Szerző: fejeri
Késeket, viperákat koboztak el, de gyanús fehér por is előkerült a keresztúri ellenőrzések során
Összetett ellenőrzőakciót tartottak Székelykeresztúron november elején, amelybe a rendőrség mellett további egységek is bekapcsolódtak: gazdasági rendőrség, speciális bevetési osztály, valamint a Székelykeresztúri Helyi Rendőrség. Mint arról a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya tájékoztatott, az akció során az egyik lokál rendfenntartójánál tiltott eszközöket találtak (kést, viperát, fémberakásos kesztyűket), amiket elkoboztak, és bűnügyi eljárást indítottak a birtoklásuk miatt. Egy másik egység működtetőjére 8000 lejes bírságot szabtak ki a vonatkozó közbiztonsági előírások és törvények be nem tartása miatt, de…
Emelés, támogatás, kiegészítés – pontokba szedve, hogy mit kapnak a nyugdíjasok
12,5 százalékponttal növekszik a nyugdíjpont Romániában január elsejétől – többek között erről döntött a kormánykoalíció hétfői ülésén. A nyugdíjpont értéke 1784 lej lesz, a növekedés a befizetés alapú nyugdíjak esetében érvényes – írják az RMDSZ közleményében, amelyben arra is kitérnek, hogy ma Romániában a nyugdíjasok 91 százaléka 3000 lej alatti nyugdíjat kap. A nyugdíjemelés mellett – amely jelen állás szerint nem éri el az inflációs értéket – további kiegészítő segítséget ígérnek. Az 1500 lej alatti…
Könyvek utaznak a buszokon is
A 20. század elején a városfejlesztési, népesedési és ipari fejlődés, valamint az oktatás fejlődésének következményeként, Marosvásárhelyen szükségessé vált egy közkönyvtár létesítése, amely kielégíti a tudásra és információra éhes olvasók szükségleteit. A helyi hatóságok új terve 1913-ban valósul meg, amikor átadják erre a célra a tekintélyes Kultúrpalotát. A mai Maros Megyei Könyvtár 1913. november 15-án nyitotta meg a kapuit, az évfordulót pedig hagyományosan megünneplik. Idén az évforduló apropóján ötnapos Könyvtári napokat hirdetett az intézmény. A Philobiblon…
Hiába várják egyesek a szociális kártyát, valószínűleg nem is jogosultak a támogatásra
{L1} A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy azzal a panasszal kereste meg szerkesztőségünket, hogy bár a nyugdíja alig haladja meg az 1300 lejt, mégis hiába várja a szociális kártyáját. A hölgy állította, nem ül tétlenül, érdeklődött a postánál, a városi nyugdíjpénztárnál, még egy szenátori irodába is bekopogtatott, de senki sem tudja megmondani neki, hogy miért nem kapta meg a várt kártyát. Kikérte az adóhatóságtól a szükséges dokumentumot is, amellyel bizonyítani tudja, hogy nincs egyéb jövedelme a nyugdíjon kívül.…
Házhoz megy a hatóság – egyéni tanácsadást kérhetnek a vállalkozások a fogyasztóvédelemtől
{L1} A hatóság tájékoztatása értelmében fogyasztóvédelmi háttérellenőrzések elvégzését kérhetik a gazdasági egységek, és ezáltal székhelyükön kaphatnak egyéni tájékoztatást a fogyasztóvédelmi ellenőröktől. Az új kezdeményezést kedden vezette be a hatóság. Ez lényegében nem egy ellenőrzés, hanem egy tanácsadás, amelyet a székhelyükön vehetnek igénybe a gazdasági egységek, amelyeknél kérésre tesznek látogatást a fogyasztóvédelmi ellenőrök – tudtuk meg Laurențiu Moldovantól, a fogyasztóvédelmi felügyelőség Hargita megyei kirendeltségének a vezetőjétől. Ha ők bejönnek hozzánk, mi az irodából nem tudhatjuk, nem tudjuk…
Hargita megyében a támogatások összértékének csak a töredékét kell visszavonni a gazdáktól
{L1} Folyamatban van a mezőgazdasági támogatások idei előlegeinek a kiutalása a gazdák számára, a jogosultak egy része azonban meg kell váljon a juttatás egy részétől, ugyanis a pénzek folyósításával párhuzamosan az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) visszaköveteli azokat az összegeket, amelyekhez – az ellenőrzések eredménye szerint – jogosulatlanul jutottak hozzá a gazdák. A központi APIA folyamatosan teszi közzé honlapján a jegyzőkönyveket, amelyek szerint számos megyében kell visszafizessék a támogatás egy részét az érintett…
Érzelmes búcsúzás és látványos akcióorgia lett az új Fekete Párduc-film, de ennél semmi több
A Marvel-vonatnak robognia kell, hiszen ez az a filmes univerzum, ami mozikban, és újabban streamingen is iszonyatos pénzeket termel. Mi sem beszédesebb annál, hogy a most bemutatott Black Panther: Wakanda Forever már a harmincadik Marvel-film, és sorozatfronton is ott tartanak, hogy a már megjelent és a készülő produkciók számbavételével már kezdjük elveszíteni a fonalat, hogy akkor most melyik történetfolyam hová kapcsolódik, illetve hogy mi minek is a leágazása. 2020. augusztus 28-án nagyon rossz hírt kapott…
Ha Székelypálfalva és Énlaka között közlekedne, nem várt útakadályokba ütközhet
Noha először külsős forrásokat szerettek volna bevonni, végül saját költségvetését felhasználva vágott bele Hargita Megye Tanácsa a 136B jelzésű megyei út Székelypálfalva és Énlaka közötti 8,1 kilométeres szakaszának újjáépítésébe. Az előzetesen 29 millió lej értékűre becsült projekt részeként két már leaszfaltozott útszakaszt kötnek össze a kivitelezők. Tavaly kezdődött el a munka az útszakaszon, amikor két, a talajmozgás okozta útleszakadást javítottak ki a felújítással megbízott cégek, ugyanakkor támfalakat és vízelvezetősáncokat építettek. Idén már az út kiszélesítése…
Szemétügy szemétkedéssel? – parázs vita a marosvásárhelyi tanácsülésen
Marosvásárhelyen több mint két hete nem viszik el rendszeresen a háztartási hulladékot, szeméthalmok vannak a lakótelepeken és a magánházak előtt is. Mivel pár napja rendszeresen esik az eső, szivárog és bűzlik a szemétlé, igazi fertőző gócpontok alakulnak ki a tömbháznegyedekben és nemcsak. A szolgáltatást november 5-től a kolozsvári székhelyű Brantner cég végzi, akivel az Ecolect közösségi fejlesztési társulás kötött szerződést. Az Ecolect felel ugyanis Maros megyében a hulladékgazdálkodásért, a most megkötött szerződés alapján a cég…