A Maros Megyei Múzeum Néprajzi és Népművészeti Osztályán (Marosvásárhely, Rózsák tere 11. szám) látogatható a Maros mentiek a Nagy Háború lövészárkaiban című kiállítás
az első olyan kiállítása a múzeumnak, amelyet a rangos szakmai díjra jelöltek
– mondta el a Székelyhonnak Ötvös Koppány Bulcsú igazgató, hozzátéve, hogy ezt a díjat „a szakma Oscarjának” is lehetne nevezni, hiszen olyan jelentős intézmények is versenybe szálltak érte, mint például a szentendrei Skanzen az Erdély tájegység épületegyüttes kiállítással; a budapesti Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Illatok, ízek, formák – Nézd kézzel, lásd szívvel! tárlatával; vagy A pénz útja című kiállítással a budapesti Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont.
– hangsúlyozta a múzeumigazgató, hozzátéve, hogy ennél fontosabb szakmai díj se Magyarországon, se Romániában nem létezik.
– tette hozzá Ötvös.
A Maros mentiek a Nagy Háború lövészárkaiban című kiállítás 2021. június 11-én nyílt meg, és
egyszerre állít emléket az első világháború és a Nagy Egyesülés centenáriumának.
A kiállítás a múzeum három részlegének – történelem, néprajz és régészet – együttműködésével jött létre, négy tematikus egységből áll: a katonák frontélményei, a háború hatása a civil lakosságra, a rendszerváltás Marosvásárhelyen és Maros megyében, valamint a lövészárkok és a légirégészet közötti kapcsolat.
A légirégészet a régészeti kutatások egy fajtája, ahol a régészeti lelőhelyeket a levegőből fényképezik.
A háborút bemutató rész nem időrendi, és nem is konkrét eseményeket mutat be, a hangsúlyt az egyszerű katona frontélményére helyezi, függetlenül hadseregtől, nemzetiségtől vagy frontszakasztól.
A kiállítás a tervek szerint 2025-ig látogatható, a múzeum órarendje szerint, csoportosan, vagy egyénileg, kiemelkedőbb alkalmakkor, vagy igény szerint szakmai tárlatvezetéssel is.
Az igazgató elmondta, úgy rendezték be a tárlatot, hogy az idegenvezetéssel, de egyénileg is érthető, élvezhető legyen, a képek, a három nyelvű szövegek, a kiállított tárgyak mindenkinek egyedi élményt nyújtsanak.
Az Év Kiállítása 2022 díj nyertesét a Pulszky Társaság november 3-án, a Kiállítások mozgásban című konferenciáján hirdeti ki.
Az 1989–1990-ben alakult Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület a múzeumi szakemberek szakmai civil szervezete, amelynek célja a kulturális örökség feltárása, megőrzése és gyarapítása, valamint a múzeumi területen dolgozók munkájának megbecsülése. A Pulszky Társaságnak jelenleg több mint 500 tagja van a régióban, és konferenciák, előadások, műhelyek és egyéb múzeumi rendezvények szervezésével a kisebb múzeumokat, műtárgyvédelmi laboratóriumokat is megszólítja. A Pulszky Társaság 1999 óta aktív tagja az Európai Múzeumi Szervezetek Hálózatának (NEMO), és egy évtizede közös projektet folytat a Holland Múzeumok Szövetségével.