Egyéb kategória

A meséknek mindenféle élethelyzetre tanácsuk és megoldásuk van

Ha eleinte csak Székelyföldre szorítkoztak a mesefesztivál eseményei, a tizedik alkalommal már Bukaresttől Budapestig lehet bekapcsolódni a mesevilágba. A tizedik évébe lépő rendezvény meghívott mesemondói idén Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Szatmár, Bihar, Arad megyékben, Bukarestben és Budapesten bűvölik el az érdeklődőket, hiszen

a szervezők kiemelt célcsoportként tartják számon a kamaszokat és a családokat.

A szeptember 25-október 5-e között zajló Holnemvolt Mesefesztivált az itt élő oktató-nevelő szakma, az értelmiségiek, a szülők és a vállalkozók igénye hívta életre 2016-ban – áll az esemény hivatalos beharangozójában. Ötletgazdája, ma is egyik főszervezője Szabó Enikő háromszéki meseterapeuta, aki – a szakmabeliekkel együtt –

meggyőződéssel hisz a mesék ma is időszerű bölcsességében, gyógyító erejében.

Nem mellékesen az élőszavas mesemondás az anyanyelvi kultúra ápolásának, a közösségépítésnek és a lelki egészség fenntartásának is hatékony eszköze,

a mese egyszerre szórakoztat, feszültséget, szorongást old és üdít, ráadásul ismeri a világban létező összes emberi problémát és a megoldást is

– hirdetik a szervezők.

Éppen ezért lehet népszerű a fesztivál részeként meghirdetett különprogramnak: a Rendelj házhoz egy mesét! felhívásra olyan túljelentkezéssel kellett szembenézniük a mesemondóknak, hogy tíz szakmabeli sem tud eleget tenni a felkérésnek.

Januárig-februárig is mesélhetnénk”

– mondta Szabó Enikő. Rengeteg a meghívás, iskolák, óvodák, karitatív szervezetek részéről,

magyarul, románul és angolul is sor kerül arra, hogy bizonyos tematikákat követve a mesemondók csoportoknak, közösségeknek meséljenek.

A szórakoztató vagy elgondolkodtató mesemondások mellett, szakmai műhelymunkák, képzések, előadások során sajátíthatják el a szülők, pedagógusok, könyvtárosok pszichológusok a mesemondás, mesepedagógia, mesepszichológia és meseterápia csínját-bínját, illetve élvezhetik a népmesék jótékony hatásait.

A tizedik Holnemvolt Mesefesztiválon 26 mesemondó, -terapeuta, -pedagógus, -pszichológus, storyteller, papírszínházas- és bábszínész vállalkozott arra, hogy lenyűgözi a hallgatóságát: a háromszékiek mellett (Szabó Enikő, Csavar-Mátis Katalin, Szabó Meca, Fadgyas Egmond, Demeter Éva, Ana Cioric Costache és Rotundu Cojocaru Mirela) olyan nemzetközi hírű neveket találunk az előadók névsorában mint Kádár Annamária, Boldizsár Ildikó, Zalka Csenge Virág.