Egyéb kategória

Aszfaltra váltják a poros utakat

Mint a legtöbb községben, Csíkkozmáson is viszonylag kevés utca maradt aszfaltburkolat nélkül, így ezek felújítása mellett olyan utakat is le lehet aszfaltozni, amelyekre a helybélieknek nagy szükségük van. A polgármesteri hivatal nemrég

két közbeszerzési eljárást is meghirdetett községi utak korszerűsítésére, összesen több mint hétmillió lej értékben,

a beruházásokhoz szükséges pénzt az infrastruktúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny-program biztosítja.

Szántó László polgármester szerint azért osztották két csoportra a szükséges munkálatokat, mert az első szakaszban a községek számára garantált támogatási keretet nem akarták túllépni, kockáztatva ezzel az összes beruházás finanszírozását. Így két pályázatot nyújtottak be, amelyek nemcsak a még aszfaltozatlan községi utak korszerűsítését célozzák Kozmáson és Lázárfalván, hanem két olyan útszakaszt is felújítanak, amelyek fontosak a települések számára – tudtuk meg. Így

a Kozmást a közeli Sószékfürdővel összekötő, több mint egykilométeres hosszúságú út is aszfaltburkolatot kap, a Kézdivásárhelyre vezető országútról pedig Lázárfalva felső végére lehet majd eljutni szintén korszerű úton.

Utóbbi helyszínen jelentős mezőgazdasági tevékenység folyik, raktárak vannak, és így mentesíthetik Lázárfalvát az áthaladó teherforgalomtól – magyarázta a községvezető.

A most zajló közbeszerzési eljárás az ősz folyamán befejeződik, de utána még alá kell írni a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Ezért a munkálatok megkezdésére legkorábban jövő tavasszal lesz lehetőség.