Egyéb kategória

Magasra csaptak a lángok, több tűzfészek is kialakult

Elharapódzó tarlótűzhöz vonult ki a marosvásárhelyi tűzoltóság négy tűzoltóautóval és egy bevetési járművel szombaton este hét óra előtt nem sokkal Jedd községbe. Mint a Maros megyei tűzoltóság közölte, több tűzfészket kellett felszámolniuk. A fotókon is látszik, hogy milyen magasra csaptak a lángok, és csak másfél óra után tudták megfékezni a tüzet. Négy hektárnyi száraz növényzet égett el. A hasonló tüzek megelőzése érdekében a tűzoltóság azt javasolja, hogy kerüljük a nyílt láng használatát mezőgazdasági területek, erdők…

Continue reading

Egyéb kategória

Kossuth-díjat kapott Nemes Levente, a Tamási Áron Színház korábbi igazgatója

Nemes Levente így Farkas Árpád író, költő, műfordító után a második háromszéki Kossuth-díjas művész – áll a Tamási Áron Színház közleményében. „Természetesen örülök a díjnak, de az örömön túl bonyolult érzések kavarognak bennem, rengeteg húrt megpenget a lelkemben ez az elismerés. Amikor értesítettek a döntésről, Székely János Dózsa című poémája jutott eszembe, (…) amely életem során oly sokszor segített eligazodni a nehéz helyzetekben. Most valahogy úgy érzem magam, mint Dózsa, amikor próbálja megérteni, hogy miért…

Continue reading

Egyéb kategória

Crin Antonescu: Románia sokkal szegényebb lenne a magyar közösség nélkül

Crin Antonescu az 1848-49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulója alkalmából üzenetet küldött a magyar közösségnek. „Március 15. nem csupán az Önök ünnepe – ez a szabadság, a méltóság és a bátorság napja is, amikor kiállnak identitásuk védelméért. Ezen a napon tisztelettel emlékezünk nemcsak Kossuth Lajosra, Petőfi Sándorra és a szabadságharc hőseire, hanem Nicolae Bălcescura is, aki egy európai Romániáról álmodott” – írta Antonescu. A politikus szerint a közös értékek, mint a szabadság, méltóság és igazság…

Continue reading

Egyéb kategória

A kulturális autonómiát támogatja, a területit nem – Székelyföldre látogatott Crin Antonescu államfőjelölt

Sepsiszentgyörgyre utazott Crin Antonescu két nappal azután, hogy a Központi Választási Iroda jóváhagyta az elnökjelöltségét. A jelölt a Székely Nemzeti Múzeumba és a Diószegi Pékségbe is ellátogatott. A többségről és a kisebbségről A többség és kisebbség közötti kapcsolat milyenségét mindig a többség határozza meg – ebben hisz Tamás Sándor, RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, és ezt a gondolatot osztja a kormánykoalíció jelöltje is. Úgy véli, ennek a kapcsolatnak a megértése a demokrácia egyik titka. Több…

Continue reading

Egyéb kategória

Végigsöpört a vihar Maros megyén

A megyei tűzoltók Marosvásárhelyen, illetve Szabéd és Mezőrücs között kellett a kidőlt fákat eltakarítsák csütörtökön délután. A közleményük szerint Marosvásárhelyen a Brassói utcában okozott kárt a viharos szél, kidöntve egy fát. A közösségi oldalakon közzétett kis videók szerint az erős szél miatt vakolatdarabok zuhantak le a közpénzügyi igazgatósággal szemben levő postaépületről és ott egy reklámállvány is megrongálódott. Szabéd és Mezőrücs között több fát csavart ki a szél, ezekhez elsőként a mezőrücsi tűzoltók mentek ki. A…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem a bronzkorban élünk, el kellene felejteni a tarlótüzes „földtisztítást”

Ebben az évben már jóval több tarlótűzhöz hívták ki a Maros megyei tűzoltókat, mint az elmúlt év első három hónapjában. Handrea Călin tűztoltóparancsnok, a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség vezetője érdeklődésünkre rámutatott, a száraz tavaszi időjárásnak mindig ez a hozadéka, mert a népi köztudatban erősen él ez a fajta „földtisztító” módszer. A legtöbben nem mérik fel a tarlótüzek következményeit: néha nemcsak az épített környezetet és a természetet pusztítják, de emberéleteket is követeltek már. Bírságot nehéz kiszabni,…

Continue reading

Egyéb kategória

Ha egy üzlet beindul: újabb gyergyószentmiklósi tömbházak újulnak meg

Az áprilisban kezdődő munkálatok részeként három épület – a Virág negyed 19-es, a Kórház utca A- és a Forradalom negyed IPEG-tömbháza – újul meg. Amint Arról Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester hírt adott, a napokban a városháza illetékes munkatársai egyeztettek a kivitelező céggel. Mint megtudtuk, a munkálatok megkezdése előtt a városvezetés kérése az, hogy a kivitelezők előre közöljék a polgármesteri hivatallal a munkafázisok ütemezését. Ennek célja, hogy az érintett lakókat időben tájékoztathassák a fejlesztések részleteiről. A…

Continue reading

Egyéb kategória

Călin Georgescu a támogatóinak: nektek kell megválasztanotok, milyen jövőt szeretnétek

„Kedveseim, nektek kell megválasztanotok, milyen jövőt szeretnétek, és remélem, hogy mostantól teljes lélekből teszitek ezt meg. Számomra megtiszteltetés volt teljes lényemmel szolgálni titeket. Mi vagyunk a nép! Mi vagyunk Románia! Köszönöm” – olvasható Georgescu Facebook-bejegyzésében, amelyet az Agerpres szemlézett. Az alkotmánybíróság hivatalosan is bejelentette, hogy keddi ülésén egyöntetűen Călin Georgescu fellebbezésének elutasításáról döntött, fenntartva a Központi Választási Iroda (BEC) határozatát, amellyel kizárták a jelöltet a májusi elnökválasztásról. Beadványában Georgescu egyfelől azt kifogásolta, hogy a BEC…

Continue reading

Egyéb kategória

Egészségügyi vészhelyzet miatt volt szükség a tűzoltók segítségére Csíkszeredában

Egy lakásajtó kinyitásához hívta kedden este a 112-es egységes segélyhívószámot egy nő Csíkszeredában, miután nem tudott bemenni a lakásába, és az otthon tartózkodó férje sem reagált a hívásaira feltehetően egészségügyi problémák miatt. Az ajtó kinyitását követően a tűzoltóság elsősegélynyújtó egysége az öntudatánál lévő férfit a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályára szállította – válaszolta érdeklődésünkre a Alina Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság sajtószóvivője. Az eset a Dedeman barkácsáruház közelében történt a Civil Csíkszereda Facebook-csoportban jelezték, hogy rohammentő,…

Continue reading