Egyéb kategória

Megmenteni már lehetetlen, de újraépíteni még lehetséges a szentegyházi vashámort

Áfamentesen mintegy 150 ezer lejért vásárolta meg 2022-ben egy vállalkozótól az egykori vashámor omladozó épületét a szentegyházi önkormányzat, hiszen az volt a céljuk, hogy helyreállítsák azt. Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere a Székelyhonnak elmondta, nagyjából két éve dolgoznak azon, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. Munkájuk során a bürokrácia okozta a legnagyobb gondot, hiszen a vízimalom visszaállítása érdekében egyebek mellett a helyi önkormányzat ügykezelésébe kell helyezni a Kis-Homoród patak medrét, illetve vízkivételi jogot kell vásárolni. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja,…

Continue reading

Egyéb kategória

Elfogadták a tervezetet, amely börtönnel bünteti a drogos sofőröket

A jogszabályjavaslat elfogadását 85 szenátor támogatta, hárman ellenezték, 30-an tartózkodtak. A tervezetet január 30-án nyújtotta be a parlamentbe képviselők és szenátorok egy csoportja, köztük Alina Gorghiu, Robert Cazanciuc, Cristian Niculescu Țâgârlaș és Daniel Fenechiu. E szerint bűncselekményt követ el az a sofőr, akinek a vérében pszichoaktív szert mutatnak ki. A felsőház jogi bizottsága hétfőn módosításokkal fogadta el a tervezetet, amelyen délután a plénum már nem változtatott. A jogszabályjavaslat szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel és…

Continue reading

Egyéb kategória

Jézus szenvedéstörténetének bemutatása: útravaló a nagyhétre

Míg tavaly havas esőben és erős szélben adták elő Jézus szenvedéstörténetét Marosvásárhelyen, idén gyönyörű napsütés fogadta a nyári színházhoz érkezőket vasárnap délután. A nyolcszáz szék nagy része gyorsan betelt, voltak, akik állva nézték végig a történetet. A Passiót már tizenegy éve adják elő a Keresztelő Szent János-plébániához tartozó fiatalok, egyetemisták, lelkiségi csoportok képviselői, de csatlakoznak más felekezetűek is. Az önkéntesek több mint két hónapot készültek arra, hogy előadják Jézus szenvedéstörténetét. Az előadás előtt már a…

Continue reading

Egyéb kategória

Kerékpárost sodort el egy autó Csíkszeredában

A baleset vasárnap délután fél hat körül történt. Maria Plumbu, a Hargita megyei rendőrség szóvivője a Székelyhon kérdésére elmondta, a vizsgálatok alapján egy 60 éves nő gépkocsijával irányt változtatott, eközben sodorta el a szabályosan bicikliző férfit. A kerékpáros a baleset következtében megsérült, a mentők kórházba szállították. Az érintetteket alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, az eredmény mindkét esetben negatív volt. A hatóságok folytatják a nyomozást a baleset pontos okainak feltárása érdekében.

Continue reading

Egyéb kategória

Az iszlám sokszínűsége Európában: a háború vagy béke vallása?

A világon 1,7 milliárd, Európában 25 millió muszlim él, éppen ezért az iszlám vallás megismerése, megértése az európai ember számára is egyre fontosabbá válik. Sayfo Omar Ádám előadásában objektíven, ugyanakkor tabuk nélkül beszélt a vallásról, a körülötte keringő félelmekről és valóságról. Az iszlám keletkezése Az iszlám vallás a 7. században, az Arab-félszigeten, Mekkában született. Mohamed az iszlám tanait a kezdetekben a szegény sorsú emberek, rabszolgák körében kezdte terjeszteni. A vagyonosok nyomására Mekkát rövidesen el kellett…

Continue reading

Egyéb kategória

Tudás és művészet tartja elevenen Kőrösi Csoma Sándor emlékét

A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola idén először új otthonában, a tavaly felavatott kovásznai Csoma Emlékközpontban tartotta meg a több évtizedes hagyománnyal rendelkező tudományos konferenciát. A rendezvénysorozat április 8-án startolt el az Udvarhely Táncműhely Ritka magyar című táncszínházi előadásával, majd csütörtökön tartották a tudományos konferencia megnyitóját, amelyen nagy kutatónk munkásságához és emlékéhez kapcsolódó, illetve a magyarság eredetével, történelmével kapcsolatos előadások hangoztak el. Gazda József, az egyesület alapítója visszatekintett arra a hosszú és küzdelmes…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem ért be az iskolába, eltűnését jelentették a rendőrségen

Április 11-én jelentették a sepsiszentgyörgyi rendőrségen, hogy eltűnt a 16 éves Koncz Anita Alexa. Az 55 kilogrammos, 1,59 cm magas lány reggel elindult a Gödri Ferenc Általános Iskolába, de oda már nem ért be és az elhelyezési központba sem tért vissza. Fekete színű téli kabátot viselt, szabadidőnadrágot és fehér színű cipőt. A barna hajú és zöld szemű lánynak nincsenek egészségügyi gondjai, gyógyszeres kezelésre sincs szüksége. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy segítsen megtalálni a…

Continue reading

Egyéb kategória

Szokatlan jelenségre figyeltek fel a bálványosi Csiszárfürdőn

A borvízmedencék közül néhány korábban is változtatta a színét, például a Csokoládés és a Timsós medencék esetében időről időre megfigyelhetők voltak kisebb árnyalatbeli eltérések. A Hammas (Hamvas) vizénél azonban eddig megmaradt a jellegzetes szürkés szín. Taierling Péter, a Csiszárfürdő egyik tulajdonosa kérdésünkre elmondta: március végén figyeltek fel rá, hogy a víz besötétült, és azóta sem változott. A történteket néhány napja a közösségi médiában is megosztották, ekkor kezdődtek el a találgatások is, mi állhat a változás…

Continue reading

Egyéb kategória

Pénteken kezdődik a tömeges leépítés a konfekcióiparban Székelyudvarhelyen

Tömeges elbocsátásokra vonatkozó előzetes bejelentési kötelezettségnek eleget téve masszív leépítési kényszerről értesítette a megyei munkaerő-elhelyező ügynökséget egy székelyudvarhelyi, férfiöltönyök készítésére szakosodott vállalat – minderről még a múlt hónapban adtunk hírt. A cég gondjai azóta nem oldódtak meg, azaz nem tudja elkerülni a tömeges leépítést, ami pénteken el is kezdődik” – tudtuk meg Jánó Edittől, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség osztályvezetőjétől. „Április folyamán több mint valószínű, hogy a textilipari cégtől körülbelül 170 személy kerül…

Continue reading

Egyéb kategória

Perelni készül Elena Lasconi az elnökjelöltsége mögül kihátráló párttársait

Bejegyzésében úgy vélekedett: az USR országos elnökségének az a szerdai döntése, hogy nem támogatják őt az elnökválasztáson, „egy pártformalizmus mögé bújtatott politikai kivégzés”. A jelöltségem kongresszusi megerősítése után egy USR-s bagázs megpróbált engem eltávolítani a választási folyamat közepén (…). Ennek nincs sem legitimitása, sem jogalapja. VISSZAÉLÉS, erről van szó” – írta bejegyzésében Lasconi. Közlése szerint az USR politikai bizottságának csütörtöki ülésén el fogja mondani, hogy „egy maroknyi ember nem kobozhatja el” a pártot. Az USR…

Continue reading