Az összekötő útvonal terve már több mint hat éves elképzelés, a nyomvonalat a város általános rendezési terve (PUZ) is tartalmazza. Ennél több azonban nem történt eddig, az új városvezetés viszont napirendre tűzte az ügyet, és övezeti rendezési tervek (PUZ) elkészítésével szeretnék pontosítani a részleteket.
Az új útvonal a Zsögödi Nagy Imre utcabeli kétszintes útkereszteződéstől az országos útügy székhelye mellett, a megyei sürgősségi kórház mögött halad majd a város Csíkszentlélek felőli ki- és bejáratáig. Ezt követően a rádiótorony felé haladva a Sarkadi Elek és a Szék útján át a Nagymező utcára jutnak el az egyszer majd ott közlekedő járművek.
Nem elkerülő útról van szó, a teherszállító autók számára a célforgalom kivételével tilos lesz ott közlekedni. Olyan összekötő út lesz, amely több, forgalomtól túlterhelt utcát mentesítene, gyorsabbá téve a városrészek elérését
– ismertette kérdésünkre Bors Béla alpolgármester.
Két közvitát is szerveznek a készülő rendezési tervekről az elkövetkező időszakban a polgármesteri hivatalban, az első kedden 17 órától a Zsögödi Nagy Imre utcai csatlakozás környékét és a kiinduló útszakaszt érintő elképzelésekről szól. A tervezők szerint a jelenlegi kétszintes útkereszteződést körforgalom váltja fel, a országos útügy székhelye mellett elhaladó új útszakasz pedig összeköttetést biztosít majd a Kicsimező, illetve a Mikó utcákkal.
Az úttest szélessége a terv szerint 7 méter, amelyet kerékpársáv és járda is határol.
A második közvitát július 1-jén, csütörtökön 17 órától tartják szintén a polgármesteri hivatalban, ez az összekötő útnak a Szék úthoz történő csatlakozását, illetve ennek környezetét rendező tervről szól, a Sarkadi Elek utcától a Nagymező utcáig. Ott két csatlakozás készül, az egyik az átalakuló Sarkadi Elek utcának a Szék úthoz történő kapcsolódását, a másik, valamivel lejjebb, a Szék útról a Nagymező utca felé folytatódó útszakasz leágazását szabályozza. Mindkét esetben 7 méter széles útfelületet, járdát, bicikliutat és zöldövezetet alakítanak majd ki a terv szerint.
Az új útvonal megépítése érdekében a rendezési tervek elfogadása után megvalósíthatósági tanulmányt kell elkészíttetni, ugyanakkor kisajátításokra is szükség van a nyomvonalon, mivel a város a szükséges területekkel nem rendelkezik. Ezt követően lehet műszaki terveket készíteni, illetve európai uniós vagy kormánytámogatásért pályázni a kivitelezéshez szükséges összegért, amely igen jelentős lesz.