A tárcavezető ezzel a konstancai megyei sürgősségi kórház menedzserének arra a nyilatkozatára reagált, amely szerint bizonyos osztályokon az orvosok több mint 70 százaléka fel van mentve az ügyeletek teljesítése alól – írja az Agerpres.
Facebook-bejegyzésében a tárcavezető leszögezte, minden közösségben vannak emberek, akik valamilyen egészségi okokból képtelenek bizonyos feladatok ellátására,
a 70 százalékot meghaladó arány azonban szerinte a helyzet „elfajulását” jelzi.
„Nem tudom elfogadni az olyan eseteket, amikor a korlátozások csak az állami szektorban érvényesek, a magánszektorban végzett tevékenységre nem. Nem lehet, hogy csak akkor van isiászod, amikor az állami kórházban kell dolgoznod, máshol gond nélkül tudod végezni a munkádat” – fogalmazott a miniszter.
Bejegyzésében Rogobete kitért arra is, hogy
idén megreformálják az ügyeleti rendszert.
A tervek szerint több típusú ügyeleti szolgálatot vezetnek be, amelyekért felelősség és megterhelés alapján differenciált munkadíj jár majd. Emellett a szakszervezetekkel és a szakmai szervezetek képviselőivel mérlegelik a 12 órás ügyelet bevezetésének lehetőségét is.