Marosvásárhelyen a volt városvezetés egy céget hozott létre Közigazgatás és Turizmus néven, amelynek átadott egy szállodát, egy vendégházat és több vendéglőt. A fő székhely a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban és a mellette lévő Ifjúsági Szállodában volt, de ide tartozott a Víkendtelepen lévő vendégház és étterem, valamint a várban és a Somostetőn lévő, jól működő vendéglátóipari egységek is.
Noha az évek során többször elhangzott, hogy a városnak nem kellene versenyeznie a magán vendéglátóipari egységekkel, nem kellene konkurenciája legyen az adófizető magánvállalkozóknak, a volt városvezetés tovább működtette ezeket a egységeket.
Az új városvezetés kinevezett egy új, ideiglenes vezetőt a Közigazgatás és Turizmus cég élére, és felleltározta az ingatlanokat, javakat, bevételeket és vesztességeket. Kiderült, hogy
a céghez tartozó egységek kevés nyereséget termeltek, sőt az egyik vendéglő nagy adósságot halmozott fel egy nagybani áruház felé.
A helyszíni vizsgálatok során olyan füzetek kerültek elő, amelyekben fel voltak írva azok a tételek, amelyeket az álnéven szereplő személyek fizetés nélkül fogyasztottak el. Volt a jegyzékben lazactól csirkepaprikásig, túrógombóctól pacallevesig szinte minden. A városvezetés a cég felszámolása mellett döntött, így az épületek újra visszakerültek a város tulajdonába.
A városhoz tartozó vendéglátóipari egységek többsége jelenleg zárva van, elsőként az Erdei Házikó esetében kezdődött el a bérbeadási folyamat. A nevéhez illően kis erdei házikónak kinéző, tágas terasszal rendelkező, a város egyik népszerű helyén, a Somostetőn lévő létesítményt
négy évre szeretnék bérbe adni, kétéves meghosszabbítási lehetőséggel egy olyan cégnek, amely vállalja, hogy a célnak megfelelően működteti a létesítményt.
A marosvásárhelyi tanácsosok csütörtöki ülésükön fogadhatják el a bérbeadási feltételeket, és azután kezdődhet el a tulajdonképpeni folyamat. Mivel a Somostetőn ez az egyetlen olyan tágas terasszal is rendelkező hely, ahová többen beülhetnek, remélhetőleg a nyári vakáció kezdetéig már meglesz a bérlője a kis házikónak és újra működni fog.
Mint a városházánál érdeklődve megtudtuk, sorban fog következni a többi vendéglátóipari egység bérbeadása is, hiszen a város nem akar vendéglőket, éttermeket működtetni.