Egyéb kategória

Nem minden nyertes projekt valósult meg a részvételi költségvetésből

Csíkszeredában 2022-ben hirdette meg először a városvezetés a részvételi költségvetést, amelynek az volt a célja, hogy a lakossági projekt-ötleteket megvalósíthassák belőle. Megkérdeztük a városházát, hogy a három alkalommal meghirdetett program során végül mennyi nyertes projekt valósulhatott meg, és mi a helyzet az elmaradt fejlesztésekkel. A részvételi költségvetést alkalmazó számos más önkormányzathoz hasonlóan mi is szembesülünk azzal a problémával, hogy az engedélyköteles, szakhatósági jóváhagyásokat megkövetelő projekteknél az ügyintézés miatt jelentős csúszások keletkeznek” – mutattak rá a…

Continue reading

Egyéb kategória

Telt ház van a hajléktalanszállókon, de senkit nem hagynak az utcán

Összesen tizenegy férőhellyel rendelkezik a székelyudvarhelyi hajéktalanszálló, amelyet a Híd az Égen Egyesület működtet a város tulajdonában álló, Nicolae Bălcescu utcai épületben. Mivel csak kevés számú rászorulót tudnak fogadni, folyamatos telt ház a jellemző – fejtette ki érdkelődésünkre Farkas Réka, a központ vezetője. Mint mondta, igény lenne több helyre is, tapasztalataik szerint akik felkeresik őket, azok visszatérők, mondhatni állandó lakók, és amint megüresedik egy hely, gyorsan kerül újabb rászoruló, aki igénybe tudja venni a szálláshelyet.…

Continue reading

Egyéb kategória

Török és lengyel kamion ütközött, mindkét sofőr életét vesztette

A Krassó-Szörény megyei rendőrség tájékoztatása szerint a katasztrófavédelmi és rendfenntartó erők több csapata is kivonult a helyszínre, ahol az egyik kamiont oldalára dőlten találták. Mindkét sofőr beszorult a roncsok közé, és sajnos mindketten meghaltak” — közölte a rendőrségre hivatkozva az Agerpres. Az egyik kamion Törökországban, a másik Lengyelországban van bejegyezve – áll még a hatósági tájékoztatásban. Az első vizsgálatok szerint a baleset valószínűsíthető oka az útviszonyokat figyelmen kívül hagyó gyorshajtás egy jobbra ívelő kanyarban.

Continue reading

Egyéb kategória

Orbán Viktor: újra naggyá akarjuk tenni Európát

A magyar kormányfő az Európai Bizottság elnökével és Európai Tanács elnökével közösen tartott tájékoztató kezdetén Ursula von der Leyenhez és Charles Michelhez hasonlóan Magyarország nevében elítélte az Amszterdamban történt „antiszemita zavargásokat”. Mint ismert, a holland fővárosban csütörtök éjjel izraeli labdarúgó-szurkolókat támadtak meg és bántalmaztak. A zavargások a holland Ajax és az izraeli Maccabi Tel-Aviv futballcsapat között, az Európa-ligában játszott meccset követően alakultak ki. Holland sajtóbeszámolók szerint az izraeli csapat több száz szurkolóját bekerítették főként palesztinpárti…

Continue reading

Egyéb kategória

Román nyelv tanítása az óvodában: teljes fizikai lényükkel válaszolnak az óvónő utasításaira

Egyes fokozati pedagógusi vizsgájára dolgozta ki a témát, és annyira jól sikerült, hogy könyv formájában is megjelentette vezetőtanára javaslatára. Sütő Edith marosvásárhelyi óvodapedagógust már régóta foglalkoztatja a magyar óvodások románnyelv-oktatásának témája, és úgy érezte, ha már dolgozatot kell írnia, akkor olyat írjon, ami előbbre viszi őt, és esetleg másokat is motivál vele. Erdélyi magyarként kiemelkedően jó a románnyelv-tudása, hiszen egy zömében románok lakta Maros menti faluban nőtt fel. Így magától jött a témaötlet: a román…

Continue reading

Egyéb kategória

EPC-csúcs – Orbán Viktor: meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet újra béke Európában

„Hogyan lehet újra béke Európában? Hogyan vállalhat Európa a jövőben nagyobb felelősséget saját biztonságáért és békéjéért? Hogyan tud Európa sikeresebben fellépni az érdekeiért? Hogyan maradhat Európa érdemi szereplője a saját sorsát eldöntő tárgyalásoknak és folyamatoknak” – sorolta Orbán az MTI beszámolója szerint. Hozzátette: különös aktualitást ad ezeknek a kérdéseknek a most történt amerikai elnökválasztás. Transzatlanti kapcsolataink jövője megkerülhetetlen eleme az európai biztonsági architektúrának – hangsúlyozta. A válaszok, amelyeket most fogunk adni, évtizedekre meghatározhatják Európa jövőjét…

Continue reading

Egyéb kategória

Airsoft fegyverrel fenyegette meg a parkolóhelyét elfoglaló személyt egy férfi

A tájékoztatás szerint a férfi szóbeli konfliktusba keveredett egy másik személlyel, aki elfoglalta helyét a parkolóban; ekkor rántotta elő az airsoft pisztolyt. A rendőrség leszögezi, hogy a férfi csak megfélemlítés céljából mutatta meg a fegyvert, de nem fogta rá azt a másik személyre. A gyanúsított az airsoft pisztolyt átadta a rendőrségnek két gázpatronnal együtt. Az ügyben kivizsgálás indult a részletek felderítésére.

Continue reading