Egyéb kategória

Új vezetői vannak a gyergyószentmiklósi kórháznak – ideiglenes kinevezéssel

Ferenczy István korábbi kórházmenedzser nyugdíjba vonult és a jogszabályoknak megfelelően a gyergyószentmiklósi önkormányzat ideiglenesen új vezetőséget bízott meg a kórház irányítására. Bíró Levente tölti be a menedzseri tisztséget, orvosigazgatói feladatot pedig Andrei Pretorian látja el. A megbízatásuk ideiglenes, 3 hónapra szól, majd pedig versenyvizsgát kell kiírni vezetői állásra.  Letisztult feladatok Bíró Levente 2018-ban kezdett dolgozni Gyergyószentmiklóson tüdőgyógyász szakorvosként. Első számú feladatának azt tartja, hogy a korábban elindult fejlesztések zökkenőmentesen folytatódjanak. Két jelentős beruházás zajlik jelenleg:…

Continue reading

Egyéb kategória

A gyakorlat azt mutatja, orvostól és kórháztól is függ az emberséges szülés járvány idején

A baba érkezését nem lehet elhalasztani még a koronavírus teremtette körülmények miatt sem, az érvényben lévő protokoll viszont szorongást vált ki sok kismamából. Eszerint ha egy igazolt fertőzött kismama ad életet egy gyereknek, elkülönítik tőle a babát, amíg két negatív teszteredménye lesz. Azt ajánlják, a frissen szült édesanya fejje ki a tejét, amelyet veszélyes hulladékként elöntenek a kórházban. A hazai protokoll szerint a romániai szülészetek infrastrukturális helyzete miatt a pozitív kismamát el kell különíteni a…

Continue reading

Egyéb kategória

Hétfőn kezdődik a fülszámozott állatok összeírása Gyergyószentmiklóson

Elkezdik Gyergyószentmiklóson a fülszámozott állatok, szarvasmarha, juh, kecske, sertésállomány összeírását hétfőtől. A leltározás során a körzeti állatorvosi rendelő munkatársai házról házra járnak, és felmérik, megvan-e az adott állat vagy időközben eladták, illetve az egészségi állapotukat is ellenőrzik. „Megkérjük azokat a gazdákat, akik eladták az állatot, hogy a héten vagy jövő hét első napjaiban jelentkezzenek, hogy a nyilvántartásból vegyük ki. Mert ha az összeíráskor fülszámozzuk az állatot, akkor az egész állomány esetében karantént rendelünk el, vagyis…

Continue reading

Egyéb kategória

A nagyobb vállalkozók irányába is nyitott az SZMVSZ

A felmerült igényeknek eleget téve ezentúl a nagyobb vállalatokat is befogad tagjai közé a szövetség – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Jakab Áron Csaba, a szervezet elnöke. Mint mondta, ezt érvénybe léptetve nem csak alapító okiratukat változtatták meg, de ezentúl Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségeként (SZMVSZ) lesz ismert a szervezet. Ambrus Sándor, a szövetség alelnöke hangsúlyozta, fontos tudni, hogy a nyitásuk nem valaki, vagy valami ellen szól, hanem egy kiegészítést eszközöltek a szervezetükön, újabb feladatköröket felvállalva. A…

Continue reading

Egyéb kategória

Százhúsz fölött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma Maros megyében

Jelenleg 224 személyt kezelnek a Maros megyei kórházakban koronavírussal. Eddig 817 személy meggyógyult, 560 beteg 10 napos kórházi tartózkodás után hagyta el a kórházat, 186 pedig saját kérésre távozott. Jelenleg kórházban 75-ön várják a teszteredményeiket. Eddig Maros megyében 150 személy veszítette életét a koronavírussal összefüggő okok miatt. Az utóbbi 14 napban a fertőzéses esetek száma meghaladta az 1,5-öt ezer főre Marosvásárhelyen, Nyárádtőn, Marosszentkirályon, Mezőbándon, Balán, Maroskeresztúron, Mezőrücsön, Jedden, Kutyfalván, Marosludason, Vajdaszentiványban, Radnóton, Kozmatelkén, Marosmagyarón, Oláhkocsárdon, Tekeújfaluban,…

