Második világháborús lövedékeket találtak Szécsenyben
A rövid közlemény szerint saját kertjében talált a veszélyes lövedékekre egy helyi személy. Ezeket a katasztrófavédelem tűzszereszei fogják megsemmisíteni a későbbiekben.
A rövid közlemény szerint saját kertjében talált a veszélyes lövedékekre egy helyi személy. Ezeket a katasztrófavédelem tűzszereszei fogják megsemmisíteni a későbbiekben.
Az általános sztrájk megszervezéséhez a szakszervezeti tagoknak fele plusz egy arányban kell támogatniuk a tiltakozást, így Hargita megyében mintegy 800-850 aláírást kell összegyűjtenie a Sanitas szakszervezetnek ahhoz, hogy a megyéből meglegyen a támogatottság az országos sztrájkhoz. Nyulas Emma, az érdekvédelmi tömörülés megyei vezetője arra számít, összegyűl a szükséges számú aláírás, ugyanis – mint mondta – az egészségügyi, illetve szociális ellátórendszerben egyaránt nagy az elégedetlenség. Nem sokra jutottunk az eddigi tiltakozásokkal, egy helyben toporgunk, nem hallgatják…
A csíkszeredai András Róbert nemrég tért vissza nepáli útjáról, akit felkerestünk és élményeiről, tapasztalatairól kérdeztünk. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan került a csíksomlyói Szűzanya képe egy katmandui bolt falára. Elkezdődött valami Mint mesélte, először tavaly ősszel egy magyarországi barátja révén jutott el az ázsiai országba, ahol bő két hét alatt bejárták Katmandu és Pokhara városokat és környéküket – előbbi az ország fővárosa, másfél millió lakóval, utóbbi pedig az ország második legnépesebb városa, a maga…
Egy csíkszeredai lakos a Fenyő utcában látott több kóbor kutyát, amelyeket veszélyesnek vélt a kerékpározókra és kutyájukat sétáltatókra egyaránt – erről a Civil Csíkszereda Facebook-csoportban is bejegyzést tett közzé, azzal a kérdéssel, hogy hová fordulhat ezzel a problémával. A jogszabályok szerint ez a polgármesteri hivatalok hatásköre. Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a törvények értelmében a polgármesteri hivatal a „tulajdonosa” minden kóbor kutyának, kötelességük menhelyet biztosítani, ahová vihetik a befogott állatokat. Mindezen előírások…
A budapesti premierje után, rögtön Csíkszeredába utazott a Huszonhat év – Petőfi Sándor című kiállítás, ami a 200 éve született Petőfi életét meséli el, fókuszba helyezve Petőfihez kapcsolódó fogalmakat, idézeteket, gondolatokat – számol be Facebook-oldalán a könyvvásár kommunikációs csapata. Mint a beszámolóból kiderül, a kiállítást Juhász Anna irodalmár nyitotta meg a Promenádon, amely minden érdeklődő rendelkezésére áll a továbbiakban.
A rendőrségi közlemény szerint egy 21 éves fiatal a 13E jelzésű országúton haladt Előpatak irányából Árapatak felé szombaton 8 óra körül, amikor elvesztette uralmát a járműve fölött, és felborult. A baleset következtében a sofőr és egy 19 éves lány megsérültek, mindkettőjüket kórházba szállították orvosi ellátásra. Az autóvezetőt alkoholszondával tesztelték, a műszer 0,69 mg/liter légalkoholszintet mért a férfi leheletében. A vizsgálat fényében biológiai mintavételezésre is sort kerítettek véralkoholszintjének megállapítása céljából. Az ügyben alkoholos befolyás alatt történő…
Komoly szabálytalanságokra és hiányosságokra bukkantak a Hargita megyei vasútállomások ellenőrzésekor a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai. A hatóság – egy országos akció részeként – nyolc Hargita megyei vasútállomást ellenőrzött a közelmúltban, és egy sem akadt köztük, ahol mindent rendben találtak volna. A szabálytalanságok miatt 15 pénzbírságot róttak ki 117 ezer lej összértékben, illetve 5 esetben írásos figyelmeztetést alkalmaztak. Három vasútállomáson – a székelyudvarhelyin, a csíkmadarasin, valamint a gyimesközéplokin – azonban olyan súlyos vétségeket tapasztaltak, hogy…
A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC Motorozz velünk! elnevezésű figyelemfelhívó rendezvényéhez mintegy százötvenen csatlakoztak. A csíkszeredai Szabadság téren lévő „rajtvonaltól” szemerkélő esőben indulva a motorosok Csíkszentkirály, Csíkmindszent, Csíkszentlélek, Csíkszereda, Csicsó, Rákos, Vacsárcsi, Szentmihály és Szépvíz érintésével érkeztek meg a Rebel Wolves MC pálfalvi székhelyére. A motorosklub és az egyesület egyébként május 20–21-én Csíkszereda Csicsó felőli kijáratánál, a Román Autófelügyelet (RAR) Hargita megyei székhelyének udvarán vezetéstechnikai képzést szervez. Mindkét nap 10 és 18…
Az izraeli hadsereg veteránja, az aszimmetrikus hadviselés és terrorellenes műveletek szakértője, tartalékos túsztárgyaló legutóbb 1985-ben járt Csíkszeredában, mint mondta, akkor még éltek itt idős rokonai. A Sapientia egyetem nagy aulájában csütörtök este megtartott közönségtalálkozó telt ház előtt zajlott, a Nagy Benedek egyetemi adjunktus által vezetett beszélgetés vezérfonalát az orosz–ukrán háború okai, háttere, lehetséges következményei jelentették. Robert C. Castel szerint előre látható volt, hogy a kelet felé terjeszkedő NATO és az érdekeit védő Oroszország összeütközésének egyszer…
A segesvári városi kórház menedzsere, Tanászi Sarolta 2019-ben kezdte el megreformálni a kórházi menüt, ami nem volt egyszerű folyamat. Akkor egy beutalt beteg egész napos étkeztetésére 11 lejt biztosított az állam, ez tavaly 22 lejre nőtt. Az ötlettől a megvalósításig Mint a Székelyhonnak elmondta, a változás nem ment egyik napról a másikra, hiszen a kórházak konyháit hosszú évtizedek óta nem újították fel, így nemcsak olyan szakemberekre volt szüksége, akik értették, hogy mit szeretne és hajlandók…