{L1}
Fontos nagyon pontosan beazonosítani a vállalkozás célját és célközönségét, illetve hangsúlyt fektetni a személyzet képzésére – ezeket tartják a siker legfontosabb elemeinek a lapunk által megkérdezett vendéglátásban vállalkozók. Ezúttal olyan lokálok vezetőit kérdeztük, akik a válságot megjósoló gazdasági elemzések ellenére az elmúlt időszakban indítottak vállalkozást.
Zsigmond István és társa előbb Marosvásárhelyen indított helyi kávépörköldét, majd kávézót, a bővítés ötlete azonban már ekkor megvolt. „Arra már nem számítottunk, hogy a március eleji csíkszeredai nyitás után néhány héttel az egész országot lezárják” – vallotta meg a vállalkozó. A kávét, gourmet (inyenc) fogásokat és koktélokat is kínáló lokál azonban így is életben maradt, ez részben a szakképzett munkaközösségnek köszönhető, állítja a vállalkozó, megjegyezve azonban, a tulajdonosoknak is rugalmasnak kell lenniük. Megtudtuk például:
a vállalkozás vásárhelyi lokáljában például a legválságosabb időszakban az alkalmazottak kényszerszabadságon voltak, és a két tulajdonos állt be a pult mögé.
„Nem volt könnyű időszak, ezt el kell ismerni. De meghátrálni sem akartunk. Habár nem mondhatjuk, hogy ez volt a hely legsikeresebb éve, de túléltünk és stabil vendégbázist építettünk” – tette hozzá.
A fiatal vállalkozó szerint rendkívül fontos a megfelelő marketing és a közösségépítés, főként az olyan, ami újszerű és dinamikus. „Vásárhelyen például egy helyi IT-céggel fogtunk össze: ők háromszáz kávé árát fizették ki, mi pedig kiszállítottuk azt a frontvonalban dolgozó egészségügyi személyzetnek” – hozta fel példaként Zsigmond István. A pörkölde specialitásait egyébként azóta már Székelyudvarhelyen is forgalmazzák, de a vállalkozás idén tovább építkezik, és két másik városban is lokálokat nyitnak.
Hasonlóan dinamikusan fejlődik Vinczellér Árpád vállalkozása is Székelyudvarhelyen, annak ellenére, hogy
azt jósolták, rossz lóra tett, amikor a világjárvány kellős közepén nyitott lokált.
„A járvány és a korlátozások közepén nyitottunk meg tavaly június 10-én. Már az előző évben szerződést kötöttünk egy, a városközpontban lévő ingatlan bérlésére, de akkor – 2019 végén – még csak messzi rémhírnek tűnt a koronavírus-járvány” – elevenítette fel a fiatal vállalkozó. Habár a járvány 2020 nyarára sem csillapodott a márciusban megbecsült mértékben, Vinczellér úgy döntött, kitart elképzelése mellett és megnyit.
– hangsúlyozta. A vállalkozást néhány hónap után új helyszínnel bővítették, a helyzetet azonban a kényszer szülte, tudtuk meg. „Leülni és beltéren fogyasztani nem lehetett, a kis helyiségbe is egyszerre csak kevesen tartózkodhattak, így
– fejtette ki a vállalkozó, megjegyezve, az elmúlt időszak legfontosabb tanulsága, hogy a vállalkozásoknak nagyon dinamikusan és rugalmasan kell reagálniuk minden helyzetre, egyébként veszélybe kerül a fennmaradásuk.
A székelyudvarhelyi vállalkozás egyébként még mindig nem torpant meg,
a héten jelentették be a közösségi oldalukon, hogy néhány héten belül egy újabb helyszínen, nagyobb felületen is nyitni fognak.
Daray Erzsébet könyves kávézót nyit hamarosan Marosvásárhely belvárosában, ám a vállalkozás ennél sokkal több. „Családi vállalkozásként képzeltük el a helyet, amelynek azonban szociális jellege is van, ugyanis két vulnerábilis (sebezhető) kategóriába tartozó személyt, egy értelmi sérült lányt és egy gyermekotthonban nevelkedett roma fiút fogunk alkalmazni” – magyarázta. Az induló tőkét pályázati összeggel egészítették ki, bár azt, hogy a kérésüket kedvezően bírálták el, a járvány kellős közepén tudták meg.
„Különösen fontos ügy ez nekünk, hiszen az egyik érintett személy tulajdonképpen a nagylányunk. Nagyon erős tehát a személyes motivációnk is, hogy számára védett munkahelyet biztosítsunk, illetve szeretnénk minél szélesebb körben népszerűsíteni ezt a lehetőséget” – magyarázta Daray Erzsébet.
A szociális jelleg mellett azonban a vállalkozásnak működnie is kell, ezért a Marosvásárhelyen még hiánycikknek számító könyves kávézó forma mellett döntöttek. „Azzal, hogy a könyveket, a kultúrát kombináljuk a kávéval, egyedi szolgáltatást kínálunk, és bízunk benne, hogy fel fogjuk kelteni a vendégek érdeklődését” – summázott a vállalkozó.