Egyéb kategória

Betétdíjas visszaváltás – az 50 banit elvették, a palackokat már nem

Múlt év novemberének végén vezették be Romániában az italcsomagolások betétdíjas visszaváltó rendszerét, de úgy tűnik, egyes boltokban ennyi idő sem volt elég a palackvisszaváltás megszervezésére. Egy országos akció részeként a Hargita Megyei Környezetőrség 90 kereskedelmi egységben vizsgálta meg szerte a megyében, hogy megfelelően működik-e a rendszer, és több olyat is találtak, ahol egyáltalán nem váltották vissza az italcsomagolásokat. Amint arról Domokos Szilárd, a Hargita Megyei Környezetőrség helyettes vezetője tájékoztatta a Székelyhont, az általuk ellenőrzött kereskedelmi…

Continue reading

Egyéb kategória

A Háromszék Táncszínház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójával indul az új évad

A társulat úgy véli, az új név hűen tükrözi mindazt, amit képviselnek: a folklórműsorokat, és a hagyományt új, egyéni formavilág megteremtésével továbbadó, a színház nyelvén új kontextusba helyezett előadásokat. Ebben a szellemen indítják az új évadot is, szeptemberben a Lúdas Matyi felújított gyermekelőadásé lesz a főszerep, melynek rendezője a nemrég elhunyt Novák Ferenc – Tata. A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical a sepsiszentgyörgyi közönségnek nem ismeretlen, hiszen a társulat 2001-ben és 2008-ban is…

Continue reading

Egyéb kategória

Még nincs vége a székelyudvarhelyi utca-korszerűsítéseknek

Az európai uniós támogatást élvező mobilitási projektek részeként összesen tizennyolc utcát modernizálnak és aszfaltoznak le Székelyudvarhelyen. A projekt jelenlegi állásáról Zörgő Noémit kérdeztük. A városháza sajtóreferense máris sorolta: idén a Függetlenség sugárúton és a Gábor Áron utcában történő munkálatokat teljesen befejezik, emellett az Orbán Balázs utca felújításával a Farcádi utcáig haladnak majd. Számos esetben régészeti felügyelettel zajlik a felújítás, azonban a múzeum egyelőre nem kapta meg a jóváhagyást a minisztériumtól, így egyelőre nem kezdődhetnek el…

Continue reading

Egyéb kategória

Sepsiszentgyörgyi zenekar nyerte a Siculus fődíját

A 70-es években elindított zenei tehetségkutatót felidézve, talán nem is a nyeremények, hanem az örömzenélés és a magyar nyelven való éneklés volt fontosabb – emelte ki Tornai Szilárd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) elnöke, aki mint mondta, abban bízik, hogy a nyereményektől függetlenül mind a hét zenekar örömét lelte a fesztiválban. A gálaesten Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont menedzsere kihangsúlyozta, évről évre igyekeznek úgy megszervezni a zenei fesztivált és tehetségkutatót, hogy minden…

Continue reading

Egyéb kategória

Ideggyógyász-főorvos: stroke esetén időablakhoz kötött a mentés

A következő években számíthatunk a stroke-betegek számának növekedésére, ugyanis az átlagéletkor növekedésével számítások szerint 2030-ra a 60 év fölötti személyek száma 25 százalékkal fog növekedni. Annak ellenére, hogy a hatékony megelőzésnek köszönhetően a stroke incidenciája (gyakorisága) csökkent, az abszolút számok, a stroke-os betegeket és a stroke-túlélőket illetően növekvő tendenciát mutatnak az átlagéletkor növekedésével párhuzamosan – vetítette előre a problémát Csíki Éva neurológus főorvos, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ideggyógyászati osztályának vezetője. Épp ezért nem mindegy…

Continue reading

Egyéb kategória

Egyhetes ünnepre készül a gyergyószentmiklósi református közösség

Az Ige ereje a központi mottója az augusztus 25-én, vasárnap kezdődő ünnepségsorozatnak, amely megnyitó istentisztelettel indul 16 órától, ahol Balog Zoltán budapesti püspök hirdeti az igét. Az ünnepi alkalom után kiállítás nyílik a Városi Könyvtárban, amely templomképeket és Funkenhauzer Zsófia festményeit mutatja be. A kiállítást Balázs József nyitja meg, és a napot a marosvécsi Kiscsillagok együttes koncertje zárja. A hét további napjain az egyházi élet különböző területeit érintő programok várják az érdeklődőket. Hétfőn a család…

Continue reading

Egyéb kategória

Október közepén jelentheti be az USA a romániaiak vízumkötelességének eltörlését

Marcel Ciolacu miniszterelnök a július 18-i kormányülésen jelentette be egy kampány elindítását, amellyel a cél az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) követelményeinek a teljesítése – ismerteti az Agerpres. A kormányfő arra biztatta a jelenleg vagy korábban B1-es vagy B2-es típusú amerikai vízummal rendelkezőket, hogy újítsák meg a vízumukat. „Csak így lehet 3 százalék alá szorítani az elutasított vízumkérelmek arányát. Ha sikerül minél több embert mozgósítani, jövő évtől vízum nélkül utazhatunk az Egyesült Államokba” – magyarázta…

Continue reading

Egyéb kategória

Sportvetélkedőről hazafelé tartó tűzoltók segítettek a balesetező családnak

A Maros megyei tűzoltóság munkatársai egy Karácsonykőn szervezett országos sportvetélkedőről tartottak haza, amikor a Bucsin-tető előtt egy autóból jelezték nekik, hogy valakinek segítségre van szüksége. Kiderült, hogy egy család tagjai személygépkocsival hídfőnek ütköztek, de nem tudnak segítséget kérni, mert a térségben nincs térerő. A Maros és Szeben megyei tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ahol egy házaspárra és négyéves kisfiukra találtak. A tűzoltók egy része a helyszínen maradt, hogy felmérje a sérültek állapotát és ellássa a…

Continue reading

Egyéb kategória

Eltűnt személyt keresnek a zetelaki víztározóban

A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint egy személy eltűnését jelentették pénteken este a zetelaki víztározónál – lehetséges, hogy vízbe fulladt. A helyszínre egy esetkocsival, egy mentőcsónakkal és egy SMURD-mentővel szálltak ki a székelyudvarhelyi tűzoltóság munkatársai, ugyanakkor a bajbajutott segítségére sietett a megyei mentőállomás, a hegyimentő-szolgálat, illetve riasztották a zetelaki önkéntes tűzoltókat is. Andrea Mirică, a Hargita megyei tűzoltóság sajtószóvivője közölte, hogy egy 24 éves férfit keresnek, aki családjával vakációzott a tónál. Bement úszni a vízbe,…

Continue reading