Egyéb kategória

A járványügyi intézkedések ellen tiltakoztak Székelyudvarhelyen

A szombaton 14 órára a Jézus-kápolna parkolójánál meghirdetett találkozón néhány Kovászna, Maros és főként Hargita megyei rendszámú autó, továbbá három motoros jelent meg. Ezt követően a konvoj a Márton Áron térre hajtott, ahol

a 45 résztvevő előtt a rendezvény neve elhallgatását kérő szervezője rövid beszédet mondott, amelyben a járványügyi intézkedéseket félelemkeltésnek nevezte, és felszólította a jelenlévőket, tiltakozzanak a kényszeroltások és a zöldigazolványok ellen.

A rendezvényen egyetlen kisgyerek is volt, akit a szónok igyekezett lebeszélni a rollerezésről, hogy bemutathassa őt, mint a jövő nemzedék képviselőjét, akinek a szabadságáért harcolni kell. Miután nem járt sikerrel, a Miatyánk közös elmondására kérte az egybegyűlteket.

Ezután a tiltakozók ismét autóba ültek, dudálva körbejárták a várost és visszahajtottak a Jézus-Kápolnához.