Egyéb kategória

Tízórás késéssel érkezett Bukarestbe a budapesti vonatjárat

Romániába érkezéskor a vonatnak még „csak” 78 perc késése volt, de Kürtös után 25 kilométerrel a nemrégiben Craiován felújított mozdony meghibásodott – írja a Club Feroviar szakportálra hivatkozva a Hotnews.ro.

Ekkor csütörtök este 10 óra volt, és a cseremozdony csak mintegy öt óra elteltével érkezett meg, így a vonat péntek hajnali 4 után folytathatta útját. A mozdonyt egy másik vonattól, a Bukarest–Nagyvárad járatról vették át, ami elhúzta a nemzetközi vonatot Temesvárig, majd visszatért az eredeti járathoz, amely így 425 perces (több mint hétórás) késést halmozott fel

A budapesti járatot péntek reggel egy másik mozdony vette át a temesvári északi pályaudvarról, ahonnan 8 és fél órás késéssel indult tovább Bukarestbe, és végül tíz és fél óra késéssel, péntek estére érkezett meg célállomására.

Mekkora kártérítést kaphatnak az utasok?

A román állami vasúttársaság (CFR) szerint, ha egy vonat a vállalat hibájából késve érkezik meg a célállomásra, akkor az utasok kártérítésre jogosultak. A kártérítés a jegy árának 25 százaléka, ha a késés 60 és 119 perc közötti és 50 százaléka, ha a késés 120 perc vagy annál több.