Iris Ţiţineanu az Agerpresnek elmondta, pénteken az ország nagy részében a sokéves átlagnál melegebb lesz, a délnyugati régiókban pedig szokatlanul magas hőmérsékleti értékek várhatók.
Esőre az északnyugati, helyenként a nyugati, illetve elszórtan a többi országrészben lehet számítani.
A hegyekben pénteken esni fog, ami hóolvadást okoz, a magaslatokon – elsősorban az északi hegyvonulatokban – vegyes csapadék várható. Az északnyugati régiókban a lehulló csapadék mennyisége helyenként elérheti a 10-15 litert négyzetméterenként, a déli, délkeleti síkságokon pedig a reggeli órákban és elszórtan az éjszaka folyamán,
esetenként szemerkélő esővel párosuló ködképződésre lehet számítani.
A meteorológus tájékoztatása szerint erősebb szél csak a hegygerinceken várható.
A maximális nappali hőmérséklet 4 és 12 Celsius-fok között, a minimumok pedig 0 és 7 Celsius-fok között váltakoznak majd pénteken.
A felmelegedés újév első napján is folytatódik, a hőmérsékleti értékek jóval meghaladják majd a január eleji sokéves átlagot. Az ország nagy részében felhősödésre lehet számítani, az északi megyékben helyenként, a központi és északkeleti régiókban pedig elszórtan esni fog.
Hegyvidéken szintén esni fog, ezért a hóréteg tovább olvad majd, havas eső és havazás csak a magaslatokon várható.
A Déli-Kárpátokban és a Kárpát-kanyarban a szél sebessége elérheti 80-90 kilométert óránként.