene legyenek felszerelve, megfelelő sebességű internet-hozzáféréssel, a túloldalon pedig a diákoknak is rendelkeznie kellene a tanóra követéséhez megfelelő számítógéppel és internetkapcsolattal. Ez azonban jellemzően nem így van.
Az Országos Diákszövetség által a minap közzétett adat szerint országszerte
több mint 800 ezer gyereknek nincs hozzáférése semmilyen internetkapcsolattal rendelkező digitális eszközhöz.
„Nagyon eszközfüggő pillanatnyilag ez a rendszer, és hiába vannak most pénzek és lehet vásárolni eszközöket, mert a lehettől a vanig sajnos még hónapok fognak eltelni” – mondta az oktatási szakember az oktatási minisztérium táblagépek beszerzésére irányuló programját hozva fel példaként, amely májusban kezdődött el, de az eszközök még mindig nem érkeztek meg a megyékbe. Utóbbiak az állami tartalékalapból is kaptak pénzeket eszközbeszerzésekre, de a több hónapig tartó közbeszerzési eljárások még csak most kezdődtek el.
Kiss Imre kérdésünkre elmondta, valószínű, hogy a diákok és a pedagógusok minden jó szándéka és akarata ellenére lesznek olyan nyolcadikos diákok, akik nem tudnak felkészülni, illetve akiket nem tudnak megfelelően felkészíteni a képességfelmérő vizsgára, ugyanakkor
az is kérdés, hogy a diákok a váratlanul adódó technikai problémák esetén mennyire lesznek kitartóak, megtesznek-e mindent a tanórák online követése érdekében vagy a legkisebb problémát is ürügyként használják majd a távolmaradásra.
Utóbbi miatt Kiss Imre szerint különösen fontos lesz ebben a tanévben az osztályfőnökök és a szülők közti állandó kapcsolattartás.