{L1}
Míg korábban csak egy, a községközpont Székelyudvarhely felőli bejáratánál elképzelt strand létrehozásában gondolkodott a galambfalvi önkormányzat, most már egy egész komplexum kialakítása a cél – mondta el lapunknak Gyerkó Levente polgármester.
Mint részletezte, a polgármesteri hivatal az elmúlt években egy több mint két hektáros területet – és egy hozzá tartozó, a telek közelében található, szálláshelynek alkalmas épületet – vásárolt meg, ahol
180 férőhelyes sportcsarnokot, tanuszodát, strandot, rendezvénytermet, lakókocsiparkolót és nyolc darab négyszemélyes faházat építenének.
Mint az elöljáró kifejtette, jelenleg a megvásárolt terület zonális területrendezési terve (PUZ) készül, hogy megvalósíthatók legyenek a felsorolt elképzelések. Az már most látszik ugyanakkor, hogy újabb telkek megvásárlására lesz szükség a helyszínen – erről folynak is már egyeztetések. Készülnek a polgármester által csak „kisebb, falusi strandként” emlegetett beruházás tervei, de
a rendezvényterem, a lakókocsiparkoló és a faházak esetében is elkezdődött a dokumentációk összeállítása – ezek esetében még az anyagi forrásokat elő kell teremteni.
A tanuszoda és a sportcsarnok tekintetében már előrehaladottabb a projekt, hiszen az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) pályázott az önkormányzat. Egyelőre még nem írták alá a támogatási szerződést – a dokumentumok kiegészítése van folyamatban –, de remélik, hogy ez is mihamarabb megtörténik.
„Az infrastruktúra szempontjából nagyjából minden rendbe van a községben, most már arra szeretnénk koncentrálni, hogy minél több embernek munkahelyet teremtsünk és minél több turistát idevonzunk. (…) Én mindig is azt mondtam, hogy merni kell nagyot álmodni és most is ezt tesszük.
– fejtette ki. Ugyanakkor arra is kitért, hogy folyamatban van egy közösségi konyha kialakítása a községben, amelynek megléte a különböző rendezvényeik, valamint a majdani iskolai étkeztetés szempontjából is lényeges. Ezek mellett a korábban említetteken kívül a község más részein is szeretne területeket vásárolni az önkormányzat, amelyeknek turisztikai szerepet szánnak.