Bán János vagy írói álnevén, ahogyan a legtöbben ismerik, Bán Mór, a Hunyadi-regények szerzője Székelyudvarhelyen járt a Székelyudvarhelyi Könyvünnepen, ahol nemcsak a közönséggel találkozott, de interjút is adott lapcsaládunknak.
Örömmel beszélt arról, hogy a nagy sikerű történelmi regénysorozatából készült tévésorozat milyen sokakhoz eljutott, és kérdésünkre kifejtette, hogy a Hunyadi Jánost alakító székelyföldi színészről, Kádár L. Gellértről az első pillanattól tudta:
ő a tökéletes választás a nemzeti hős szerepére, hiszen mind külső jegyeiben, mind a szívből fakadó lelki azonosulásában hiteles megformálója lett a legendás történelmi alaknak.
A sorozatról, a regényekről és a további tervekről is kérdeztük az írót.
– Az már a sorozat megjelenése előtt is egyértelmű volt, hogy az olvasóközönségnek igénye van a Hunyadi-regényekre. Mi a tapasztalata, a tévésorozat befolyásolta az olvasottságot?
– Szerencsére igen. Eleve nagyon reméltem, hogy a tévésorozat fel fogja kelteni az érdeklődést egyrészt a regények iránt, másrészt a történelmi korszak iránt. És azt látom, hogy mindkettő örvendetesen teljesül, tehát
És hát mégiscsak az volt a legfontosabb szándék, hogy jobban megismerjük a XV. század Magyarországát, hogy ezeket a karaktereket közelebb érezhessük magunkhoz.
– Akkor mondhatjuk azt, hogy révbe ért ilyen szempontból?
– Azt gondolom, hogy igen. A regényeket is azért kezdtem írni, mert engem lenyűgözött ez a korszak, és az a kellemetlen érzés gyötört, hogy nem ismerjük eléggé. Tehát ahhoz képest, hogy mennyire fontos hazánk történelmében, mennyire meghatározó személyiségekről beszélünk, valahogy méltatlanul keveset tudunk róluk.
Tehát ne egy kronológiával, évszámokkal és tényekkel agyontűzdelt, nehezen olvasható valami, hanem egy élvezetes történet, ami mellesleg segít kibontakoztatni, értelmezni magát ezt a gyönyörű, izgalmas világot.
– Hogyan fogadta az olvasóközönség a sorozatot? Érkeztek-e visszajelzések esetleg arról, hogy nem hűen követi a könyv cselekményét?
– A regénysorozat rajongói sok mindent hiányoltak, amely részletek sajnos nem tudtak bekerülni a tévésorozatba. Sokkal könnyebb dolgunk lett volna, ha egy sokévados, 40-50 epizódból álló munkát tudunk elvégezni.
Ezeket a részleteket nagyon megszerették az olvasók, és érezhetően ezt hiányolták. Ezért azok számára, akik még nem olvasták a könyvet, talán annyival könnyebb, hogy megszerették a történetet a filmsorozat révén, és a regényeket megismerve előttük egy sokkal részletesebb világ bontakozik ki.
– Mivel sok mindent ki kellett hagyni, itt adja magát a kérdés, hogy ön, mint a sorozat alapjául szolgáló regények szerzője, milyen mértékben volt jelen a filmsorozat alkotásának folyamatában?
– A forgatókönyvírásnál volt inkább jelentősebb a részvételem, hiszen társszerzőként amiben csak tudtam, besegítettem. Sokszor például abban, hogy egy-egy dramaturgiai megoldás működőképessé váljon abban a változatban, amit a tévésorozatban elképzeltünk. Vagy komplett jelenetek csiszolásában, átdolgozásában, megírásában.
És hát ugyanilyen fantasztikus élmény, amikor mindennek a végeredményeképpen az elkészült sorozat a képernyőkre kerül, és epizódonként csaknem egymillió – vagy akár több – néző kíséri figyelemmel hétről hétre. Ezt minden írónak csak kívánni tudom, hogy éljék meg. Ez nagyszerű visszajelzés abból a szempontból, hogy eredményes az a rengeteg munka és az a töménytelen energia, időbefektetés, ami szükségeltetik egy ilyen regénysorozat megalkotásához.
– Úgy érzi tehát, hogy sikerült visszaadni, megalkotni azokat a karaktereket és azt a hangulatot a filmvásznon, amit ön megálmodott a regények írása közben?
– Alapvetően igen, de mindig hangsúlyozom, hogy ez egy önálló, autonóm mű. Tehát én a regényeket írom, az egyedül csak rajtam múlik, azért egyedül én vagyok a felelős. Ezek az epizódok, a tévésorozat a regényekből készült adaptáció, amibe én is igyekeztem minél többet beleadni, de
Én szeretem, a hibáival vagy azon mozzanataival együtt is, amelyeket, ha csak rajtam múlik, nem biztos, hogy úgy oldok meg. De összességében azt a hangulatot és azt a képi világot, amit a regényekben is igyekeztem megalkotni, viszontlátom a tévéképernyőn is. Ez, különösen egy ilyen nagy lélegzetvételű munka után óriási elégtétel, azzal együtt, hogy azért a nézők többsége rendkívüli örömmel és hálásan fogadta a sorozatot.
– A szereplőket ön ilyennek képzelte akkor, amikor írta a regényt? Volt esetleg olyan színész, akire azonnal azt mondta, hogy igen, ő ennek a karakternek a megformálására a legideálisabb?
– Gellért esetében igen (Kádár L. Gellért, a Hunyadi Jánost játszó székelyföldi színész – szerk. megj.), nála éreztem, hogy nagyon-nagyon közel áll ahhoz a Hunyadi-képhez, amit én elképzeltem. Szerintem
A hőseink a szívünkben élnek, és az a kép, amit róluk bennünk kialakul, nem centiméterekben mért testmagasságon, nem a pirospozsgásságon múlik, vagy hogy milyen színű a haja, hanem azon a lelki alkaton, amit ők képviselnek. És szerintem Gellért szívében-lelkében megragadta ezt a lelki alkatot. Volt olyan színész, akinél ennek az ellenkezője volt az első benyomás, nagyon nem így képzeltem el. Például Fekete Ernő, aki Cillei Ulrikot alakítja. Utóbbi az én képzeletemben külsőleg, fizimiskára másképpen élt, de annyira lenyűgöző és erős Ernő alakítása, hogy nagyon hamar meggyőzött. De a többiek vonatkozásban is elmondhatom, egészen csodálatosan alakít mindenki, így inkább nem kezdem sorolni, nem szeretnék kihagyni senkit, mivel azt gondolom, összességében egy fantasztikus csapat állt össze. Sokat fejlődtek,
– Ilyen siker után feltevődik a kérdés, hogyan tovább? Készül már esetleg az ifjú Hunyadi Mátyásról szóló könyv? Mire számíthatnak az olvasók, a nézők?
– Sajnos pihenésre nem sok lehetőséget ad egy ilyen siker, aminek én nagyon-nagyon örülök. Még két kötet van hátra a Hunyadi-regényekből, utána folytatnom kell természetesen a Mátyás királyról szóló, hasonlóan nagy lélegzetű munkával, de van egy Fekete sereg-sorozatunk, egy Kastély, ami a gödöllői kastély történetéről szól, meg millió más terv, tehát unatkozni nem fogok az elkövetkezendő években.