Egyéb kategória

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe

Ezerháromszáz négyzetméternyi területtel gazdagodott a város, miután a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők csütörtöki ülésükön közterületté nyilvánították és bevették a város közvagyonába.

A Maros-folyó közelében működő, három tannyelvű Friedrich Schiller Általános Iskola szomszédságában lévő telekre Iszlai Tamás önkormányzati képviselő hívta fel a városháza szakigazgatóságának figyelmét. A tanácsos azt kérte, hogy ellenőrizzék, mi a telek besorolása, és amennyiben lehetséges, nyilvánítsák közterületté, vegyék be a város vagyonába és alakítsák iskolaudvarrá. Jelenleg a valamivel több mint 13 áras telek üresen, kihasználatlanul áll, és a környéken élők illegálisan hulladékot hordanak oda.

A város szakemberei megvizsgálták a telek jogi helyzetét, kiderítették, hogy

senki nem kérte vissza, és a vonatkozó jogszabályok értelmében közterületté lehet nyilvántartani, vagyis a város közvagyonaként lehet kezelni.

A tanácsosok az erre vonatkozó határozatot elfogadták, és ez lehetővé teszi, hogy telekkönyvezzék ezt a területet, illetve kibővítsék vele a Friedrich Schiller-iskola udvarát.

Strukturális nehézségek és eltolódott határidők

A Kárpátok sétányán álló háromnyelvű általános iskola épületét 2022 februárjában kezdték felújítani, európai uniós pénzalapokból. Azt tervezték, hogy

beépítik a tetőterét és hét osztályteremmel bővítik.

Az eredeti elképzelés szerint a munkálatokat 2023 december végéig be kellett volna fejezni. A diákokat két másik iskolába helyezték át, utaztatásukat buszokkal oldják meg a Kárpátok sétánya lakótelepről és vissza.

Amikor az iskolaépületet alaposabban megvizsgálták, kiderült, hogy

  • az alapja vízbeszivárgás miatt nem elég stabil, és csak akkor lehet ráépíteni, ha megerősítik.
  • De a tetőfödém sem volt elég erős, hogy ráépítsenek, azt is újra kellett önteni.

Ez újratervezést és engedélyeztetési procedúrát követelt, emiatt jelentősen megcsúsztak a határidők betartásával.

Jelenleg is dolgoznak az iskola felújításán, kibővítésén, és Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester szerint minden esély megvan arra, hogy ősztől visszaköltözhetnek a diákok.