Continue reading

Egyéb kategória

Zajos a vegyipari kombinát, de a gépkocsik is azok

A vegyipari kombinát egy szebeni szakcéggel végeztette el a zajtanulmányt, amelynek során mérték a több hektáros területen fekvő gyártelep által kibocsátott zajt, de gyár főkapuja előtt, a Dózsa György utca és a Maroskeresztúr közötti E60-as út járműforgalma, valamint a környékbeli más gazdasági egységek által keltett zajt is. Két zajforrást kell eltompítsanak Mint a kombinát sajtószóvivője, Ovidiu Maior elmondta, az eredmények kimutatták, hogy Maroskeresztúr környékén a háttérzajhoz nagymértékben hozzájárul a közlekedés. A jelentés szerint a nappali…

Continue reading

Egyéb kategória

Amit a Szent Miklós Napokról eddig tudni lehet

Az biztos, hogy a 2020-as Szent Miklós Napokon nem lesznek nagyobb létszámú közönséget vonzó rendezvények, szabadtéri koncertek és hasonlók – közölte ezt a várható információt Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője. A városnapokról azonban nem akarnak teljesen lemondani, és úgy készülnek, hogy sor kerül rá, noha teljesen más formában, mint ahogyan az elmúlt években megszokottá vált. A városünnep ezúttal is a Szent Miklós-napi búcsúhoz kötődik, e köré szervezik a kulturális és más jellegű programokat.…

Continue reading

Egyéb kategória

Rekord: közel 100 új esetet igazoltak egyetlen nap alatt Hargita megyében

Újabb robbanásszerű esetszám-növekedést követően 94 új koronavírus-fertőzést igazoltak kedden Hargita megyében, ezzel 1478-ra nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett két újabb haláleset is történt a megyében, így a járvány kezdete óta már 58 beteg elhalálozása hozható összefüggésbe a koronavírussal. Gyógyultnak 66 személyt nyilvánítottak az elmúlt 24 órában, ezáltal 950-re emelkedett a fertőzést eddig legyőzők száma. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban…

Continue reading

Egyéb kategória

Ismét háromezer fölötti az új esetek száma, Székelyföldön nagyon sok új eset van

Koronavírus-helyzet október 13-án Székelyföld Románia Hargita 1478 Országos 160 461 Kovászna 1517 Elhunyt 5535 Maros 2612 Gyógyult 120 515 Ismét beindult a hétköznapokra jellemző, fokozott tesztelés, így az újonnan fertőzöttek száma is megugrott a hétvégi számokhoz képest. A járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma az újonnan azonosított 3109 fertőzöttel már 160 461-nél tart. Ugyanakkor az ország területén eddig 5535 elhalálozást jegyeztek, 68-al többet, mint egy nappal korábban – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Ezt…

Continue reading

Egyéb kategória

Mi a teendő, ha gyerek a kontaktszemély?

Az Országos Egészségügyi Intézet (INSP) a COVID-19-cel kapcsolatos esetmeghatározásai szerint direkt kontaktnak minősül a koronavírusos beteggel egy háztartásban élő személy, valamint az az illető, aki közvetlen fizikai kapcsolatban állt egy koronavírusos személlyel, illetve az, aki közvetlenül érintkezett egy fertőzött váladékaival – például köhögés révén, vagy kesztyű nélkül megérintette a zsebkendőjét. Direkt kontakt továbbá az a személy, aki 15 percnél hosszabb ideig két méternél kisebb távolságra tartózkodott egy fertőzöttől. Felnőttel együtt különül el a gyerek Egyre több…

Continue reading