{L1}
A Maros megyei Bekecs sóváradi részén kellett tüzet oltaniuk a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóknak a hétvégén, majd másnap ugyanott, valószínűleg egy parázs lobbanhatott lángra – magyarázta a Székelyhonnak Kacsó István tűzoltóparancsnok, aki elmondta, nagyon megerőltető volt a feladat, hiszen a nehéz terepen a kánikulával és a vízhiánnyal is meg kellett küzdeniük, ráadásul a szél is nehezítette az oltást, ezért csak kézi szerszámokat tudtak használni.
A kánikulában sok a dolguk a tűzoltóknak, nem annyira az emberi mulasztás, mint inkább a hőség miatt.
Ezért, ha valahol füstöt észlelnek, nem is várják a hívást, azonnal a helyszínre mennek, hogy megelőzzék a még nagyobb bajt.
Emberi mulasztás nem történt mostanában – válaszolta érdeklődésünkre a Nyárádszeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője, arra figyelmeztetve, hogy a nagy melegben elég egy üvegcserép is, amely a napsugarakat összegyűjtve, gyorsan lángra lobbanthatja a száraz növényzetet.
Annak érdekében, hogy megelőzzék a tűzeseteket, szabadidejükben a tűzoltók a lakosságot tájékoztatják. „Tűzgyújtási tilalom van, ami azt jelenti, hogy sehol, semmilyen körülmények között nem szabad tüzet gyújtani szabadtéren” – hangsúlyozta a nyárádszeredai tűzoltóparancsnok.
– figyelmeztet a tűzoltóság.
Augusztus 1. és 5. között a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság tűzoltótábort szervez 10 és 18 év közötti gyerekeknek Nyárádszentlászlón. Ahogy Kacsó István elmondta, összesen 60 gyerek iratkozott be a táborba, nemcsak Nyárádszeredából és a környező településekről, de még Hargita megyéből is. Naponta szakemberek, hivatásos és önkéntes tűzoltók, rohammentősök tartanak bemutatókat számukra. Ha jól sikerül az idei tábor, akkor jövőben is megszervezik, amennyiben pedig nagy az érdeklődés iránta, akkor kettőt is szerveznek – mondta Kacsó István.