Adventben a „Mikor van egy szabad délutánja?” kérdésre nehéz válaszolnia egy nagy gyülekezetben szolgáló lelkésznek. Hiszen a karácsonyra való készülődés már egy hónappal korábban megkezdődik, és sokkal intenzívebb, mint egy átlagos család esetében. Kisebb-nagyobb közösségi alkalmak vannak, és
ahol ezerötszáz lelket kell pásztorálni, mint Mezőbándon, ott mindig akar valami tennivaló.
Mi több, mint kiderült, a temetések is sokasodnak az ünnepek körül. Ottjártunkkor épp a kórus és a gitárcsoport próbál, ez utóbbi helyről „szökött haza” a két nagyobb lelkészgyermek, Tamás és Petra.
A konyhát mézeskalács illata tölti be, a legkisebb lány, Eszter barátnőjével ügyeskedik, a legkisebb legény, Mátyás felügyeletével. A nagyszobában – ahová leültünk beszélgetni – már ott áll a dús és szépen feldíszített karácsonyfa.
Valahogy az angyal megneszelhette, hogy családi fényképek készülnek, így korábban meglepte a legkisebbeket a szép fával.
Nyiri Hunor elsőként arról mesél, hogy a karácsonyok már gyermekkorában, Szászrégenben örömteli várakozással teltek, meghitt hangulatban várták az angyalt. Volt ajándék, kántálás, találkozások.
„Ez az örömteli várakozás megvan ma is, amikor már nekem is gyermekeim vannak. Adventben számos foglalkozással készülünk az ünnepre, közösségi alkalmakat szervezünk, mézespogácsát sütünk, adventi koszorút készítünk, tavaly például a gyülekezet sérült tagjait látogattuk meg a gyerekekkel, fiatalokkal.
Az első gyertyát a nőszövetség tagjai és a gyerekek gyújtották meg, szerveztünk egy vásárt is, hogy pénzt gyűjtsünk a nőszövetségi zászló megvásárlására. A másodikat a zenecsoport, a harmadikat a presbiterek, a negyediket pedig a kórustagok gyújtottak meg. Öröm volt számomra, számunkra, hogy ezekbe az alkalmakba és a kézműves foglalkozásokba milyen sokan kapcsolódtak be a gyülekezetből.”
Hunor és felesége Gyopár arról beszél, hogy a legmozgalmasabb számukra a szenteste. A lelkész felemlegeti, hogy amikor 2018-ban Mezőbándra kerültek,
az első karácsonyestén nagy meglepetés, igazi ajándék volt számára, hogy a hatszázötven férőhelyes templomba pótpadokat kellett behozni, annyian voltak.
Ilyenkor szerepelnek a vallásórás gyerekek, idén 47-en, a kisebbek verseket mondanak, a nagyobbak betlehemes játékot adnak elő, a kórus is énekel néhány éneket. Gyopár azt meséli, hogy a parókiára az angyal akkor jár, amikor ők a templomban vannak.
Miután ott az istentiszteletet és a szereplés lejár, bejönnek a gyerekek, látják az ajándékokat, de nem bonthatják ki azokat, mert először családostól fogadják és meghallgatják a kántálókat. Bejön ilyenkor a presbitérium és a nőszövetség kántálni, az ifisek is énekelnek, s csak ezután lehet ajándékokat bontani.
– mondja Gyopár, aki arról beszél, átérzik, hogy a teológusnak a legnehezebb legáció a karácsonyi, amikor az ünnepet a családjától távol kell töltenie.
Így ők próbálják úgy fogadni őt, mint családtagot, a fa alatt mindig van számára is kis figyelmesség. Volt, aki a gyerekekkel mesefilmet nézett – általában megtalálják a helyüket a családban.
Nyíri Gyopár arról is mesél, hogy gyerekként mindig a szomszédban élő nagynénihez mentek át, ott töltötték a szentestét a nagyobb lakásban. Aztán miután férjhez ment és Gogánba költöztek a parókiára, karácsonykor az egész család odasereglett, az édesanyja, az ő testvére, a leánya, gyermekei. Most, hogy legátusunk van, az ünnep után látogatja meg őket a család apraja nagyja. Szenteste csak a szülei vannak velük.
A lelkész házaspár szívesen beszél az előző szolgálati helyükről, Gogánról. Ott nem volt szentesti istentisztelet, a férfi dalárda kántálta végig az egész falut. A nagy közösségi ünnep inkább szilveszter éjszakáján van, amikor az egész falu összegyűl a templomban.
A fiatalok, akik a kántáláskor összeszedett pénzből szerveztek maguknak mulatságot a kultúrotthonba, ők is átjöttek a templomba istentiszteletre. Majd mindenki kiment az udvarra, hogy megcsodálja az óriáskereket, amit a szemközti dombon gyújtottak meg éjfél után. Nem gurították, mert az veszélyes lett volna, hanem a konfirmáció előtt álló fiatal legények meggyújtották és őrizték, amíg leégett. Ezt mind a százhúsz lélek együtt csodálta meg minden szilveszter éjszakáján.”
A lelkészházaspártól megtudjuk, hogy Mezőbándon már csak hozzájuk és a kántorhoz mennek kántálni, illetve a fiatalok elmennek egymás családjához is. Karácsony másodnapján délután tartják az idősek, magányosok karácsonyát, és ilyenkor a nagyobb gyermekek, ifisek a gyülekezeti otthonban ünnepi műsort adnak elő.
Az időseket a presbiterek hozzák el autóval, hogy ők is közösségben tudják megélni az ünnepet.
Mezőbándhoz több kis tanya is tartozik, 17 család él azokon, többnyire idősek, villanyáram nélküli házakban.
Ünnepre, ha az időjárás megengedi és a tanyákat meg lehet közelíteni, akkor őket is elhozzák a templomba.
Nyíri Hunor elismeri, valóban nagyon zsúfolt náluk ez az időszak, de örömteli is, és sokszor érzi, hogy megéri így, közösségben és családban is készülni. Hiszen sokan bekapcsolódnak az alkalmakba, így nem érzi annyira a fáradtságot, inkább örömöt és lelkesedést.
„Az adventi időszakban egy temetés után mentem be a városba a családért, este imaközösség is volt, igyekeztem, mert vissza kellett érnem.
Gyopár azt mondja, a gyerekek is bekapcsolódnak a gyülekezeti foglalkozásokba, részt vesznek az alkalmakon, a gyülekezeti készülődés az életük része. De a családban is közösen készülődnek – sütnek, főznek, díszítenek.
A lányok és a fiúk is már egész kicsi koruktól részt vesznek a nagy sütés-főzésben, amikor még az etetőszékben ültek, már akkor volt kis sodrófájuk, kötényük.