Öt éve indította útjára a Com’on programot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a 14–35 éves korosztályba tartozó fiatalokat célozva meg: nekik kínálta fel a lehetőséget, hogy kiscsoportként (legkevesebben 3-an) megszervezzenek egy közösségi részvétellel zajló programot: akár kulturális vagy kreatív tevékenységet, akár sportos jellegűt.
A program finanszírozásához idén 150 ezer lejes keretösszeget különített el a városháza, kezdeményezésenként legtöbb 3000 lejt lehet igényelni
Vargha Fruzsina elmondta, technikailag mind a 46 terv átment a szűrőn, azaz megvalósíthatók, megfelelnek a feltételeknek, két program esetében kértek a szervezők némi módosítást, mert a fiatalok a pénz több mint 30 százalékát szerették volna a felhasználói eszközökre költeni, a kiírás szerint pedig ez a felső határ.
Mit megtudhattuk, többen ismétlődően vesznek részt, de vannak új jelentkezők is. Idén viszonylag sok a 18 éven aluliak által szervezett program, több olyan is van, melynek haszonélvezői kisebb gyermekek (pl. mondókázós vagy klasszikus zenét megkedveltető tevékenység). Az ifjúság sok sportos tevékenységet eszelt ki, ezek között dominál a focizás, kosárlabdázás, kerékpározás, akár zenével kombinálva. Ugyanúgy mint eddig,
fellelhetők a tudatos életvitelre, egészséges életmódra nevelő programok is a közel 50 kezdeményezés között, szóval nagyon széles a paletta
– összegezett Vargha Fruzsina.
Ezzel együtt úgy látja – összehasonlításban a kolozsvári Com’on programmal –, hogy nagyon jellemző a városra a kínálat: Szentgyörgyön már nagyrészt ismerik egymást a hasonló gondolkodású, szenvedélyű emberek, így a célcsoportot kicsit behatároltabban, leszűkítve adják meg: pl. fiataloknak szervezik a futómaratont, alternatív zenekedvelőknek a silent partyt.
A Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület, a PONT csoport és a szentgyörgyi önkormányzat által partnerségben bonyolított Com’on program keretében a kezdeményezők a múlt években több száz embert mozgattak meg a legkülönbözőbb korosztályokból: többek között harmincnapos edzéstervet kínáltak futóknak, háromgenerációs táncos alkalmakra hívták a gyerekeket, szülőket és nagyszülőket, művészetterápiás foglalkozást szerveztek időseknek, babaúszást és klasszikus zenével való ismerkedést a legkisebbeknek, magaságyásokban való kertészkedést tettek lehetővé a kisiskolásoknak, társasjáték-esteken és silent partykon hozták közelebb egymáshoz a tinédzsereket és még hosszan lehetne folytatni a jó programok sorát.
A projektekre augusztus 23-tól, szerdától lehet szavazni a comonsepsi.ro honlapon, mindenki az általa legjobbnak, leghasznosabbnak vagy legeredetibbnek tartott 10 programra voksolhat.