Szakmai konferenciát tartottak kedden Csíkdelnén a csűrátalakításokról, amelynek helyszínéül találóan választottak egy korábban átalakított csűrt, a Kulturcsűr épületét. Esztány Győző csíkszeredai építész, tervező régóta foglalkozik ezzel a témával, a szakmai fórumon kutatásairól, munkáiról osztott meg részleteket.
A szakember előadásában bevezetésként kifejtette, a csűrök karakterét a családi kisgazdaságok életformája csiszolta az idők során a használhatóság és egyszerűség elvén olyanná, amilyennek ma ismerjük.
– fogalmazott az előadó.
Hozzátette, közösségi mesterségbeli tudás ez, mivel ezek a csűrök a Székelyföldön elterjedt közösségi építési összefogással épültek, kalákában. Ezeknek az építményeknek a formája, az anyaghasználata és a szerkezete nagyon letisztult és egységes.
A kezdetekről Esztány elmondta, régen a szarvasmarhákat, lovakat és juhokat ridegtartásban tartották Székelyföld hegyvidéki részein egész évben, a 19. század végétől azonban elkezdték ezeket az állatokat istállóban tartani, ekkor jelennek meg a tágas méretű csűrök és istállók. A csűröket háziállatok tartására, takarmány tárolására, régen a gabona cséplésére is használták, azonban
a mai csűr formája a takarmánytároló és az istálló épülettípusok összeépítéséből jött létre.
„A családi kis gazdaságok épülete volt ez, amelyre büszke volt a székely gazda, gyakran büszkébb mint a házára” – jegyezte meg az építész.
A legrégebbi csűrök hántolt borona-rönkökből épültek, sátortetős, azaz kerekfedeles tetővel. Eleinte szalmát használtak fedésre, később zsindelyt, dránicát, majd deszkát.
A tető formája is változott idővel: elterjedtek a nyereg- és vízvetős tetők, a csonkakonyt típusú tetők, illetve az utóbbi kettő kombinációja, a csonkakontyos vízvetős tetők. A fa alapanyag mellett megjelentek a kő-, tégla- vagy vegyes építésű változatok is.
Ennek az építménynek egyik szembetűnő jellegzetessége a nagy csűrkapu,
amely a szintén magas, akár négy méteres belmagasságú csűrközére nyílt (más nevén: szérű vagy csűr), itt csépelték régen a gabonát, kézzel vagy cséphadaróval. Ma leginkább a szénás szekér rakodására használják ezt a teret.
– magyarázta Esztány. Ezen kívül a többi takarmányt a csűr padlásterén, a csűrhíjában vagy felső odorban tárolták. A csűr tereinek padozata régen döngölt agyagból készült, a 20. századtól kezdve azonban vastag pallódeszkákból alakították ki. A csűrhöz gyakran toldottak pajtákat, ólakat, fásszíneket, szekértárolókat, vagy építettek az eresz alá sarjúszárítókat.
A csűrök jelentős hányada még ma is áll, és mivel egyre kevesebben gazdálkodnak, így ezeknek nagy részét raktározásra használják ma.
„Még megvan az épületállomány jó része, ezért az újrahasznosítási lehetőségekről beszélni kell” – hangsúlyozta az előadó. Hozzátette, a legfontosabb, hogy
figyeljünk az újraépítés során az apró részletekre, például a csűr sarokpántjára, zárszerkezetére, az ácsszerkezetek megtartására, mint például a boronafalak illesztéseire, az eredeti nyílászárókra, a kő-téglafalakra, a különböző díszítésekre.
„Fontos a sok apró, szép részlet megőrzése is a felújítás során” – jegyezte meg. Hozzátéve, hogy az átalakítás során az a szerencsés, ha megőrzi az épület a régi formavilágát. Néhány olyan átalakított csűrt is bemutatott, amelyek különböző településeken többek között közösségi térként, vendégházként, művészeti műteremként, nyaralóként, vagy lakóházként hasznosultak újra.
A tervezőirodájának a honlapján egyébként részletesen tanulmányozhatók a csűr újrahasznosításának lehetséges módozatairól szóló ötletek; ugyanakkor a hagyományos székely gazdasági épület múltjáról, jelenéről és jövőjéről végzett kutatást is érdemes átböngészni.
A szakmai fórumot az Agri-Cultura-Natura Transylvaniae Egyesület és az Országépítő Kós Károly Egyesülés szervezte, a konferencia második napján, szerdán egynapos kirándulás során fognak bemutatni jól sikerült és éppen zajló csűrátalakításokat Csíksomlyón, Gyimesben és Szentegyházán.