Másfél hetet töltött Csíkcsicsó vendégeként Romániában egy japán befektetői csoport, akik
nemcsak a közeli térségben, hanem más megyékbe, és még Moldovai Köztársaságba is ellátogattak, hogy különböző befektetési lehetőségeket mérjenek fel.
Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere a Székelyhon érdeklődésére elmondta: a 2025. április 13. és október 13. zajlott oszakai világkiállításon (Expo 2025) a hargitafürdői sípálya-komplexum projektjét mutatták be a román pavilonban, amely felkeltette néhány befektető, illetve azok képviselőinek érdeklődését.
„A sípálya-komplexum létrehozásának elképzelése már több mint tíz éves, a közbirtokosság a megvalósíthatósági tanulmány elkészítette, amelyet aktualizálni kell.
– magyarázta a polgármester. Hozzátette, kezdetben, amikor mondták, hogy személyesen is megtekintenék a helyszínt, szkeptikus volt az érdeklődés komolyságát illetően, aztán meglepődött, amikor két hónappal ezelőtt hívták, hogy eljönnének Csíkcsicsóba. Ezt a látogatást egy újabb követte, nyolcan jöttek el, október közepén érkeztek meg, és még a csíkcsicsói káposztafesztiválon és a helyi Pillangó óvoda átadó ünnepségén is részt vettek.
– magyarázta a polgármester. Hozzátette:
a kommunikációt velük egy román nő segítette, aki 28 éve él Japánban, ugyanakkor többségük beszélte az angol nyelvet is.
Mint megtudtuk, a látogatás ideje alatt egyeztetést tartottak a csíkszéki polgármesterekkel, ugyanakkor megtekintették a sípálya-komplexum helyszínét, ezt követően többek között voltak Bálványoson, Brassóban és Jászvásáron is.
A térséget feltérképezték az üzlet szempontjából, főként a zöld- és alternatív energia, akkumulátorgyártás, turisztika, szépségipar, idősotthon-építés területeken.
Számukra azok a projektek a leginkább kifizetődőek, amelyeket a japán kormány is támogatna.
Csicsó testvértelepülésére is elutaztak a Moldvai Köztársaságba, Kisinyov egyik városrészébe, Sîngera-ba. Voltak ugyanakkor Zuglóban is, amely szintén testvértelepülése Csicsónak, hiszen útjukat a csicsói önkormányzat szervezte. Hétfőn utaztak Bukarestbe, innen először Budapest, majd Amszterdam a cél, ahonnan visszarepülnek Japánba.