Egyéb kategória

Esti támadás: úgy tűnik, csak ellökte a medve, de az áldozat így is fejsérülést szenvedett

A Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője portáluknak elmondta, a sérültet először a szépvízi Kishavas panzióba szállították, és onnan vitték át a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályára. „Az áldozat enyhe fejsérülést szenvedett. Van a fején egy seb, ami nem veszélyes, de sebészeti beavatkozást igényel. Úgy látszik, hogy a medve nem megverte, hanem elütötte, az áldozat pedig az esés következtében sérült meg, attól ütődött be a feje” – nyilatkozta Péter Szilárd.

Continue reading

Egyéb kategória

Egyiptom lesz a központi témája a Római fesztiválnak idén

Az augusztus első szombatjára eső rendezvény sajtótájékoztató beharangozóján Ötvös Koppány, a Maros Megyei Múzeum igazgatója beszélt arról, hogy a fesztivál eredeti célja megismertetni a mikházi római kutatások eredményét, illetve a 2000 évvel ezelőtti kultúrát, életmódot. Idén a római kori Egyiptom a fesztivál központi témája, ugyanis, a ’80-as években Mikházán találtak egy kis egyiptomi szobrocskát, amelyet be is mutatnak ez alkalomból, és köréje olyan előadásokat, bemutatókat szerveznek, amelyek a római birodalom és Egyiptom kapcsolatát taglalják –…

Continue reading

Egyéb kategória

Ismét folyamatosan végeznek műtéteket a székelyföldi kórházakban

A koronavírus-járvány miatt tavaly és idén tavasszal számos műtétet kellett elhalasztani, a kórházak telítődése miatt a nem sürgős sebészeti beavatkozásokat későbbi időpontra időzítették. Mára a járványhelyzet enyhülésének köszönhetően rendeződött a helyzet, a krónikus betegek műtétjeit az előjegyzések függvényében végzik, a várakozási idő pedig nagyban függ az intézményektől és a panasz jellegétől. A székelyföldi kórházakban egy hét és két hónap közötti a várakozási idő. 18 százalékos csökkenés A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban a pandémiás évben, 2020-ban…

Continue reading

Egyéb kategória

Végleges tanári állás csak hetes osztályzat felett, de a jelentkezők fele ezt nem érte el

Országos szinten a tanári versenyvizsgán részt vevők 44,47 százaléka ért el hetesnél nagyobb osztályzatot. Maros megyében a tanári állásokra kiírt versenyvizsgán az összesen 1112 regisztrált jelentkezőből végül 939-en vettek részt. A jelenlegi évfolyamon végzett jelentkezők 44,85 százaléka hetes feletti jegyet szerzett a július közepén megszervezett vizsgán, amelyen azon jelentkezők vettek részt, akik végleges vagy helyettesítő állásra pályáznak az egyetem előtti oktatásban. Az előző évfolyamokon végzett jelentkezőkkel együtt 44,43 százalékuk ért el hetes feletti osztályzatot, azaz…

Continue reading

Egyéb kategória

Húszhektáros terület vitatott tulajdonjoga állhat a fejlesztés útjába

Marosvásárhelyen a nagy kórház és a marosszentgyörgyi temető között, a kórház körül egy húszhektáros, többnyire üres terület van, amely nincs telekkönyvezve. 2012-ben az akkori kormány a megyei tanácsnak adta a területet, de ezt a döntést megtámadta a város, azt állítva, hogy a telek mindig a város adminisztrálásában volt. A bíróság kimondta, hogy a kormányhatározat, amellyel a megyei tanácsnak adták a telket, nem volt törvényes, de nem hozott döntést a terület tulajdonjogát illetően. 2019-ben a megyei…

Continue reading

Egyéb kategória

Kamionnal ütközött egy személyautó, a sofőrnek esélye sem volt a túlélésre

A Maros megyei tűzoltóságot és a rohammentő-szolgálatot riasztották ahhoz a közúti autóbalesethez, amely hétfőn kora este történt: Lukailencfalva és Nyárádkarácson között egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Az ütközés következtében a személyautó sofőrje az összeroncsolódott járműbe szorult, a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, az életét azonban már nem lehetett megmenteni – tájékoztatott Dan Petru Daniel, a Maros megyei tűzoltóság szóvivője. Egy székelyhodosi, 21 éves nő vesztette életét a baleset következtében – tájékoztatott utólag Aurica Sabău, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője,…

Continue reading

Egyéb kategória

Hogyan előzhetők meg a gázpalackrobbanás okozta tragédiák?

{L1} Az elmúlt évek mindegyikében történtek szerencsétlenségek felrobbant gázpalackok miatt Hargita megyében, olyanra viszont eddig nem volt példa, hogy szinte rögtön egymás után két ilyen eset is bekövetkezzen. Július negyedikén egy parajdi hétvégi házban robbant be a felgyülemlett gáz. A faépület romba dőlt, a benne tartózkodó 43 éves nő testfelülete harminc, míg kilencéves gyermeke testfelülete ötven százalékán szenvedett égési sérüléseket. Július 19-én aztán egy lóvészi házban ütött ki tűz egy gázpalack felrobbanását követően. A szerencsétlenség…

Continue reading

Egyéb kategória

Újra betölthetik rendeltetésüket a diáktáborok, már ahol korábban felújították ezeket

Tavaly tavasszal az ifjúsági és sportminisztérium alárendeltségébe tartozó iskola táborhelyeket karanténközpontokká alakították, és ott szállásolták el azokat a személyeket, akik külföldről érkeztek haza és karanténkötelesek voltak. Emiatt tavaly a diákok nem használhatták a közkedvelt iskolai táborokat, amelyek általában elfogadható áron kínáltak szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Szovátán várják a diákokat Mint a Maros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság ideiglenes vezetőjétől, Siklódi Józseftől megtudtuk, a múlt héten, egy megjelent kormányrendelet alapján újra rendeltetésüknek megfelelően működhetnek a táborok. A megyei…

Continue reading

Egyéb kategória

Zeneileg és látványban is magasra tette a lécet a Follow The Flow

Remek hangulatot teremtett a Follow The Flow szombat este Csíkszentsimonban, a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra által szervezett Tiltott Fesztiválon. A 2016-ban alakult együttes fellépésére számos székelyföldi rajongó volt kíváncsi, illetve több magyarországi híresség is jelen volt, többek között a Mi kis falunk című sorozatban Dórit alakító Ripli Zsuzsanna és a VV Béciként megismert, azóta Young G művésznevet használó rapper, Rácz Béla is. A koncertre legnagyobb számban a fiatalok látogattak el, akik végigtombolták a fellépést, folyamatosan…

Continue reading

Egyéb kategória

Rákaptak a pityókára a szarvasok, az életükbe kerülhet

A gyergyószárhegyi Bartalis László és családja évtizedek óta burgonyatermesztéssel foglalkozik, több területen is gazdálkodnak. Elmondása szerint a hektárhozam jobb években 25 tonna burgonya fölött van, gyengébb esztendőkben pedig 20 tonna alatt. Ebbe születtem bele, és 1990-ben visszakaptuk a családi birtokot is, pityókatermesztésből próbálunk megélni – részletezte Bartalis, aki a fiaival együtt mutatta meg az egyik parcellájukat. Tevékenységüket megnehezítette az elmúlt évben, hogy rendkívül alacsony áron lehetett értékesíteni a megtermesztett pityókát, szerinte ha nem hoznának az…

Continue reading