Egyéb kategória

Alig várja, hogy kimehessen a természetbe

Örömmel újságolta el lapunknak a lövétei András Ignác, hogy az elmúlt héten új elektromos kerekesszéket vásárolhatott, miután számos adomány érkezett a számlájára az esetét leíró cikkünk után. „Végre mehetek tekeregni, nem kell már a négy fal között üljek. Most tanulom, hogy miként kell használni az eszközt, de alig várom, hogy kimehessek a természetbe a kaszálókhoz, erdőkhöz, ahol egykor sokat dolgoztam” – fogalmazott. Csak kérdésünkre árulta el, hogy végül nem gyűlt össze ötvenezer lej, amiből egy neki…

Continue reading

Egyéb kategória

Izgalmas részleteket tárt fel Mikházán a nemzetközi régészcsapat

A Maros Megyei Múzeum munkatársai mellett kolozsvári egyetemisták, budapesti, leideni, berlini, kölni régészek és régészhallgatók dolgoznak Mikházán az egykori római castrum helyszínén, ahol egy újabb szelvényt nyitottak meg, a parancsnoki épület további, újabb szárnyát kezdték feltárni. Pánczél Szilamér régész-történész, a múzeum munkatársa a Székelyhonnak azt  mondta, eddig csupán légi és geofizikai adatokkal rendelkeztek az épületnek erről a szakaszáról, ám a hasonló parancsnoksági épületeket ismerve, illetve az eddig előkerült leletek alapján raktárhelyiségekre, ott pedig katonai felszerelésekre,…

Continue reading

Egyéb kategória

Érdemes otthon végezni gyorstesztet?

{L1} Több orvos is arra hívta fel a figyelmet az Adevărul napilap beszámolója szerint, hogy az otthon is elvégezhető antigéngyorstesztek sok esetben pontatlanok, gyakran adnak fals negatív eredményt. Ennek oka viszont nem feltétlenül a teszt minőségében keresendő, inkább annak pontatlan elvégzésében. Bízzuk szakemberre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője is úgy látja, hogy több kockázatot is rejt az otthoni tesztelés. Egyrészt sehol sem fogadják el, a hazai előírások szerint ugyanis csak az egészségügyi…

Continue reading

Egyéb kategória

Gödrözni Hargitafürdőn

{L1} Május elsején kezdődött el a szezon a Csíki Fürdők Kft. által működtetett hargitafürdői mofettákban. Both Irén – aki állandó mindenese a komplexumnak – elmondta, a tavalyi szezon vége némileg javított a látogatottságon, idén pedig hónaptól függetlenül állandósulni látszik a vendégek száma. „Júniusban lényeges többen voltak, mint tavaly. A napi látogatottság pedig változó és ingadozik” – tudatta, amely 25 és 50 fő közötti létszámot takar. Megjegyezte, a visszajáró és új vendégek mellett idén igazán sok kíváncsiskodó…

Continue reading

Egyéb kategória

Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelték Csíkszeredában

Először szerveztek ünnepséget az államalapítás évfordulója és az új kenyér ünnepe alkalmából pénteken Csíkszeredában. A központi ünnepség helyszíne a Vár tér volt, ahol a délutáni órákban a környékbeli pékségek kínálatából is válogathattak az érdeklődők. A rendhagyó eseményt a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes, Both Béla zenetanár és a Rákóczi kamaraegyüttes, valamint Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésznek előadása tette igazán ünnepélyessé. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a jelenlévőkhöz szólva úgy fogalmazott, augusztus 20-a a magyarság legősibb…

Continue reading

Egyéb kategória

Gyergyói irodát kérnek az egészségbiztosítótól, Udvarhely is profitálhat belőle

{L1} A gyergyószéki cégeket összefogó Arbor Vállalkozók Szövetségének elnöke, Barabás Csaba már bemutatkozásakor ismertette: egyik célja az, hogy minél több megyei, állami közintézmény Gyergyószentmiklóson is elérhető legyen, az emberek ne kelljen a megyeszékhelyre utazzanak az ügyeiket intézni. Ebből az első közel áll a megvalósuláshoz. Amint Barabás Csaba megkeresésünkre válaszolva elmondta, múlt héten Szabó Zsolt prefektussal tárgyaltak a témáról, és a kormányhivatal képviselőjét kérték fel, hogy közvetítse kérésüket az egészségbiztosítási pénztár (CAS) vezetőségének. A prefektus már…

Continue reading

Egyéb kategória

Új rendelkezés arról, hogy mi legyen a megmaradt iskolai tejjel, kiflivel

A tanügyminiszter elmondta, csütörtöki ülésén a kormány jóváhagyta a Meleg étel az iskolákban elnevezésű program folytatását lehetővé tevő sürgősségi rendeletet, amelynek idén 46,4 millió lejes költségvetése lesz. Emellett elfogadta a határozatot, amely összesen 501 millió lejt biztosít a különböző iskolai programokra, így például a hagyományos tej és kifli programra, illetve a friss gyümölcsöt és zöldséget biztosító programra, amelynek költségvetése 76 millió lej. A kormányhatározat egyik fontos újdonsága az, hogy az iskolákban el nem fogyott termékeket…

Continue reading

Egyéb kategória

Egyre sürgetőbb a közvilágítási rendszerek korszerűsítése

Az évtizedekkel ezelőtt általánosan használt nátrium- és higanygőzös, inkább fénylő mint világító utcai lámpák korszaka fokozatosan feledésbe merül, a települések és az utcák jelentős részén éjszaka kis fogyasztású, jóval nagyobb fényerejű LED-es égők (Light Emitting Diode = fényt kibocsátó dióda) biztosítanak jobb látási viszonyokat a korábbi sárgás színű homály helyett. Azt mindenki tudja, hogy a jobb fényerő mellett az új technológia jelentős energiahatékonyságot, és alacsonyabb kiadásokat jelent az önkormányzatok számára. Az viszont nem annyira ismert,…

Continue reading

Egyéb kategória

Halogatott vízszámlák: végrehajtás lesz a válasz az elmaradásra?

Nemcsak az elektromos energiára és a földgázra, hanem az ivóvíz- és csatornaszolgáltatásra, valamint a hulladékszállításra is érvényes volt a tavaly tavasszal bevezetett tiltás, hogy a veszélyhelyzetben nem lehet felfüggeszteni a szolgáltatást a nemfizetőknél – mondta el a szerdai sajtótájékoztatón Kozsokár Attila, a Kovászna Megyei Közüzemek igazgatója. A négy háromszéki városban és tizennégy községben szolgáltató vállalatnál a járvány időszakában hét százalékkal emelkedett meg a késve fizetők aránya, miközben azelőtt is jelentősek voltak a kinnlevőségek. Emiatt hatalmas összeget…

Continue reading