Egyéb kategória

Az autósok rémálma, ami egy ideig még eltart

A II. Rákóczi Ferenc utca teljes felújítása – amelyre az Európai Unió programjában pályázva nyert támogatást Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – tavaly őszi megkezdése óta rendszerint viták tárgyát képezi a közösségi médiában, hiszen naponta alakulnak ki torlódások, forgalmi dugók Székelyudvarhely Székelykeresztúr felőli kijáratánál. Többen a városvezetést hibáztatják a kialakult helyzetért, hiszen a várakozás miatt elkésnek munkahelyükről vagy éppen megbeszélt találkozóikról. Mások viszont úgy vélekednek, hogy nincs mit tenni, ezzel jár a korszerűsítés, ezt most el kell viselni. Az is tény, hogy

rendszerint a reggeli, illetve a délutáni órákban alakulnak ki nagyobb kocsisorok a helyszínen, máskor, ha lassabban is, de lehet közlekedni.

A többnyire kedvező időjárásnak köszönhetően csak két hét szünetet tartott (a jelentős lehűlések miatt) a tavalyi kezdés óta a kivitelezéssel megbízott konzorcium, azon kívül folyamatosan dolgoztak, hogy mielőbb befejezzék az utca felújítását – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivőjétől.

Mostanra földbe helyezték az esővíz-elvezető csatornák egy részét, ugyanakkor a járda kialakítása is zajlik, amit a projektben szereplő bicikliút megépítése fog követni. Természetesen, még további esővíz-elvezető csatornákat is kell elhelyezzenek, de ennek nagyja már befejeződött. A helyszínen jelenleg is dolgoznak, a forgalom pedig irányított a szakaszon.

A szóvivő közölte,

a projektben nem szerepelt az, hogy vissza is aszfaltozzák az esővíz-elvezető csatornák elhelyezése miatt kiásott, majd visszatömött utat, így ennek elvégzéséhez jelentős pluszköltségekre lesz szükség.

A munkálatot év végéig kell befejezni, de nem az időhúzás a cél – magyarázta, a lakosság türelmét kérve.

A szolgáltatók hozzáállásáról

Zörgő Noémi kérdésünkre arra is kitért, hogy nagyon rugalmas volt a gázszolgáltató, hiszen prioritásként kezelték azokat a székelyudvarhelyi utcákat, ahol felújítás van tervben, így a II. Rákóczi Ferenc utcában is kicserélték már a gázvezetékeket. Mindezt saját költségükön. Az ivó- és szennyvízhálózat kiépítése is megtörtént az út alatt.

Némileg bonyodalmasabb volt a hivatal és a villanyszolgáltató közötti tárgyalás, ők ugyanis még nem helyezték a földbe a vezetékeiket a helyszínen. Végül abban egyeztek meg a városházával, hogy elhelyezik az út alatt a kábelcsatornákat, amelyekbe már a felújított útszakasz megrongálása nélkül egyszerűen belefűzhetnek huzalokat. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy

mielőbb csatlakozzon a kialakított közműrendszerekre az, aki szeretne, hiszen az utca felújítása után már sokáig nem lesz lehetőség az aszfaltréteg feltörésére.

Kijelentette, fórumot is tartottak az érintett utca lakóinak, amelyen részletesen tájékoztatták őket a helyzetről.

Merre kerülhetjük el?

Zörgő Noémi hangsúlyozta, aki siet, az a Székelyudvarhely – Farcád – Bikafalva útvonalon kerülheti ki a munkálatokat, ahol gond nélkül haladhatnak. Az intézményhez beérkezett javaslattal kapcsolatban, miszerint a közlekedés megkönnyítése érdekében fel kellene újítani a Székelyudvarhelyt Bikafalvával (a vasút mentén) összekötő utat, közölte, a hivatal munkatársaival már tartottak helyszíni szemlét, de sajnos a kért munkálatokra nincs lehetőség. Utóbbit azzal indokolta, hogy nagyon keskeny útról van szó, amelyen mindössze egy sávot lehetne kialakítani. A szakasz kiszélesítésére ugyanakkor nincs lehetőség, hiszen az ott lévő telkek magán- vagy éppen a Román Állami Vasúttársaság (CFR) tulajdonában vannak.