Egyéb kategória

Kampuszt építenek az egykori sepsiszentgyörgyi „tyúkfarm” helyén

A projekt részeként mindhárom kampusz egyenként mintegy 21 millió euró támogatásban részesül. A cél olyan központok (előadótermek, modern eszközökkel felszerelt laboratóriumok, bentlakások, diákétkezdék, sporttermek, kikapcsolódásra alkalmas terek stb.) kialakítása, amelyek iskolások és egyetemi hallgatók számára egyaránt megteremtik a duális oktatáshoz szükséges feltételeket. „Az európai realitásokhoz kapcsolódó, valós oktatási innovációt tesznek lehetővé ezek a projektek, amelyek ugyanakkor a helyi közösségek igényeit is szolgálják” – nyilatkozta Markó Bálint egyetemi tanár, a BBTE kihelyezett tagozataiért és a nem…

Continue reading

Egyéb kategória

Angyal hozta, kukásautó viszi

Székelyudvarhelyen számos lecsupaszított, kidobott karácsonyfát látni a hulladéktárolók mellett, amelyeknek begyűjtését a köztisztasági vállalat munkatársai már január elejétől elkezdték. Mint azt az RDE Hargita sajtófelelőse kérdésünkre elmondta, a lakónegyedekből sok fenyőt összegyűjtenek az év első hónapjában, kertes házaktól viszont, ahonnan a hulladékszállítási napokon is elviszik a kidobott tűlevelűeket, sokkal kevesebb fenyőt kell elszállítani, mivel sokan fel tudják használni fűtésre azokat. Mint megtudtuk, a hulladékgazdálkodási cég által begyűjtött fenyőket újrahasznosítják. Ennek mikéntjét kérdésünkre Zörgő Noémi, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Általános sztrájk robbanhat ki az egészségügyben

A tiltakozáshullám kirobbantásához szükséges aláírások gyűjtése már a múlt év végén elkezdődött az egészségügyi, illetve a szociális ellátórendszerben, egy hét múlva, január 15-én zárják le a folyamatot – tájékoztatott Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei vezetője. Még nincs információjuk a tiltakozássorozat támogatottságáról, de szerinte kevesen vannak azok az alkalmazottak, akik elégedettek a fizetésükkel, és ezért nem kívánják aláírni a támogató íveket. A tervezett tiltakozás fő oka az, hogy alacsonyak a bérek a két ágazatban.…

Continue reading

Egyéb kategória

Betörte szomszédai ablakát, fenyegetőzött, majd nyolc órára bezárkózott a lakásába egy volt rendőr

A bukaresti rendőrség sajtóirodája szerint a fővárosi rendőrséget azért riasztották, mert vasárnap este a férfi megfenyegette szomszédasszonyát, miután a nő és annak férje többször felszólították, hogy hagyjon fel a zajkeltéssel. A férfi betörte a házaspár lakásának ablakát, különböző erőszakos cselekedetekkel fenyegette meg az asszonyt, majd bezárkózott a lakásába, amelyet a rendőrség kiérkezése után 8 órán át nem volt hajlandó elhagyni – számol be az esetről az Agerpres. A nyomozók kiderítették, hogy egy volt rendőrről van…

Continue reading

Egyéb kategória

Ma is összefogásra van szükség – a madéfalvi veszedelemre emlékeztek Marosvásárhelyen

Székelyföld több településéről érkeztek a székek képviselői vasárnap este Marosvásárhelyre, a Kultúrpalotába, ahol a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a madéfalvi veszedelem évfordulója alkalmából tartott megemlékezést. Mint korábban Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta: fontosnak tartják, hogy Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában is emlékezzenek és emlékeztessenek, hangsúlyozva, hogy Marosvásárhely most is szerves része Székelyföldnek. Az estet a csíksomlyói kegytemplom és a marosvásárhelyi vártemplom haragjának hangja és Ötvös József nyugalmazott református lelkész rövid igemagyarázata nyitotta meg. Az együttműködés létfontosságú…

Continue reading

Egyéb kategória

Négy gyergyószentmiklósi utca lakóinak lett elegük a folyamatos sártengerből

Autóval még úgy, ahogy lehet közlekedni a Gyergyószentmiklós déli részén található utcákban, de gyalog csak úgy, ha a járókelő bevállalja, hogy helyenként bokáig süllyed a sárban. Ez az állapot a nyári kanalizálási munkálatok óta tart, de most, amikor esőzések és hóolvadás is előfordul, híg sártengerré váltak az utcák. „Amikor autóval hazaérkezünk, úgy próbálunk megállni – minél közelebb a bejárathoz –, hogy lehetőleg csak pár lépést tegyünk a sárban. Az udvarról az autóig eljutni is nehéz,…

Continue reading

Egyéb kategória

Novák Katalin a Madarasi Hargitán

A Facebook-oldalán megosztott fotók tanúsága szerint egy fiatalokból álló társasággal kereste fel a Szökő-vízesést, de a csúcsról, a behavazott és megfagyott kopjafákról is posztolt fotókat. Mint arról beszámoltunk, az Erdélybe, ezen felül is Székelyföldre érkező köztársasági elnök pénteken a Vargyas-szorosban túrázott, este pedig megnézte a Csíkszeredai Sportklub-Brassói Corona jégkorongmérkőzést a brassói műjégpályán.

Continue reading

Egyéb kategória

Novák Katalin együtt szurkolt a csíkiakkal a Sportklub-Brassó hokimeccsen

A magyar államfő közös fotókat osztott meg a Facebook-oldalán, ahol a csíkszeredai csapat szurkolói között látható. „Jó volt együtt szurkolni!” – írta a megosztott fotókhoz Novák Katalin. Az Erste Liga mellett a román jégkorongbajnokság alapszakaszába is beleszámító összecsapás a csíkiak győzelmével 0-3-ra végződött. Mint arról beszámoltunk, a magyar államfő magánlátogatásra, egy családi hosszú hétvége erejéig tartózkodik Erdélyben, ahol már a Vargyas-szorost is felkereste, ahol túrázott a férjével.

Continue reading

Egyéb kategória

Nagyobb színpadot kap felújításkor a csíkszeredai Vigadó

Egy ideje már felbukkantak a közösségi oldalakon azok a látványtervek, amelyek a csíkszeredai Vigadó jövőbeni állapotát jelenítik meg egy készülő megvalósíthatósági tanulmány részeként. A málló vakolatú, elhanyagolt, régóta bezárt, néhány éve műemléképületté minősített patinás ingatlan felújítására európai uniós támogatásért pályázik Csíkszereda az új finanszírozási ciklusban – ez már egy éve eldőlt. Azóta a pályázat benyújtásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány is előrehaladott állapotba került – tudtuk meg Korodi Attilától. Csíkszereda polgármestere szerint egy szakmai fórumot is szerveztek…

Continue reading